Aláírta ma a sokat vitatott óriásmecset felépítésére szánt 11 ezer négyzetméteres bukaresti telek átadásáról szóló jegyzőkönyvet Victor Opaschi vallásügyi államtitkár és Murat Iusuf muzulmán főmufti, a török közösség vallási vezetője.
A megállapodás értelmében az állam 49 évre ingyenesen adja a muzulmán felekezet használatába a román főváros északi részén, a Romexpo kiállítási csarnok közelében található telket, azzal a feltétellel, hogy ott a felekezet közhasznú épületeket, nevezetesen egy mecsetet, lelkészi lakást, könyvtárat és szociális központot építsen.
A mecset felépítését a török kormány finanszírozza, amit adományokból egészítenek ki.
Korábban Traian Băsescu volt államfő biztonsági kockázatnak nevezte, hogy Bukarest készül befogadni Európa egyik legnagyobb muzulmán központját. Băsescu azt állította, hogy a több millió euró értékű telken kétezer hívő befogadására alkalmas mecset és hatezer diák oktatását lehetővé tevő muzulmán egyetem épül, a kormány "nagylelkűségét" pedig azzal hozta összefüggésbe, hogy Victor Ponta miniszterelnök hetekig Törökországban gyógykezeltette magát. (4)