Száztízezerre nőtt a menedékkérők száma Magyarországon, ami rendkívül magas szám, és a nemzetközi adatokban is az első fél évben hetvenszázalékos volt a növekedés - mondta el a magyar Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) főigazgatója ma a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Végh Zsuzsanna kifejtette, hogy az illegális határátlépők többsége menedékkérelmet nyújt be, bár az utóbbi időben mintha kevesebben, de így is kilencven százalék az arányuk.
Mint mondta, sok a tévhit a menedékkérők között azzal kapcsolatban, hogy ha nem regisztrálják őket Magyarországon, akkor nagyobb eséllyel tudnak továbbutazni.
Végh Zsuzsanna emlékeztetett, a regisztrált menedékkérőnek van "területen maradási joga", de ez azt jelenti, hogy be kell érkezniük a kijelölt befogadóállomásra, mert ott tudják az eljárást lefolytatni. Ha azonban nem jelentkeznek, akkor megszegik az együttműködési kötelezettséget.
Végh Zsuzsanna hozzátette, ebben az esetben "el lehet gondolkodni, hogy valóban védelemre szorul-e", valóban kéri-e a magyar hatóság védelmét. Megjegyezte azt is, hogy aki nem várja meg az eljárás végét, az illegálisan hagyja el az országot.
A főigazgató az utóbbi időben kibontakozó, a migránsokat segítő civil kezdeményezésekkel kapcsolatban megjegyezte: a segítőknek is a jogkövető magatartásra kell ráirányítaniuk a menedékkérők figyelmét, mert csak a kijelölt befogadóállomáson tudják kérelmüket érdemben kivizsgálni. (4)