Hosszú, csendes imában merült el Ferenc pápa péntek reggel az egykori auschwitzi náci német haláltáborban, miután a múzeum területére belépett a hírhedt Arbeit macht frei feliratú kapun keresztül.
A katolikus egyházfő az auschwitzi múzeumban kezdi el lengyelországi zarándoklatának harmadik napját.
A szentatya gyalog ment át a kapun, ahogy ezt elődei, II. János Pál pápa és XVI. Benedek is tették 1979-es, illetve 2006-os auschwitzi látogatásukkor.
Egy júniusi sajtóértekezletén Ferenc pápa elmondta: csendben szeretné tölteni auschwitzi látogatását: „Egyedül, belépni és imádkozni azért, hogy az Úr a sírás kegyelmében részesítsen.”
A látogatást a kommentátorok a szenvedés misztériumának megéléseként, valamint a II. János Pál által kezdeményezett, vallások közötti párbeszéd folytatásaként értelmezik. (2)