Két díjat kapott a budapesti Nemzeti Színház Brand című produkciója: Zsótér Sándor vette át a legjobb rendezésért, Trill Zsolt a legjobb férfi főszereplőnek járó elismerést. A Budapest Bábszínház Kabaré című előadása is két díjjal gazdagodott: ez lett – megosztva – a legjobb zenés/szórakoztató előadás (rendező: Alföldi Róbert), a legjobb férfi mellékszereplőnek pedig Bercsényi Pétert választották. A szombathelyi Weöres Sándor Színház Vitéz Mihály című előadásához szintén két díj kötődik: Székely Csaba kapta a legjobb új magyar dráma díját, Pilinyi Márta pedig a legjobb jelmezért vette át az elismerést. A Szputnyik Hajózási Társaság alkotóit is kétszer szólították színpadra: a Vígszínház és a Szputnyik koprodukciójában bemutatott Koldusopera (rendező: Bodó Viktor) kapta – megosztva – a legjobb zenés/szórakoztató előadás díját, míg A heilbronni Katica (rendező: Kovács D. Dániel) lett a legjobb független színházi előadás.
A legjobb női főszereplő díját Krizsán Szilviának ítélték oda az Újvidéki Színház Bánk bán című előadásában nyújtott alakításáért. A legjobb gyermek- és ifjúsági előadás a Stúdió K Színház és a Tatabányai Jászai Mari Színház, Népház koprodukciója, a Maya hajója lett (rendező: Fodor Tamás). A legígéretesebb pályakezdő ifjabb Vidnyánszky Attila.
A kritikusok ötödik alkalommal adtak át életműdíjat: Törőcsik Mari, Senkálszky Endre, Zsámbéki Gábor és Fodor Tamás után ezúttal Molnár Piroskát, a Nemzet Színészét, a Thália Színház társulati tagját díjazták.
Az MTI tájékoztatása szerint Molnár Piroska arról beszélt, hogy nem vehetné most át a díjat, ha élete egyik legjobb pillanatában nem csatlakozik egy színházi közösséghez, amely őt fölnevelte és a helyes útra terelgette, és amelynek óvó tekintetét a mai napig magán érezheti, a bajban ugyanúgy, mint élete szerencsésebb pillanataiban. – Ha erőm engedi, és időm lesz még, akkor csiszolgatom ezt az életművet, hogy olyan fényes legyen majd, hogy a legkritikusabb kritikus is nyugodtan dőljön hátra a fotelben, hogy jól van, egye meg a fene, jó helyen van ez a díj ennél a nőnél – mondta.
A rendezvényen a közelmúltban elhunyt Koltai Tamás színikritikusról is megemlékeztek a céh tagjai, hangfelvétellel idézve fel a színházról megfogalmazott gondolatait. A színház hanyatlását előrevetítő, ironikus hangvételű gálaestet Boross Martin rendezte. A Színházi Kritikusok Céhének hat év után leköszönő elnöksége nevében Tompa Andrea elnök búcsúzott, mint mondta, remélik, hogy továbbra is folytatódhat a legjobb produkciók díjazása. (8)