Az oszét területek megosztottsága a szovjet korszakban is fennmaradt. A birodalom végnapjaiban, 1989 novemberétől Dél-Oszétiában véres összecsapásokba torkolló tüntetéseken követelték az itt élők az Észak-Oszétiával való egyesülést, s a Szovjetunió összeomlását követően is folytatódtak a zavargások. 1990. szeptemberében kikiáltották Dél-Oszétia függetlenségét Grúziától, és kinyilvánították szuverenitását a Szovjetunión belül. Tbiliszi nem ismerte el ezt a határozatot, s decemberben megvonta az autonóm státusát is a területnek, s rendkívüli állapotot hirdetett. 1991 januárjában Gorbacsov szovjet államfő mindkét fél határozatait érvénytelenítette, de amikor a Szovjetunió megszűnt, 1991 decemberében Dél-Oszétia másodízben is kikiáltotta függetlenségét, egyben kinyilvánította azt a szándékát, hogy csatlakozzon Oroszországhoz. E határozatokat jóváhagyta az 1992. januári népszavazás is, mire ismét fellángolt a fegyveres harc az oszétok és a grúz kormányerők között. Az öldöklő küzdelem során ezrek haltak meg, s grúzok tömegesen menekültek el a vidékről.

1992 júniusában orosz közvetítéssel a felek tűzszünetet kötöttek. A helyzet azonban nem rendeződött, inkább állóháborúvá merevedett. Dél-Oszétia nemzetközileg el nem ismert államiságot épített ki önálló parlamenttel, kormánnyal és államfővel. A konfliktus időről időre fellángolt, a helyzet azután romlott még jobban, hogy Mihail Szaakasvili 2004-es államfővé választása után Grúzia feladta a kaukázusi ország külpolitikájának hagyományos orosz orientációját. A NATO-hoz és az Európai Unióhoz csatlakozni kívánó tbiliszi vezetés azzal vádolja Moszkvát, hogy az Abháziának és Dél-Oszétiának nyújtott gazdasági, katonai és adminisztratív támogatása valójában a két terület Oroszországhoz való csatolására irányul.