A díjakat Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Fülöp Attila egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár adta át pénteken Budapesten. Ősz Sándor Előd levéltáros egyik legfontosabb munkája az erdélyi református Kálvin-bibliográfia összeállítása. Egyháztörténészként főbb kutatási területei a gyülekezettörténet, az iskolatörténet és a felekezetek közötti kapcsolatok. Számos szakkönyv, tanulmány szerzője, szerkesztője – hangzott el. Az egykori bibliafordító, Károli Gáspár nevét viselő díjat 1997-ben alapította az akkori kulturális minisztérium, és azóta évente egyszer adják át, olyan embereknek, akik a hittudományok területén maradandót alkotva gazdagították a magyar vallásos és szellemi életet.