Philip Zimbardo a szociálpszichológia egyik szupersztárjának számít, nagyrészt egy, a hetvenes években végzett kísérletnek köszönhetően, ahol a hatalom és alárendeltség viszonyait vizsgálta. A kísérlet olyan durván sikerült, hogy hat nap után le is kellett állítaniuk (minderről bővebben itt, illetve A kísérlet című film megtekintése is erősen javasolt, amely ezt gondolja tovább). Újabban a társadalom jobbá tételével, valódi hősök megteremtésével foglalkozik, persze egy pszichológiai kutatáson keresztül. Nemrég azonban egy új kötetet adott ki a 81 éves tudós, ami élénk vitának adott táptalajt a videojátékokkal kapcsolatban.

Zimbardo, és társszerzője, Nikita Coulombe kötete valós problémákra emlékeztet: a férfiaknak tradicionálisan kiosztott társadalmi szerepek mára nehezen, vagy egyáltalán nem fenntarthatóak, mivel a megváltozott gazdasági és társadalmi környezetben sok férfi nem képes betölteni az egyedüli kenyérkereső megszokott, tekintélyt parancsoló szerepét, amit ettől függetlenül elvárnak tőle (mások szerint ez a nemi szerepek feloldódásának mellékhatása is lehet). Ezért nem kis részben felelős az a probléma, hogy az oktatásban is rosszabbul teljesítenek a fiúk. A szociálpszichológus ehhez rengeteg más problémát is társít, mint a különböző magánéleti problémák - az intimitásra való képtelenség, vagy a gátlásosság -, de ideveszi a politikai passzivitást is. És hogy hol találta meg az okot? A hagyományos családmodell széthullása mellett a túlzásba vitt pornó- és videojáték-fogyasztásban.

Hát ezek a mai fiatalok!

Azt, hogy Zimbardoék nem járnak teljesen tévúton a tüneteket illetően, az is mutatja, hogy olyan problémákat is meglátnak, mint az, hogy a gyerekek és fiatalok figyelmét rengeteg különböző módon vonzó játékok mellett a munka vagy a hagyományos oktatási rendszer unalmasnak tűnik, vagy hogy a valóságban elszenvedett kudarcok elől olykor menedéket nyújthat a játékok fantáziavilága, de azt is jól látják, hogy a pornófilmek alapján irreális elvárások alakulhatnak ki valakiben a szexualitást illetően. Ezen jelenségek okait, és a lehetséges megoldásokat illetően viszont erősen vitatható a szerzőpáros véleménye - és bizonyítékok híján gyakran csak véleménynek lehet elfogadni az állításaikat. Sőt, 2011-es szóbeli előadásában (lent) a saját maga által vázolt probléma megoldását illetően csupán nevetett, és közölte, ez nem az ő dolga.

Ahogy arra Pete Etchells rámutat egy a tanulmányra reagáló cikkben a Guardian hasábjain, Zimbardo és Coulombe rengeteg statisztikát idéz a játékokkal kapcsolatban - például azt, hogy rengeteg játszottak a Black Opsszal a megjelenése után, vagy hogy a játékipar rengeteg bevételt hoz -, ám ezek csupán a játékok népszerűségét bizonyítják, azt nem, hogyan okoznák a fent felsorolt problémákat, de azt sem feltétlenül, hogy túl sokat játszunk. Erről például Zimbardo egyszer azt nyilatkozta, nem konkrét óraszámhoz, inkább egy elmeállapothoz kötött, míg a könyvben kijelöl egy nagyon is konkrét, napi négy órás határt (amit kettőről emeltek fel).

Van egy elméletem, a többi nem érdekel

Az idézett adatok alapján felállított összefüggések a JátékosLét Kutatóközpont munkatársa, Kőszegi Bálint szerint is problémásak: "Ha két dolog együtt történik, attól még nem jelenti, hogy egymás miatt történik. Tehát ha a céltalan, apa modell nélküli, kallódó ifjúság kilátástalanul kezd elkorcsosulni, a munkában az iskolában, a társaiban nem lel semmi örömöt, helyette viszont napokig Xboxozik az nem azt jelenti, hogy az Xbox okozta a lelki sivárságot, és a motivációhiányt" - mondta.

Ezt tovább súlyosbítja a módszertani hiba, ami a játékot magát összemossa a kontroll nélküli játékkal: "Az excessive gaming (mértéktelen játék) egy valós jelenség, tudományosan elfogadott fogalom. A cikk ugyan összemossa a játékkal magával, de ettől még szembe kell néznünk vele hogy, valóban van aki többet játszik mint amennyi jólesik neki, igen vannak akik az életük más területeit hanyagolják, az életük más területeiről menekülnek az online világba, olyanok is vannak akik 48 óra után epilepsziás görcsökkel esnek ki a StarCraft elől. Elszigetelt eset, de megtörtént. Ki ölte meg a srácot? A StarCraft? A kérdés költői" - folytatja Kőszegi.

Erre a következtetésre jutott egy Etchells által idézett oxfordi internetkutató, Dr. Andrew Przybylski is, aki szerint a videojátékkal töltött órák hatása a gyerekek jólétére minimális, ugyanis csupán nagyjából 1-2 százalékos eltérés mutatkozik azok között, akik átlagban napi egy órát vagy kevesebbet, és akik egy és három óránál többet játszanak. Zimbardoék pontatlan összefüggéseit az is okozhatja persze, hogy a gamerek mára rendkívül sokfélévé vált csoportját túlnyomórészt 18 év alatti, magányos fiúkként képzelik el - vagy legalábbis csak velük foglalkoznak, és a játékok másokra gyakorolt hatásait egyszerűen figyelmen kívül hagyják. (Forrás: www.gamestar.hu)