Nemzeti liberális párti (PNL) források ma úgy nyilatkoztak, hogy Vasile Blaga „foggal-körömmel ragaszkodik”, hogy Adriana Săftoiu vegye át az alakulat társelnöki tisztségét, ami a volt PDL-nek jár, miután Gheorghe Flutur elutasította a Blaga lemondása után megüresedett széket.
A PNL bukaresti szervezetének első alelnökét, Adriana Săftoiut javasolhatja Vasile Blaga a volt demokrata-liberálisok szombati ülésén.
PNL-s források szerint bár Cătălin Predoiu nevét emlegették, mint lehetséges javaslat a társelnöki tisztségre, Predoiunak nem ajánlották fel a széket, nem is tárgyalt vele a témában Blaga.
Cătălin Predoiu ma Facebook-bejegyzésben cáfolta a szárnyra kapott spekulációkat, miszerint ő lenne a PNL társelnöki székének várományosa. „Teljesen valótlan. Az igazság az, hogy nem igényeltem és nem kértem semmilyen tisztséget a pártban, de teljesen valótlan, hogy valaha is elutasítottam volna bármit, amit a párt tőlem kért” – fogalmazott Predoiu a közösségi portálon, leszögezve, Blaga neki nem tett ajánlatot.
Gheorghe Falcă neve is felmerült, mint Blaga lehetséges utódja, de úgy tűnik, nem élvezi a PDL-szárny támogatását. Gheorghe Falcă számtalanszor nyilatkozott arról, hogy a központi szervezetben szeretne karriert befutni. (4)