A stratégia nyomai és a „rokonizmus”

A jelentés a továbbiakban a szervezeti működést és a döntéshozatalt értékelte. Rámutatott: „A stratégiai tervezés évek óta nyomaiban sincs jelen a Sapientia–EMTE rendszerben, és ez a hiányosság rendkívül megnehezíti a rendszer fejlesztéséért felelős döntéshozók munkáját éppúgy, mint az operatív munkavégzést.” (76. old.) Továbbá: „A döntéshozatal rendjében és sémáiban a szakmai előkészítés hiánya, a döntések megvalósításának követése, a kompetenciahiány és a személyes alkukra alapozott, bármikor felborítható megállapodások jelentik a legnagyobb veszélyt.” (78. old.) Eközben az egyik kuratóriumi tag is szóvá tette, hogy „túlzottak az anyagi juttatások” (80. old.), de felelősségre vonás nem létezik, „szakmai hibákért az interjúalanyok szerint csak a legszélsőségesebb esetekben (pl. a Tax Audit jelentése kapcsán) vontak meg bizalmat néhány embertől, de a mindennapokat nem hatja át a döntésekért való felelősségvállalás szemlélete”, ami kézenfekvő, hiszen „gyakran fordul elő, hogy egyes döntéshozók egy adott fórumon olyan kérdésekben foglalnak állást, amelyek őket egy másik szerepükben érintik”. (82. old)

A pozícióhalmozás és az érdekösszefonódások mellett, az auditorok megállapították, hogy „a rendszerben működőket is zavarja a sok rokonsági kapcsolat”. Ebben a vonatkozásban az egyik interjúalanyukat idézik az átvilágítók, aki kijelentette: „Az egyetemre jellemző a »rokonizmus«.” Egy másikuk pedig azt mondta: „Meg kell szüntetni a rokonság alapú felvételt.” (83. old.) Szemforgató módon követelik tőlem az egyetemvezetők a nepotizmus konkrét példáit, neveket, holott itt nem a közösség soraiban is jól ismert esetek és nevek felsorolásáról van szó, hanem magáról a jelenségről. A fenti idézetek tükrében azonban a nepotizmus semmilyen további bizonyítási eljárásra nemszorul.

Amint már jeleztük, az egyik visszásságot az átvilágítók a bérrendszerben vélték felfedezni. A képünkön fakszimilében is látható rendszerről a jelentés megállapította, hogy „a vezetői pótlék meghatározását semmiféle szakmai előterjesztés nem előzte meg”. A bérek kiemelt jellegével a rendszeren belüliek is tisztában vannak, hiszen a jelentés szerint „az interjúk során (...) többen utaltak arra, hogy a Sapientia–EMTE rendszerben a romániait jóval meghaladó fizetések vannak.” (89. old.) Nevetséges az egyetemvezetők érvelése, miszerint az bruttó bérből a kedvezményezett – teljesen mindegy, hogy egyházi vagy világi – személy kevesebbet kap nettóban. Mintha a különbség nem éppen az illetők nyugdíjalapját, egészségügyi biztosítását, jövedelemadóját fedezné, és mintha ezek a járulékok nem képeznének költségtételt az intézmény számára.

Spontán evolúció, nem tervezés

Az Antal–Mokos-tanulmány konklúziói közül kiemelkednek az alábbiak: „az egyetem elmúlt évekbeli fejlődését leginkább spontán evolúciónak, mintsem tudatosan megtervezettnek kell minősíteni”, „az egyetemi rendszerben csak sporadikusan van jelen a külső környezetre való odafigyelés”, „a stratégiai tervezés teljes mértékben hiányzik a rendszerből”, „a szakindításokkal kapcsolatos döntési folyamat a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető megtervezettnek, megfontoltnak”, „az egyes szakok indításáról szóló döntéseket inkább lehet egyéni ambíciókhoz kötni, mintsem a román munkaerőpiaci és demográfiai viszonyok, valamint az oktatói kapacitások rendelkezésre állásának elemzéséből fakadó tudatos választásnak tekinteni”, „az egyetemi rendszer stratégiai válaszképességét (...) rendkívül gyengének ítéljük”.

Való igaz, hogy a 2004-ben készült Antal–Mokos-féle jelentés óta eltelt időszakban sok minden történt. Nem állja meg azonban a helyét Kató Béla SA-elnök és Dávid László EMTE-rektor magyarázata, miszerint „ezek (...) 2008-ban már nagyrészt nem érvényesek, és 2004-ben sem úgy voltak érvényesek, ahogyan azt Tibori a birtokába jutott dokumentumokból kiolvasta”.

A hiányosságokat nem oldották meg

A fentiekben igyekeztem szó szerint, idézőjelben közzétenni azt, amit a dokumentumokból kiolvastam, így bárki megítélheti, hogy túloztam-e azok megállapításainak összegezésekor, avagy ellenkezőleg, inkább a tompítás szándékával összegeztem. Nincs írásos bizonyítékom (csak bizalmas forrásból származó értesülésem) arról, hogy a fentebb felsorolt rengeteg hiányosság 2008-ban még mindig aktuális, de birtokomba került dokumentumok bizonyítják, hogy a korábbi megállapítások számottevő része még 2007-ben is érvényes volt. Tavaly ugyanis éppen a Sapientia-rendszert felügyelő programiroda, a Providentia Kft.-nek elnevezett intézmény, készített minderről újabb jelentést. (Providentia Kft., Gondolatok a Sapientia-rendszerről, 2007.; a továbbiakban csak az oldalszámot tüntetjük fel; kiemelések az eredeti szöveg szerint.)

Ez a jelentés a rendszert legközelebbről ismerő és figyelő, azt irányító intézmény által készített átvilágítás eredménye. A dokumentum már az elején megállapít a Sapientia-rendszerben 11 szakduplázást, és sürgeti a visszatérést ahhoz a kezdeti alapelvhez, „hogy csak olyan szakokat indít és működtet a Sapientia, amelyek a román állami felsőoktatásban nem léteznek magyarul”, amely elvet „az elmúlt években az SA kuratóriuma több esetben is figyelmen kívül hagyott”. (6. old.)

A tavalyi tanulmány is szóvá teszi, hogy „az EMTÉ-n nagyon sok szabályzat még kidolgozásra vár, ezért ezeket sürgősen meg kell alkotni”. Majd így folytatja: „Felmérésünk szerint, akkreditációhoz mintegy 20–25 szabályzat szükséges: a törvényes előírások szerint aktualizált Charta, belső ügyviteli rendszabály, diákok tevékenységének szabályzata, etikai kódex, választási szabályzat, stratégia (egyetemi, kutatási, éves, középtávú, hosszú távú), álláskeretek elkészítésének szabályzata.” (11. old.) Tehát a kéttucatnyi szabályzat elkészítését az akkreditációs folyamat is megköveteli. Csakhogy a tanulmánykészítők tapasztalata szerint „az EMTE szereplői kissé felületesen kezelik az akkreditációs elvárásokat”. (12. old.) Arról nem is szólva – s ezt a jelentés is megállapította –, hogy „a későbbi integráció érdekében a felek [EMTE és PKE – szerz. megj.] vállalták – többek között – szabályzataik egységesítését is”, ám ez az átvilágítók tudomása szerint „nem történt meg”.

A Providentia-jelentés is szóvá teszi, hogy az egyetem chartája „idejétmúlt” dokumentum, s annak „jelenlegi formája egy elméleti szabályzat, amelynek kevés köze van az egyetem tulajdonképpeni életéhez”.

Majd ekképpen folytatja:

„Szövegében számos utalás található olyan bizottságok, osztályok, ügyrend felállítására, amelyek a mai napig nem léteznek és sok esetben újragondolandó a megalakításuk – ilyenek például a Rektori Hivatal osztályai (Tanulmányi, Kutatási és Pályázati, Külügyi Osztály). Szintén a Charta előírásai szerint az EMTÉ-n a Szenátus és a Kari tanácsok mellett egy-egy Etikai Bizottságnak kellene működnie. Ezek a bizottságok nem alakultak meg, a 2003. év végi Tánczos–Xantus-konfliktus példáján okulva sem. Akkor, ezen Etikai Bizottságok meglétével meg lehetett volna oldani az ügyet az intézményen belül, ehelyett az alapító egyházfőkhöz fordultak.

A Charta hivatkozik bizonyos szabályzatokra is, melyek azóta sem születtek meg – nem léteznek például a Kari szabályzatok, a választási szabályzat vagy a gazdasági főigazgatóság és a helyszínek gazdasági osztályai közötti, a munkamegosztás és a felelősségvállalás rendjéről szóló megállapodás. Rendellenességnek számít, hogy az EMTE-n jelenleg sem létezik elfogadott kollektív munkaszerződés, melyben a Charta elvárása szerint az alkalmazottak jogai és kötelességei lennének rögzítve. (...)

Természetesen, a Chartában rögzítették az egyetemi és a helyszíni stratégiák kidolgozásának kötelezettségét is. Sajnos sem a rektor, sem pedig a helyszínek dékánjai mind a mai napig nem éltek a fejlesztési stratégiák kidolgozásának jogkörével.” (14. old.)

A jelentés az egyetem autonómiájának kérdését is megvizsgálta. Megállapította, hogy bár a Charta előírja „a vezető testületek megválasztását és leváltását”, mint az egyetemi autonómia egyik fontos eszközét, ez „a valóságban nem állja meg a helyét”, hiszen szintén a Charta mondja ki, hogy „a rektort a Sapientia Alapítvány nevezi ki, illetve az egyetem szervezeti megszilárdulása után a Szenátus választja meg”. A dokumentum szóvá teszi, hogy ez a bizonyos „megszilárdulás” elérkezésének a pillanata senki számára nem világos távlati időpont.

FOLYTATJUK