Juncker: tisztességes a brit reformigényekről szóló javaslatcsomag



Tisztességes a brit reformigényekkel kapcsolatos előző napi javaslatcsomag, és azt az Európai Parlamentnek (EP) is támogatnia kellene - jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke ma az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén.


"Mindig is azt mondtam, szeretném, hogy Nagy-Britannia korrekt megállapodás alapján az Európai Unió tagja maradjon. A rendezési javaslat tisztességes Nagy-Britannia és tisztességes a másik huszonhét tagállam számára is" - mondta Juncker az EP előtt beszélve.

A bizottsági elnök hozzátette, az Európai Parlamentnek támogatásáról kellene biztosítania a londoni kormánnyal folytatott tárgyalássorozat nyomán eddig összeállított javaslatcsomagot.

Juncker kiemelte, az unió központi javaslattevő-végrehajtó intézményének számító Európai Bizottság támogatja a tervezetet.

Az ülésen az EU soros elnökségét betöltő Hollandia külügyminisztere is felszólalt. Bert Koenders kijelentette, hogy a Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke által kedden ismertetett javaslatokat valószínűleg el fogják fogadni az unió vezetői.

"Közös érdekünk, hogy gyors választ adjunk Nagy-Britannia aggályaira" - hangsúlyozta Koenders, aki szerint a javaslat megnyitja az utat az uniós állam-, illetve kormányfők megállapodása előtt. "Biztos vagyok benne, hogy sikerül megoldásra jutni" - mondta.

A Brüsszelben ismertetett és az EU-tagállamok fővárosaiba megküldött javaslatcsomag több területen - így az uniós munkavállalók nagy-britanniai szociális ellátásának kérdésében - engedményeket tesz Londonnak.

Nagy-Britanniában 2017 végéig népszavazást tartanak az ország EU-tagságáról, a brit kormány pedig a referendum előtt újra akarja tárgyalni az Európai Unióhoz fűződő viszonyrendszerét Brüsszellel, valamint a többi tagállammal, és a brit választók e tárgyalások eredményei alapján dönthetnének arról, hogy az EU-n belül, vagy azon kívül akarják-e tudni hazájukat. (4)


[WEB - Lapunk nyomtatott változatában nem szereplő, kizárólag internetes tartalom.]