Hét házkutatást végeznek ma a kolozsvári rendőrök és ügyészek több személy lakásán, akiket azzal gyanúsítanak, hogy hasist, amfetaminokat, ecstasy-tablettákat, LSD-t és hallucinogén hatású gombákat hoztak forgalomba. Több kolozsvári klub lemezlovasa is a gyanúsítottak között van.
A rendőrség közleménye szerint a kolozsvári szervezett bűnözés elleni ügyosztály és a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság (DIICOT) kolozsvári ügyészei hét házkutatást tartanak a megyében, több, nagy kockázatú drogokkal való kereskedelemmel gyanúsított személy lakásán.
A nyomozásból kiderült, hogy kilenc, 22 év 36 év közötti személy kereskedett marihuánával, hasissal, amfetaminokkal, ecstasy-val, LSD-vel, speeddel, illetve hallucinogén hatású gombákkal Kolozsváron.
A DIICOT szerint ugyanakkor a kilenc személyt – némelyikük különböző kolozsvári szórakozóhelyek lemezlovasa – azzal is gyanúsítják, hogy 2014-ben és 2015-ben több mint száz fogyasztónak adtak el drogokat.
Kilencüket a DIICOT kolozsvári székhelyére viszik kihallgatásra.
A rendőrök az akcióban a Belső Információs és Védelmi Osztály segítségét is igénybe vették. (4)