Lionel Messi, az FC Barcelona argentin válogatott futballistája nyerte el a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA), valamint a France Football magazin által közösen odaítélt FIFA-Aranylabda díjat..
Harmadik alkalommal a brazil Neymar nyerte az év legszebb góljáért járó Puskás Ferenc-díjat, amelyet a FIFA-gálán adtak át.
A 19 esztendős támadó 2011. július 27-én, a Flamengo elleni rangadón a félpályáról indult, majd egy kényszerítő után visszakapta a labdát, ezt követően pedig egy elképesztő megkerülős csellel rázta le magáról védőjét, és pörgetett a hálóba.
A FIFA futballbizottsága által kiválasztott tíz szépségdíjas találatra a FIFA honlapján lehetett szavazni, majd december elejétől már csak arra a háromra, amely addig a legtöbb voksot kapta.
A díjat tavaly a török válogatott Hamit Altintop, 2010-ben pedig – első alkalommal – a portugál Cristiano Ronaldo kapta. (7)