2017 előtt ne számítsanak vízummentességre azok a román állampolgárok, akik az Amerikai Egyesült Államokba utaznának – mondta Hans Klemm, az Egyesült Államok bukaresti nagykövete, aki szerint az amerikai választásokat követően is van esély a törvény módosítására.
Hans Klemm Aradon kijelentette, hogy Románia megfelel valamennyi elvárásnak, kivételt csak a visszautasítások aránya jelent, ám az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége mindent megtesz annak érdekében, hogy azok segítségére legyen, akik Amerikába utaznának.
„Az idén semmi nem fog történni, őszinte vagyok önökhöz. A bevándorlás kényes kérdés, az idei államelnök-választási kampány egyik fő témája. Nem számíthatunk arra, hogy 2017 előtt megtörténjen… A módosítás leghamarabb 2017-ben esélyes. Románia megfelel a jelenlegi törvény minden elvárásának és kritériumának, leszámítva a visszautasítások arányát. Úgy hiszem, várnunk kell, hogy lássuk, változik-e a trend. (…) Előfordulhat, hogy 2017-ben vagy a választások után változhat az amerikai törvénykezés” – fejtette ki a nagykövet.
Hangsúlyozta, 2017 előtt ne számítsanak vízummentességre azok a román állampolgárok, akik az Amerikai Egyesült Államokba utaznának. (4)