– Hogyan zajlanak a 150. születésnap előkészületei?

– Bizonyos értelemben az előkészületeket nehezítette az, hogy csak az elmúlt hetekben érkezett vissza Gyulafehérvárról az EME saját irattára, amelyet a kommunista hatóságok 1950-ben koboztak el. Ez most az állami levéltárba került, és megkezdődött az anyag helyreállítása. Át kell nézni, hogy az alapítással és a működéssel kapcsolatos okmányokat fel tudjuk tárni.

– Milyen szempontok alapján?

– Az EME különböző időszakokban különböző feladatokat látott el, az időszerű kérdéseknek megfelelően. Ezért az egyesület történetét bizonyos szakaszokban tudjuk hasznosan áttekinteni, a kor és a tudomány viszonyát megvizsgálni.

Az első szakasz nyilván az alapítás korszaka, amely meghatározza és lefekteti az elveket, kijelöli a feladatokat. Ez az időszak 1856-tól 1859-ig tart, amikor gróf Mikó Imre kiadja a Szózatát az erdélyi magyarsághoz egy múzeum és egy egyesület megalapításra. Utóbbit a múzeum fenntartása, működtetése céljából. 1848–49 után ezt azért kellett sürgősen elhatározni, mert a múzeum legsürgősebb feladata, ahogyan azt gróf Mikó Imre az alapításkor megjelölte, a történelmi hagyaték begyűjtése volt. Ugyanis 1848–49-ben nagyon sok könyvtár, levéltár pusztult el, ami figyelmeztető jel volt. Tehát az értékek megmentése érdekében közgyűjtemények létesítése volt fontos, amelyek anyagát arra felkészült emberek dolgozzák fel.

–Teljesen „jégtörésnek” számított Mikó Imre kezdeményezése?

–Egy tudományos egyesület megalapítására már évszázadokkal korábban, Bod Péterig visszamenőleg történtek próbálkozások, de eredmény nélkül. Az 1841–43-as országgyűlés elhatározta a múzeum megalapítását, de Bécs azt nem engedélyezte. A forradalom és szabadságharc leverése után halaszthatatlannak tűnt egy olyan országos intézmény létrehozása, amely képes összefogni az erdélyi magyar értelmiséget, ami végül az EME megalapításához vezetett. Mikó Imre nagyon sokat járt Bécsbe, amíg végre nagy nehezen megkapta az engedélyt. Ő tulajdonképpen akadémiai jellegű intézményt szeretett volna létrehozni, de nem kapott rá beleegyezést.

– Miért nem lett mégis múzeum?

– Azért, mert 1872-ben az Erdélyi Múzeum-Egyesület átadta a múzeumi gyűjteményeit az akkor létesült Kolozsvári Magyar Királyi Tudományegyetemnek, amely később a Ferenc József Tudományegyetem nevet vette fel. Használatra adta át, hogy az egyetem gyarapítsa és az oktatás folyamatának rendelkezésére álljon, aminek fejében az EME évi járadékot kapott a Magyar Közoktatási Minisztériumtól. Mindez egy együttműködési megállapodás keretében történt. A gyűjtés azután is folytatódott, de az EME lemondott arról, hogy saját múzeumot létesítsen. Egy ideig a természettudományi gyűjtemény nyitva volt a nagyközönség előtt is, Brassai Sámuel idején. 1874-től már kiadják a EME folyóiratát.

– Mikor következet be kedvezőtlen fordulat?

– A jó együttműködés az EME, az egyetem és a minisztérium között természetesen 1918–20-ban megszűnt. A hatalomváltozással új helyzet állt elő, akkor szembe kellett nézni a kisebbségi lét kihívásaival. Annál is inkább, mert sok támadás érte az EME-t, illetve az állam megpróbálta átalakítani, és nem működött az átadott gyűjtemények nyomán jogos bérlemény folyósítása. Ugyanakkor megvolt a Wass Otília grófné által adományozott főtéri épület, amely jövedelmezett az EME-nek. Az egyesület vezetősége és a román kormány között tárgyalások folytak az együttműködésről, de ezek annyira elhúzódtak, hogy a második világháború kitörése véget vetett az egyezkedésnek.

A két világháború között az EME fontossága megnőtt, mert a magyar tudományosság nagymértékben a kereteibe szorult vissza. (Természetesen nem feledkezhetünk meg a Székely Nemzeti Múzeum, valamint más megmaradt magyar intézmények szerepéről.) Tulajdonképpen az intézményi, érdemi munka az 1930-as években indult be, addig csak az egyetemmel, illetve az állammal kapcsolatos viszony tárgyalása volt napirenden, de az EME tagjai egyénileg fokozottan dolgoztak. Sok előadást tartottak az itthon maradt kutatók, és folytatódott a kiadói tevékenység is. 1950-ben a múzeumot beszüntették, más magyar, néhány román és szász intézménnyel együtt.

– Mi volt a hivatalos indok?

– Nem volt hivatalos indok. Az ilyen jellegű polgári intézményeket a proletárdiktatúra egyszerűen nem tűrte meg. Akkor elkobozták azokat a gyűjteményeket is, amelyeket az EME 1872 után hozott össze. 1990-ig hivatalosan szünetelt az EME működése. Azonban azok a kutatók, akik elkötelezettek voltak az EME iránt, tovább folytatták a munkát otthon, ugyanazokra a feladatokra koncentrálva, amelyeket az egyesület magára vállalt. Erre mindig Szabó T. Attilát szoktuk felhozni példaképnek. 1990-ben újjáalakultunk, és azóta működünk, gazdagodik könyvgyűjteményünk, az irattárunk. Folyik a tudományos munka. Van egy kisebb létszámú kutatóintézetünk is, amely főleg történelemmel foglalkozik.

– Milyen könyvek látnak napvilágot a másfél évszázados évforduló kapcsán?

– Az egyik kötet a múzeumalapítás alapvető forrásait, dokumentumait veszi számba, mert ezt még sosem adták ki. Egy másik kötet a gyűjtemények történetével és jelenlegi helyzetével foglalkozik. Egy kötet azokkal a kiemelkedő személyiségekkel, akik főleg az EME keretében végeztek maradandó munkát, egy kötet pedig bibliográfiát fog tartalmazni az EME tevékenységéről. És előkészületek folynak azért, hogy kiadjuk az EME 1918 utáni, napjainkig tartó, történetét...

– Mikorra várható a megjelenésük?

– Ennek az évnek a végére elkészülnek a kéziratok, amelyeket januárban már remélhetőleg pályáztatni fogunk a kiadásuk érdekében. Elképzeléseink szerint 2009 nyarán megjelennek, és novemberben, az EME megalakulásának 150. évfordulóján, Szakosztályaink bővebb vázlatot készítenek saját tevékenységükről. Nagyszabású tudományos konferenciát tartunk, amely előadásokkal és kiállításokkal szemlélteti azt, hogy az EME mivel vitte előre a magyar tudományosságot, és mivel volt hasznára a román tudományosságnak is. Leszűri a tapasztalatokat az elmúlt időből, és számba veszi a jövővel kapcsolatos feladatainkat.