Donald Trump republikánus elnökjelölt az amerikai-japán védelmi együttműködésről szóló egyezményt bírálta egy iowai kampánygyűlésen.
A New York-i üzletember szerint az a baj a kétoldalú védelmi megállapodással, hogy nem kényszeríti Tokiót arra, hogy támadás esetén az Egyesült Államok segítségére siessen.
"Japánnal van egy megállapodásunk, amelynek értelmében nekünk minden erőnket és befolyásunkat be kell vetnünk, ha Japánt támadás érné. Ugyanakkor ha bennünket támadnának meg, Japánnak nincs semmi dolga. Ők otthon nézhetik a Sony televíziójukat" - fejtegette a republikánus elnökjelölt az iowai Des Moines-ban tartott gyűlésén.
Az Egyesült Államok és Japán 1960-ban kötötte meg az amerikai-japán biztonsági egyezményt a két ország katonai együttműködésének fokozása céljából. Az egyezmény értelmében az Egyesült Államok garantálja a szigetország biztonságát, abban az esetben is, ha Japánt megtámadnák, cserében pedig az amerikai hadsereg japán támaszpontokat használhat. A védelmi megállapodást 2015 tavaszán megújították, lehetőséget adva a kelet-ázsiai államnak a nagyobb globális katonai szerepvállalásra.
Trump hónapok óta az amerikai-japán szerződés újratárgyalását szorgalmazza. "Mi megvédjük Japánt, Dél-Koreát, Németországot, Szaúd-Arábiát és másokat is, csakhogy ők nem fizetnek. Illetve fizetnek ugyan, de az az összeg messze nem fedezi a mi költségeinket" - fogalmazott ismét a milliárdos, aki már többször is azt hangoztatta, hogy az Egyesült Államok szövetségeseinek nagyobb mértékben kellene hozzájárulniuk a közös védelmi kiadásokhoz. (4)