George Copos üzletember, miután a DNA kihallgatta a börtönökben írt könyvekről szóló ügyiratban, azt mondta, a rahovai büntetés-végrehajtó vezetősége igényes volt, ami az általa ott írt könyveket illeti, hozzátéve: törvényszerűen járt el.
„Pontosan betartottuk a 2013/254-es törvény e) cikkelyét. A rahovai vezetőség elég igényes és rendkívül szigorú volt, és meggyőződésem, hogy most is az mindennel szemben, ami ezeknek a dolgozatoknak a megírásával kapcsolatos” – mondta George Copos a kihallgatás után.
Copos kedd reggel érkezett az Országos Korrupcióellenes Ügyosztályhoz (DNA), hogy tanúként nyilatkozzék a börtönökben írt könyvekkel kapcsolatos korrupció gyanújáról szóló ügyiratban.
George Copost 2014 márciusában három év és nyolc hónapnyi letöltendő szabadságvesztésre ítélték a játékosok szerződtetésével kapcsolatos ügy miatt, pár hónappal később pedig újabb négy évet kapott a Lottó I. elnevezésű ügyben. Az üzletembert 2015-ben helyezték szabadlábra, miután a négyévnyi szabadságvesztés egyharmadát letöltötte.
A Rapid futballcsapat korábbi támogatója öt könyvet írt a rahovai büntetés-végrehajtási intézetben. Az egyik dolgozat miatt újabb nyomozás indult ellene, amelyben plágiummal gyanúsítják. A bukaresti 1. kerületi bíróság szerzői jog megsértésével, csalással és hivatali visszaélésben történő bűnrészességgel gyanúsítja. (4)