Katasztrofális volt a tavalyi év a konfliktusövezetekből menekülők számára, a kormányok pedig "szégyenteljes" hozzáállást tanúsítottak a menekültek sorsa iránt az Amnesty International (AI) szerdán Londonban ismertetett éves világjelentése szerint, amely különösen élesen elítélte az Európai Unió magatartását.
Az emberi jogi szervezet szerint a II. világháború óta először tavaly lépte át az 50 milliót a lakóhelyükről világszerte elűzöttek száma. Az Európai Unió és az egyes EU-tagországok e válsághelyzetre adott reakcióját azonban mindenekfelett az a törekvés vezérelte, hogy ezek az emberek ne léphessék át az unió határait.
A közép-európai EU-országok emberi jogi helyzetével foglalkozó fejezetekben az Amnesty International kiemeli, hogy például Romániában a roma lakosságot tavaly is módszeres diszkrimináció sújtotta, állami hivatalnokok részéről is megkülönböztető, megbélyegző kijelentések hangzottak el, és egyes településeken a helyi hatóságok folytatták a roma közösségek kényszer-kitelepítését. A kitelepítettek közül sokan gyakorlatilag hajléktalanná váltak. (9)