A kedvezőtlen etnikai folyamatok következtében fennálló, válságos helyzet orvoslására és megoldására csakis az autonómiaalapú konfliktuskezelés mutatkozik alkalmasnak - mondta ma Tőkés László, a Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP-) képviselője az EP-ben, a kisebbségek témakörében tartott konferencián.
Az Autonómia és stabilitás Európában című rendezvényen elhangzott véleménye szerint a diszkrimináció tilalmának elve, illetve a "nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek" emberi jogainak védelme csak felületi kezelését jelenti a kisebbségek valós problémáinak. Ezek legfeljebb lassítani képesek a kisebb nemzeti közösségek rohamos identitásvesztését és drámai pusztulását - fogalmazott.
Kiemelte, hogy Andreas Gross, az Európa Tanács képviselőjének korábbi jelentése már címében is megfogalmazza az autonómia és stabilitás közötti szoros összefüggést, amikor "az autonóm régiók pozitív tapasztalatairól mint az európai konfliktusmegoldás ihletforrásáról" értekezik.
Tőkés úgy vélte: a migrációs válság közepette "szélárnyékba került" a kisebbségi kérdés; Európa nagyobb figyelmet szentel az idegenből jövő bevándorlók jogainak, mint az azok számát többszörösen meghaladó, saját kisebbségeihez tartozó polgárok érdekeinek. Tőkés szerint az uniónak elsődleges feladata lenne, hogy a saját polgárainak képviseletét ellássa és jogait biztosítsa. (4)