Történelmi példák alapján a kezdeményezők úgy vélik, hogy az akár önkormányzati szinten megmutatkozó kisebbségellenes megnyilvánulások megfékezésének leghatékonyabb eszköze a nemzetközi sajtó, a nacionalisták ugyanis félnek a leleplezéstől. Az aláírók szerint „különös figyelmet érdemelnek az olyan visszaélések, amelyekben államok vagy akadémiai szintű vezető testületek is részt vesznek”. A MIDAS hétvégi közgyűlésén, a spanyolországi Santiago de Compostelában a testület úgy döntött, elfogadja ezt a javaslatot.
A MIDAS – mind testületileg, mind tagjai által – korábban is fellépett az egyesület napilapjainak különféle gondjai esetén. Toni Ebner elnök például idén áprilisban Bautzenbe látogatott, a közpénzek megvonása miatt megszűnéssel szembesülő németországi szorb napilap, a Serbske Nowiny ügyében. Az Európán, Németországon kívül sehol a világon nem létező egyedi kultúrájú szorbok egyetlen reménye az új regionális elnök, aki véletlenül éppen szorb nemzetiségű, és a korábbi vezető távozása miatt néhány hónapig tölti be ezt a tisztséget. Ugyanakkor kérték, hogy a MIDAS szakértője ismét látogasson Németországba.