Klaus Johannis kihirdette azt a törvénymódosítást, amely értelmében a pártok és a közpénzt felhasználó sportegyesületek, civil szervezetek is kötelesek a sajtó vagy az állampolgárok kérésére közérdekű adatokat szolgáltatni működésükről, gazdálkodásukról - közölte ma a Digi 24 hírtelevízió.
A törvénymódosítást a Romániai Magyar Demokrata Szövetség az RMDSZ képviselőinek és szenátorainak egy csoportja, valamint egy liberális képviselő kezdeményezte. A kezdeményezést 2015 októberében elutasította a felsőház, de ez év júniusában elfogadta a parlament alsóháza, mely a döntő ház volt ebben a kérdésben.
A törvénymódosítás értelmében a közpénzt felhasználó pártokra, sportegyesületekre, civil szervezetekre, valamint a közszolgáltatásokat végző cégekre ugyanazok az átláthatósági szabályok vonatkoznak ezentúl, mint a közintézményekre. Kötelesek kérésre kiadni többek között a szervezeti keretükre, a működésükre, a vezetőségükre, a költségvetésükre, a gazdálkodásukra és a közpénz elköltésére vonatkozó információkat. (4)