2015-ben mintegy 0,2 százalékkal nőtt az országos erdőállomány, amiből az erdők 97,6 százalékot tesznek ki. Ez főként annak tudható be, hogy legelőket erdősítettek, bevezették az állományba a megkárosodott és nem erdősített területeket, amelyeket a törvény értelmében erdősíteni kell.
Az Országos Statisztikai Intézet (INS) mai tájékoztatása szerint a regenerált területek nagysága tavaly 2,6 százalékkal nőtt. Eközben a kivágott famennyiség 1,4 százalékkal bővült, míg az erdők regenerálódását célzó favágások 2,5 százalékkal visszaestek.
A legtöbb faanyagot az Észak-keleti régióban (26,5 százalék) gyűjtötték be, 22 százalékkal a Középső régió következik, a többi régió elenyésző mennyiséggel szerepel a statisztikákban.
Az erdők regenerálódását célzó munkálatok 23,3 százalékát az észak-keleti régióban végezték. 18,6 százalékkal a Középső, 14,1 százalékkal a dél-keleti, 13,3 százalékkal a nyugati, 12,8 százalékkal az észak-nyugati, 10,1 százalékkal a Dél-Havasalföldi, 7,2 százalékkal a Dél-Nyugat-Olténiai és 0,6 százalékkal a Bukarest-Ilfov fejlesztési régió következik. (4)