Klaus Johannis államfő ma Brüsszelben bejelentette: Románia ésszerű megegyezésre jutott Kanadával a vízumkényszer eltörléséről, amely 2017 folyamán lépésekben történik majd meg, így az országnak már nincs kifogása az EU és Kanada közötti szabadkereskedelmi megállapodás ellen.
„Hírrel szolgálhatok ma reggel: megegyezés született a kanadai féllel, mindkét fél számára ésszerű megegyezés, így pedig már nagyon is megfelelő a helyzet arra is, hogy a mai tárgyaláson visszavonjuk fenntartásainkat az Európai Unió és Kanada közötti szabadkereskedelmi megállapodással (CETA) szemben. Romániának semmilyen további kifogása nincs a Kanadával kötendő megállapodás kapcsán” – jelentette ki az államfő.
A megegyezés szerint tehát 2017. május elsejétől nem kell vízum azoknak, akik már utaztak Kanadába, 2017. december elsejétől pedig teljesen eltűnik a román állampolgárok vízumkényszere. Kanada felülvizsgálhatja döntését, amennyiben nagyon sok lesz az illegális bevándorló, de csak a vízumkényszer eltörlését követő három éven belül. (4)