„Létfontosságú és elengedhetetlen” a korrupció elleni harc Románia jövője számára, mondta ma Hans Klemm, az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövete (képünkön), aki szerint a korrupció jelensége „minden demokrácia számára méreg”.
Hans Klemm ma Kolozsváron, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Karának hallgatói előtt tartott beszédében azt mondta, a korrupció elleni harc hatalmas kihívást jelent, és gratulált Romániának azért, hogy „keményen” harcol a jelenség ellen.
„A korrupció minden demokrácia számára méreg, legyen az az Amerikai Egyesült Államok vagy Románia, és a közigazgatás minden szintjéről el kell törölni. Ez hatalmas kihívás, és gratulálok Romániának azért, amit tett, és mert keményen harcol a korrupció ellen, ez a harc soha nem ér véget, és folytatni kell. Ez a harc nemcsak Romániában dúl, az önök szomszédai is komoly kihívásokkal néznek szembe ezen a téren, például Ukrajna, a Moldovai Köztársaság, de az Egyesült Államok is küzd a korrupcióval, hiszen ott is voltak már volt kormányzók, szenátorok, akik ellen nyomozás folyt, vagy akár elnökök, akik a korrupció miatt mondtak le tisztségükről” – fogalmazott Klemm. (4)