Adrian-Jean Andrei, Hargita megye prefektusa ma kifogásolta, hogy a megye önkormányzata az előző napon a székely zászlót fogadta el a megye zászlajának.
A prefektus az Agerpres hírügynökségnek nyilatkozva elsősorban azt kifogásolta, hogy a zászlóba nem foglalták bele a székelyföldi megye román közösségének a jelképeit is.
"Megengedhetetlen, hogy a megyei tanács határozata ne legyen tekintettel Hargita megye valamennyi lakosának az érdekére" - nyomatékosította a prefektus. Hozzátette, a megyezászlóról szóló határozatot egyelőre csak tervezetnek kell tekinteni. A törvény értelmében a közigazgatási egységek által elfogadott zászló azt követően válik hivatalossá, hogy a Román Akadémia heraldikai bizottsága véleményezi, és a kormány határozatot fogad el róla.
A prefektus azt is kifogásolta, hogy Hargita megye "ugyanazt a zászlót fogadta el megyezászlónak, amelyről egyszer már egy törvényerővel bíró, jogerős bírósági ítélet mondta ki, hogy nem Hargita megye zászlaja". (4)