Újabb nők jelentkeztek, akik azt állítják, hogy Donald Trump amerikai republikánus párti elnökjelölt évekkel ezelőtt szexuálisan zaklatta őket.
Immár nyolc nő szerepel folyamatosan az amerikai televíziók képernyőin, valamennyien azt állítják, hogy Donald Trump hosszú évekkel ezelőtt kikezdett velük. Egy idős, őszes hajú nő csak annyit mondott el, hogy Trump a szoknyája alá nyúlt, egy negyvenes éveiben járó szőke nő pedig hosszas történetet olvasott fel arról, mi és hogyan történt vele. Az állítólagos zaklatások az 1990-es évek elején és 2006-ban történtek, Donald Trump valóságshow műsorának felvételei közben.
Donald Trump valamennyi történet valódiságát tagadta, két nőről kijelentette: annyira csúnyák, hogy ő soha nem is kezdett volna ki velük. A valóságshowban szerepelt nőről, Summer Zervosról pedig elmondta, hogy halványan ugyan emlékszik rá, de az előadott történet nem eshetett meg, mert, mint mondta: "én soha nem így éltem az életemet".
A republikánus elnökjelölt kifejtette, hogy a vádakkal az általa életre hívott mozgalmat akarják megfojtani. Trump még pénteken azzal vádolta meg Carlos Slim mexikói milliárdost - aki 17,35 százalékos tulajdonrészével a The New York Times főrészvényese -, hogy ő irányítja a liberális lap ellene irányuló kampányát. Trump közölte: Slim a Clinton Alapítvány egyik adományozója. Erre a lapot kiadó Arthur Sulzberger közleményben reagált, leszögezve, hogy "Carlos Slim kiváló részvényes, aki teljes mértékben tiszteletben tartja a független újságírás szabta határokat". (4)