label_szabadsag
Magunkról | Kapcsolat | Munkatársak
Hu Ro En
Napirenden Kult-Túra Vélemény Körkép Sport Mozaik Hirdetés/Reklám Opera EU-világ Életmód Bulvár Művelődés Campus
Számítástechnika Gazdaság Állatbarát Egészségügy Riport Decibel Motorház Tudomány Totyogó Bonifácz Élő emlékezet Világjáró
« vissza

Verespatak-értelmezések: fizikai vagy politikai vonalon?

A dramAcum művészcsoport nyílt levele Tompa Gáborhoz
Létrehozva: 2011. szeptember 03. 03:40

SZERZŐ: KÖLLŐ KATALIN   

Légi felvétel Verespatakról: aranyat érő, látszólagos nyugalom
Légi felvétel Verespatakról: aranyat érő, látszólagos nyugalom
Úgy tűnik, a verespataki téma nem csupán a politikumot, a társadalmat, az ottani közösséget, hanem a művészeti élet egyes képviselőit is megosztja. Kényelmetlen igazságokról címmel nyílt levelet intézett Tompa Gáborhoz, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatójához a bukaresti dramAcum csoport, amely a Verespatak – fizikai és politikai vonalon című, a kolozsvári színházban bemutatott előadás alkotóit (Radu Apostol, Gianina Cărbunariu, Ştefan Peca, Andreea Vălean) tömöríti. A számos vádat tartalmazó nyílt levél az Obsevator cultural című internetes honlapon jelent meg augusztus 25-én, illetve ennek nyomtatott változatában. A hetilap szerkesztői ezután keresték meg az érintettet, felajánlva a válaszadás jogát, amely végül a nyomtatott változat e heti, szeptember 1–8-i számában jelent meg. A nyílt levél kapcsán lapunk megkereste Tompa Gábort, összeállításunkban közöljük a levelet és az igazgató kommentárjait. [Szóljon hozzá!]

A hetilap szerkesztője, Iulia Popovici a nyílt levelet felvezető szövegében a következőket írja:

„A verespataki arany témája az elkerülhetetlennek tűnő döntés közeledtével az utóbbi hónapokban ismét aktuális lett: elfogadja-e vagy sem a román állam a ciános kitermelést, lemondva a turisztikai, kulturális és archeológiai potenciálról az elkövetkező húsz év alatti több milliárd dolláros bevétel reményében. A gazdasági, környezeti vagy éppen szociális kérdésen túl, Verespatak forró politikai téma lett, ahol a hangsúly leginkább a választási kampányt megelőző politikai játszmákon van, az állam globális érdekeivel szembean. Ennek hátterében közöljük a Verespatak – fizikai és politikai vonaloncímű előadás alkotóinak nyílt levelét, amely ezidáig az egyetlen művészi megközelítése a rendkívül bonyolult verespataki helyzetnek.

Ami a kolozsvári magyar színház eme produkciójával történt, egyáltalán nem jellemző az intézményre, csak veszélyes konspiratív elméletekkel találhatunk rá magyarázatot, amely ugyanakkor felvet számos, a művészet, politika és pénz összefonódásával kapcsolatos kérdést”.

Iulia Popovici szövegének utolsó bekezdésével kapcsolatban csupán egy megjegyzést tennék: tulajdonképpen ugyanolyan konspiratív elméletnek tűnik, mint amit számonkér az intézménytől, ezért talán ez is elgondolkodtató.

A történet kapcsán megkerestem Tompa Gábort, és megkértem, vegyük sorra a levélben foglaltakat. Az alábbiakban tehát pontról pontra haladva közöljük a dramAcum csoport vádjait, illetve Tompa Gábor ezekre adott válaszait.

dramAcum csoport:

A Verespatak – fizikai és politikai vonalon című előadás alkotóiként és koprodukciós partnereiként intézzük Önhöz ezt a levelet. Amikor a színház igazgatójaként meghívott bennünket, hogy ajánljunk egy projektet, amelyet aztán az ön által vezetett intézmény létrehozhat, mi ezt a projektet ajánlottuk, és nagyon tisztán megvilágítottuk a témát és annak fázisait: a dokumentációs szakaszait (Verespatakon), és a tényleges létrehozás szakaszait a kolozsvári színházban. Akkor Önnek nem volt semmi kifogása ez ellen, úgy tűnt, hogy érdekli a projekt, és korrekt koproducerként viselkedett: biztosította a feltételeket az előadás létrehozásához.

Tompa Gábor:

Gianina Cărbunariut én hívtam meg rendezni, hiszen teret akarunk adni a fiatal alkotóknak, szélesíteni akarjuk az ifjabb korosztályú rendezőkkel való kapcsolatunkat. Ő azt mondta, szeretné, ha a teljes dramAcum csoport jöhetne, mi pedig elfogadtuk, teljes jóhiszeműséggel.

Ami a koprodukciós partnerséget illeti, ez igazából csak névleges, hiszen ebbe a produkcióba a dramAcum csoport egyetlen fityinget sem fektetett be. A teljes előadás a színház költségvetéséből jött létre. Ők kaptak ugyan a dokumentációs útra pályázati támogatást, de ez nem jelent koprodukciós pénzt, hiszen a dokumentálódás alatt is mi fizettük a színészeknek az útjukat, a napidíjat. Tehát, ha én például drámaíróként megpályázok egy ösztöndíjat és megírok egy színdarabot, azt pedig bemutatja egy színház, az nem azt jelenti, hogy koprodukciós partner vagyok.

dramAcum csoport:

Az előadás novemberi bemutatója után a színház mint koprodukciós intézmény, fokozatosan kezdett lemondani az őt illető felelősségekről. Az előadás összesen 12-szer volt műsorra tűzve, amelyből kettő fesztiválon való részvétel volt (az egyik Temesváron, a Kortárs Román Dráma Fesztiválon, a másik a TIFF keretében), egy pedig elmaradt. Összesen tehát kilenc előadást játszottak le a székhelyen nyolc hónapnyi idő alatt, ami nagyon kevés egy, az új évadban bemutatott produkciót illetően. Ráadásul, amikor megjegyzést tettünk a színház marketing osztályán, hogy gyakrabban is műsorra tűzhetnék, azt a választ kaptuk, hogy a „téma nem kelt érdeklődést” és ezért nem tudják eladni a jegyeket a meghirdetett alkalmakra.

Tompa Gábor:

Statisztikai szempontból minden pontját meg tudjuk cáfolni. Kikértem egy táblázatot az adminisztrációs osztálytól, amely tényszerűen kimutatja, hogy az évadban melyik előadást hányszor játszottuk.

A Verespatak... bemutatója 2010. november 27-én volt. Az elmúlt évadban összesen 11 bemutatónk volt és 6 felújítás. Általában egy-egy előadást 7–8-10–12, vagy maximum 15–16 alkalommal lehet lejátszani egy évadban, számításba kell venni ugyanis, hogy a nagyszínpadot megosztjuk az operával, a stúdiót természetesen nem. Panaszkodnak, hogy csak 12 előadás volt a Verespatakból, ebből egy kiszállás, Temesváron. A Suttogások és sikolyok és a Ványa bácsi című produkciók, amelyek bizonyítottan a legnagyobb érdeklődésre tartanak számot, a kimutatás szerint a több mint százszázalékos teremkihasználtsággal játszott két előadás tehát csak tízszer volt műsorra tűzve. Ha bevétel és a közönség szempontjából nézzük, akár húszszor is játszhattuk volna, hiszen statisztikailag is bizonyítható, hogy szinte azonnal elfogynak a jegyek, amint megjelenik a honlapon a műsorrend, akár 2 hónappal előtte is.

Jelenet a Verespatak – fizikai és politikai vonalon című előadásból

De nézzük csak az évad bemutatóit: a Dundo Maroje összesen nyolcszor ment az elmúlt évad alatt; az Egy őrült naplója, amelynek 2010. november 9-én volt a bemutatója, nyolcszor; a Caligula, amelynek valamivel később, hatszor; a 2010 szeptemberében bemutatott Mértéket mértékkel 11-szer; a Lüszisztraté, avagy a nők városa (bemutató: 2010. október 8.) 7-szer; a Megöltem az anyámat (bemutató: 2011. január 27.) tízszer. A 2010. december 2-án bemutatott Leonce és Lénából 16 előadás volt, de ebből kettőt játszottunk Pécsett, a POSZT-on, egy volt Budapesten, egy pedig Szatmáron, tehát végülis itthon csak egyszer ment többször, mint a Verespatak. Gyakorlatig csak az Alkoholisták című, október 15-én bemutatott produkció ment többször, összesen 17-szer.

Ezenkívül a stúdióteremben az évad alatt számos más eseményre is sor került, itt zajlottak a felolvasó-színházi bemutatók, voltak költői estek, koncertek stb. Időközben lezajlott egy 12 napos fesztivál a színházban, az Interferenciák, volt egy hosszabb koreai turnénk, és több kiszállás is.

Úgy gondolom tehát, hogy ez a 11 előadás nem marad el a többi előadás műsorra tűzése mellett.

dramAcum csoport:

Bár egyikünk sem lakik Kolozsváron, így tehát az előadás népszerűsítésének lehetőségei korlátozottak számunkra, mégis megpróbáltunk pozitívan hozzáállni és ötleteket adni. A bemutató után három hónappal a színház honlapján nem voltak feltéve az előadás fotói, nem létezett trailer (videoelőzetes a bemutatókról, szerk.megj.), habár a színház készít román, magyar és angol nyelvű trailereket is a legtöbb előadásáról, a közönség nem tudta, hogy az előadást feliratozzák vagy fordítják stb.

Amikor sajtódossziét szerettünk volna készíteni, hogy az interneten reklámozzuk az előadást, a marketing osztálytól egy olyan mappát kaptunk, amelyben az előadásról szóló cikkekben aranyszínű markerrel voltak aláhúzva a negatív kritikai észrevételek. Akkor is azt mondtuk, továbbra is konstruktívan állunk hozzá, vettük ugyanazokat az írásokat és sikerült egy olyan sajtódossziét összeállítani, amelyben a pozitív értékelések szerepeltek, és visszaküldtük azt a marketing osztályhoz.

Tompa Gábor:

Az előadások sajtódossziéjába soha nem teszünk be negatív kritikákat, aminthogy ennek az előadásnak a mappájába sem. Megvan azonban az a levélváltás, amelyben ők kérik a marketing osztálytól: mutassák meg azokat a negatív kritikákat, amelyek befolyásolnák a nézők érdeklődését. Az említett dolog erre a kérésre történt. Minden előadásról, különböző arányban, vannak pozitív és negatív kritikák, lehet vitatkozni e téren, de ez nem függ össze a szervezéssel, nem befolyásolja a reklámot.

Ami a trailert illeti: Andu Dumitrescu díszlettervező, aki a projekciós részét is tervezte az előadásnak, nem készítette el a novemberre kitűzött bemutató idejére az előadás részét képező videofilmet, a bemutatón ehelyett – töltelékként – valami Verespatakon készült fotókat vetítettek. Aztán januárban visszajöttek próbálni, és akkor fejezték be tulajdonképpen az előadást. Időközben valami miatt nem lett jó nekik a fülhallgatón keresztüli fordítás, azt mondták, nem tetszik a fordítók kiejtése, ezért áttértek a feliratozásra. De nem tudtuk elkészíteni a feliratozást, amíg nem lett meg az előadás végleges videoanyaga, hiszen arra kellett vetíteni a szöveget. Az általuk készített trailer végül csak májusban lett kész, mert amit mi készítettünk, az nem tetszett nekik.

dramAcum csoport:

A dramAcum létrehozott egy trailert, (Bogdan Georgescu alkotása), és közzétettük az interneten, ugyanakkor elküldtük a színháznak is, hogy tegye fel a honlapjára. Nem kaptunk semmiféle választ a színháztól, a trailer pedig nem jelent meg a weboldalon. Magyarázatot kértünk. A trailer elején két felirat van: „színházi projekt a Gold Corporation bányászati terve ellen”, és „színházi projekt a román állam ellen, amely cserbenhagyja az állampolgárait”. Azt mondták, hogy a második felirat etnikai alapon is értelmezhető. Akkor azt kértük, hogy a trailert tegyék fel úgy, ahogyan elkészült, mellette pedig legyen odaírva a következő magyarázat: „Az előadás és a trailer szerzői teljes mértékben vállalják a felelősséget az üzenetükért”. Azt is elfogadtuk, hogy a magyar változat a második felirat nélkül jelenjen meg, a román nyelvű azonban maradjon úgy, ahogyan készítettük. Anélkül, hogy a beleegyezésünket kérték volna, a második feliratot megváltoztatták, és a következő változatban jelent meg: „színházi projekt, azok ellen, akik cserbenhagyják az állampolgáraikat”.

Tompa Gábor:

Azt mondták, hogy amíg nem készül el az előadás video-projekciós része, addig ne csináljuk meg a trailert. Amikor aztán elkészült, meglepetésemre az szerepelt benne, hogy „Verespatak, színházi előadás a román állam ellen, amely cserbenhagyja az állampolgárait”. Én azt mondtam, hogy ez bombasztikus fogás, hiszen a kiindulópont éppen az volt, hogy mivel dokumentarista, a zsurnalisztika eszközeivel élő előadás, az a becsületes, hogy ha minden szemszögből bemutatjuk a történetet és nem foglalunk állást. Számomra rosszul hangzik, rosszízű, ha egy színházi előadás bármi ellen jön létre. Születtek előadások persze például a diktatúra ellen, de azt nem kellett kiírni, mert kiderült az előadásból. Elvben tehát én ezt nem tartottam jónak, meg is jegyeztem, hogy jobb lenne kihagyni, valahogy nem tartozik a művészi eszközökhöz, ha elég erős az előadás, akkor azt az emberek kiérzik. Nem szeretem az ellenzékiséget, mint reklámfogást.

Végül amint elkészült, felkerült a trailer, a fotók is fenn voltak. Plakáttervet is csak januárban kaptunk tőlük, mert azt is ők akarták tervezni.

dramAcum csoport:

Májusban, a temesvári kortárs román dráma fesztiválon a nemzetközi zsűri döntése szerint az előadás elnyerte a Legjobb előadás díját. Habár ez a díj is okot szolgáltathatott volna arra, hogy reklámozzák a produkciót, ezt követően mégis csupán egyszer tűzték műsorra az évad végéig (a TIFF keretében).

A temesvári fesztivál után az előadást meghívták a Nyitrai Színházi Fesztiválra (Szlovákia), amely jelentős és fontos rendezvény a kortárs művészeti palettán. A válogató szerette volna beiktatni a programba ezt az előadást az utolsó száz méteren. Habár írt a színháznak levelet, nem kapott semmiféle választ. Két változatot is felajánlott: mehetünk akár idén szeptemberben, akár 2012 szeptemberében. Mivel minket is megkerestek a válogatók, tudomást szereztünk a meghívásról. Mi kértük a színházat, hogy válaszoljanak ők, (mert végül is az intézménytől függ az utazás), a válasz pedig az volt: idén nem lehet, csak jövőre. Nem találtuk olyan drámainak, hogy csak jövőre tudunk elmenni, a probléma viszont az, hogy ezt a döntést nem hozták a válogatók tudomására. Gyakorlatilag abban a penibilis helyzetben vagyunk, hogy azt kell válaszolnunk egy fontos fesztivál szervezőinek: nem tudunk eleget tenni a meghívásnak a koprodukciós partner érdektelensége miatt, akinek még arra sincs ideje, hogy válaszoljon a levelekre, és udvariasan visszautasítsa.

Tompa Gábor:

A nyitrai fesztivált illetően: júniusban kaptam egy továbbított üzenetet, de azonkívül nem keresett meg senki személyesen a fesztivál részéről. Azt válaszoltam Gianina Cărbunariunak, hogy keressenek meg a szervezők, mert ezekről a dolgokról elsősorban velem kell tárgyalni. Utána kaptam egy másik továbbított levelet, amit a nyitrai fesztivál egyik válogatója írt nekik, hogy jó lenne, ha el tudnánk menni, az idei, vagy a 2012-es rendezvényre. Én erre azt válaszoltam Gianináéknak, kár, hogy nem engem kerestek meg egyenesen, de még ha rögtön a temesvári út után történt volna ez meg, akkor sem tudtunk volna elmenni idén, hiszen már rég le volt szögezve a Suttogások és sikolyok BITEF-en (belgrádi nemzetközi színházi fesztivál – Belgrade International Theater Festival, szerk.meg.) való részvétele, és a Leonce és Léna turnéja a szarajevói Mess Fesztiválon, ezek ugyanabban az időpontban vannak, ütik egymást. A fesztiválokra szóló meghívások jóval előtte történnek, hiszen meg kell szervezni a dolgokat. De egy hivatalosan nem létező meghívásra nem lehet válaszolni. Minden más fesztiváltól előbb megjön a hivatalos meghívó, aztán ennek megvannak a szakaszai: kérnek egy költségvetést, elküldik a helyszín technikai leírását, aztán következik az egyeztetések sorozata, ez hosszú folyamat. A koreai turné logisztikájával például másfél éven keresztül kellett foglalkoznunk.

Farkas Loránd, Albert Csilla és Molnár Levente – BIRÓ ISTVÁN FELVÉTELEI

Ennek ellenére, azt válaszoltam Gianináéknak, hogy elmegyünk a következő évben, de nem nekem kell megkeresni a fesztivált, hanem a nyitrai fesztivál minden bizonnyal el fogja küldeni a hivatalos meghívóját, és mi fogunk válaszolni, hogy igen, részt veszünk majd jövőre. Ennek egyébként elébe is mentünk, hiszen dvd-t küldtünk az előadásról, ez is bizonyítható. Ebből a részből tehát csupán annyi igaz, hogy idén valóban nem tudunk ott lenni, de amennyiben megkapjuk a hivatalos meghívót igent mondhatunk, mert jövőre nem ütközik semmivel, hiszen eddig még nincs más vállalásunk erre az időpontra.

dramAcum csoport:

ugusztus 12-e és 13-a között az előadást meghívták a verespataki FânFest fesztiválra (a fesztivál a Verespatak tönkretétele ellen tiltakozókat támogatja, szerk.megj.). Számunkra, rendezők számára ez nagy lehetőség lett volna arra, hogy az egy éven át tartó dokumentálódás után létrejött előadást a helyszínen mutassuk be. Megtudtuk, hogy a színészek szabadságon vannak, és jöhetnek, ha akarnak, de arra nincs mód, hogy megkapjuk a díszletet és hogy ott legyen a technikai személyzet.

Mivel az előadás s a körülötte kialakult történet fontos volt számunkra, és mivel vissza akartunk térni oda, ahol dokumentálódtunk és meg akartuk mutatni az ottani közösségnek is a létrejött művészi alkotást, úgy gondoltuk, hogy elfogadjuk a FânFest meghívását, és bemutatjuk azt, amit lehet: a fotókat, a trailert, az előadás zenéjét, részleteket a szövegkönyvből (a dramAcum rendezőinek a felolvasásában). Ugyanakkor ki akartuk fejezni nemtetszésünket is az irányban, ahogyan a művészi alkotást menedzselte a koprodukciós partner, a Kolozsvári Állami Magyar Színház. Ezúton fejeztük ki azt is, hogy leállítjuk ezt az előadást, mivel a színház nem úgy vállalja fel, amint az természetes lenne. Ritkán tűzik műsorra, nem tudunk eleget tenni a fesztiválmeghívásoknak, kevés a néző – mindezek az előadás széteséséhez, lassú halálához vezetnek, a közönség érdektelenségére hivatkozva. A beszélgetésnek ezen a pontján azonban felszólalt két személy, akik kijelentették nyilvánosan: többször is próbálkoztak, hogy megnézzék az előadást Kolozsváron, de mindannyiszor azt a választ kapták, hogy már eladták a jegyeket. Az egyik néző egyenesen azt mondta: egy alkalommal, amikor egy csoporttal érkezett Kolozsvárra és be akart menni az egyik előadásra, maga az igazgató állította meg az ajtónál, és mondta, hogy minden hely foglalt. Annak ellenére, hogy a hölgy barátai már benn voltak a teremben, és hívták telefonon, mondván: vannak szabad helyek.

Március óta több ehhez hasonló jelzést kaptunk kolozsvári emberektől, ismerőseinktől, akik elpanaszolták, hogy akárhányszor telefonálnak a színházhoz, vagy személyesen mennek oda, hogy jegyet vásároljanak, mindannyiszor azt a választ kapják, hogy minden jegy el van adva. Ha ez így van, akkor kinek adják el?

Tompa Gábor:

Amikor megkerestek a FânFest-ügyben a szervezők, a társulat már nyári szabadságon volt, a műszak egy része Avignonban, az előadás ügyelője szintén. Az előadás egyébként rendkívül technika-igényes, tehát nem lehet csak úgy felületesen vállalkozni ilyesmire. A szervező megkérdezte, hogy a színészek elmehetnek-e? Erre azt válaszoltam, hogy a színészek természetesen azt csinálnak, amit akarnak szabadságuk alatt.

Egyébként könyvelési adatokkal bizonyítható, hogy ez az egyetlen előadás, amelynek reklámozásába plusz pénzt fektettünk. Én nem azt mondom, hogy minden tökéletesen működik nálunk, hiszen mindig lehet jobban csinálni. De hát most már létezik internetes jegyvásárlási lehetőség is, a Jegymester (elektronikus jegykezelő-eladó program, szerk.meg.), elég egy kattintás, és máris kiderül, hogy van még jegy, vagy nincsen. Persze az is előfordul, hogy a meghívottak, vagy akik megvásárolták a jegyet, mégsem jönnek el. De az aztán az abszurd és komikus forgatókönyvek része is lehetne, hogy az igazgató rohangál, hogy a Verespatakról vagy máshonnan érkező nézőket kergesse el, nehogy bejöjjenek az előadásra. Nem beszélve arról, hogy nem is tartózkodtam itthon ez idő alatt.

Ugyanakkor, amikor végre azt mondták, hogy átveszik ők az előadás népszerűsítését, és beiktatták a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) műsorába, amely mindenhol meg volt hirdetve, mégis csak 28 néző volt az előadáson. Nem lehet félremagyarázni ezeket a dolgokat. Ezek tények.

Csak a legőrültebb színházigazgató „temeti el” bármilyen előadását, hiszen annak nincs értelme, legyen az kevésbé vagy nagyon jól sikerült előadás. Persze, ha nincs közönsége egy előadásnak, az nem föltétlenül jelenti azt, hogy rossz produkció, de ez egy külön vita lenne. Úgy tűnik azonban, hogy nem is akarnak beszélni a művészi oldaláról, mintha az tabu lenne. De talán meg kéne vizsgálni, mi az oka annak, hogy egy ilyen téma, amely folyamatosan a figyelem középpontjában van, nem vonzza a nézőket. Összetett dolog tehát.

És azzal is szembe kell nézni, hogy egy előadást, amely iránt kisebb az érdeklődés, nem lehet gyakrabban játszani, mint egy olyant, amelyre nagyobb, ennek ellenére műsoron kell tartani. Köztudott, hogy a társulatunkat nem úgy tartják számon, mint akik az előadásaikat tönkreteszik. Állandóan van felújítópróba, szövegpróba, amikor lehet, elhívjuk a rendezőt is a felújításhoz. Mint bármely más előadást, a Verespatak-ot is szöveg- és felújítópróbák előzik meg minden esetben, amikor műsorra van tűzve.

dramAcum:

Nem művészi gőgről van szó, és frusztrált alkotókról, amiatt, mert nincs közönség a teremben, és mert nincsenek úgy népszerűsítve, ahogyan megérdemelnék, hanem olyan művészcsoportról, akik számára a művészet a valóságra való reagálást, a román társadalmat zavaró problémák feltárását jelenti és a művészi szabadságot. Bebizonyosodott, hogy egy állami színházzal való partnerségben képtelenek vagyunk megmutatni közönségünknek az alkotásunkat.

Verespatak – fizikai és politikai vonalona korunkról szóló dokumentum is. Az előadás története legalább olyan jelentős.

Ezért kívánjuk megszüntetni ezt a partnerséget, és egyedül kívánunk továbbmenni, független művészcsoportként, hogy találkozhassunk a potenciális nézőinkkel, hogy megérthessük, érdekli őket ez a téma vagy sem.

A dramAcum csoport:

Radu Apostol, rendező,

Gianina Cărbunariu, rendező, dramaturg,

Ştefan Peca, dramaturg

Andreea Vălean, rendező, dramaturg

Tompa Gábor:

Személyes levélben nem kérték, hogy állítsuk le az előadást. Először is ők nem dönthetnek a műsorról való levételről. Nem tudom, hogy akarnak továbbmenni magukra, hiszen egy vendégszínésznőt leszámítva, mindeki a színház alkalmazottja, nem beszélve a teljes technikáról. Úgy vélem, ez is csak egy bombasztikus fogás. Persze, művészeti okokra hivatkozva lenne rá joguk. De itt nem erről van szó, itt nincs érintve a művészi kérdés.

Nyilvános vitát akarnak összehívni, Bukarestben. Ez is érdekes, nem egyeztetnek helyszínt és az időpontot illetően, csak felhívják a figyelmünket, hogy vegyünk majd részt ezen Bukarestben, ahol senki nem látta az előadást, nem ott jött létre, ezért tehát ott, a statisztikai adatokon kívül nem értem, hogy miről lehetne beszélni.

Egy idő óta érzékelhető egy olyan tendencia, amely művi módon és bármi áron ki akarná robbantani a „nemzedékek harcát” a színházban (is). Lászólag az egyes fiatal művészeknek a „román állam” és a… Magyar Színház elleni „hősies” harcát ennek a „kiteljesedett kataklizmának” a részeként lehet értelmezni. A művészetben az életkort biológiai, nem pedig szellemi állapotnak tekinteni, illetve a nemzedékek közti különbséget esztétikai problémának láttatni, éppenséggel ez a probléma magja és az igazi, a saját alkotásunkkal és – magától értetődően – saját makunkkal szembeni konfrontáció elkerülése. Én továbbra is azt hiszem, hogy csak jó és rossz színház van, illetve igazság és hazugság.






Hozzászólások

Kommentek küldése csak bejelentkezett felhasználók által lehetséges.

További főcikkek


További főcikkek
Impresszum Adatvédelem Software development by Codespring. Web hosting by Codespring.
Támogatók:
Communitas Alapítvány Communitas Alapítvány
Hungarian Human Rights Foundation Magyar Emberi Jogok Alapítvány - Hungarian Human Rights Foundation (HHRF - New York).
Bethlen Gábor Alap Bethlen Gábor Alap