„Ne hagyjátok elrabolni magatoktól a reményt és az élet örömét!” – mondta Ferenc pápa vasárnap a Szent Péter téren szavait hallgató több mint ötezer migránsnak az elvándorlók és menekültek világnapján.
Az egyházfő kijelentette: az elvándorlók mindegyike „történelmet, kultúrát, értékeket” hordoz magában úgy, hogy megtapasztalta a nyomort, elnyomást és félelmet is.
A pápa köszöntőjének elhangzása után a bevándorlók és a menekültek áthaladtak a Szent Péter-bazilika szent kapuján, majd a bazilikában számukra bemutatott misén vettek részt. (13)