label_szabadsag
Magunkról | Kapcsolat | Munkatársak
Hu Ro En
Napirenden Kult-Túra Vélemény Körkép Sport Mozaik Hirdetés/Reklám Opera EU-világ Életmód Bulvár Művelődés Campus
Számítástechnika Gazdaság Állatbarát Egészségügy Riport Decibel Motorház Tudomány Totyogó Bonifácz Élő emlékezet Világjáró
« vissza

Ma 66 éve bombázta Kolozsvárt az amerikai légierő

1944. június 2-án szörnyű napra ébredt a város
Létrehozva: 2010. június 02. 02:44

SZERZŐ: ASZTALOS LAJOS   

FOTÓ: SZILAGYI LÁSZLÓ – Ennyi maradt a kolozsvári vasútállomásból a bombázás nyomán
FOTÓ: SZILAGYI LÁSZLÓ – Ennyi maradt a kolozsvári vasútállomásból a bombázás nyomán
Sok kolozsvári még ma is jól emlékszik 1944. június 2-ára, amely fölöttébb gyászos nap a város történetében. Ma hatvanhat éve ugyanis annak, hogy az amerikai légierő támadta Kolozsvárt: az ötven percig tartó légitámadás során 1200 bombát dobtak le a városra. A visszaemlékezések szerint reggel 9-kor bőgni kezdtek a légvédelmi szirénák, és kilenc óra tizennégy perckor a város északi részén már hulltak az első bombák. A hivatalos jelentések alapján teljesen tönkrement 327 földszintes, 58 emeletes ház, esetleg helyreállítható sérülést szenvedett 792 földszintes, 68 emeletes ház. Szintén hivatalos jelentések említik, hogy 362 polgári személy, 32 honvéd és 65 német katona vált áldozatává a légitámadásnak, továbbá 2434 hajléktalanná vált családot említenek. A városban azonban több ezer halottról beszéltek, s úton, útfélen rémtörténeteket lehetett hallani és látni. Az eseményekről egykori szemtanúk szólalnak meg, és emlékeznek a történésekre. [Szóljon hozzá!]

1944. június 2-án a lassan végéhez közeledő, de még javában dúló háború gyilkos szele megcsapta a várost. Addig csak a rádióból hallottuk az adást megszakító, hátborzongató figyelmeztetést – Rahó, Ung, légiriadó, Debrecen, Szolnok légi veszély (utóbbi már lehetséges bombázás!) –, a lapokban, például a Képes Vasárnapban, a mozik híradójában láttuk a lebombázott városok romjait.

Az esetleges légitámadás következményeinek leküzdésére utcánként polgári légvédelmet szerveztek – anyám parancsnok-helyettes volt a mi utcánkban, a Forduló utcában –, tanfolyamokat rendeztek, könyveket adtak ki. Ezeket olvasgatva, képeiket nézegetve – elsősegélynyújtás, égési sebek kezelése, végtagok vérzésének elállítása, törött végtagok sínbe tevése – bizony jócskán szorongtam.

Reggel 9 óra: légiriadó

Amikor azon a verőfényes péntek reggel 9-kor felbőgtek a légvédelmi szirénák, senki sem gondolta, nem gondolhatta, mi következik. És kilenc óra tizennégy perckor a város északi részén hullni kezdtek a bombák. Iszonyú zaj hallatszott a városban, mintha valami hatalmas kalapács tört-zúzott volna össze mindent. Az ellenséges gépek első csoportja nyugatról kelet felé repült. A vasúttal párhuzamos, Kardosfalvára vezető Szeptember 11. út – a vasúti műhelyek déli szomszédságukban húzódó, később lezárt, a műhelyekhez csatolt Bácsi út –, és egyben a Gépész utca (akkor Kálmán király út, Romulus Vuia) végét keresztező vasúti átjárótól a Téglás (Gyár, Fabricii) utcáig, mintegy öt kilométer hosszúságban, a vasúti pályaudvart és kb. 600–700 m széles sávban, a környéket bombázta. Ugyanezt az irányt követte a bombázók második hulláma is. A harmadik és a negyedik északról délnek haladva, nagyjából másfél km széles, másfél–két km hosszú sávban bombázta a várost. Ötven perc alatt mintegy 1200 bombát dobtak le.

Az Albina közraktár az állomás téren
 

Nem mondhatjuk, hogy a légitámadás meglepetésszerű volt, hiszen a rádió jelezte, de minden felkészülés ellenére, felkészületlenül érte a várost. A hatóság semmit sem tett elhárítására, valószínűleg nem is volt lehetősége. Tény viszont, hogy napokkal előtte a hírszerzés az ellenség lehallgatott közléseiből tudomást szerzett a rövid időn belül bekövetkező támadásról. Az illetékesek, nem tudni miért, ezt nem hozták nyilvánosságra. Amint Cseke Péter közölte, nagybátyja, aki katonaként a hírszerzésnél szolgált, napokkal korábban értesítette őket, hogy a lehető leggyorsabban hagyják ott a vasútállomáshoz közeli lakásukat és utazzanak vidékre. Tanácsát meghallgatták, s így életben maradtak – a ház, melyben laktak, rommá vált.

A bombázás „eredménye”

Hivatalos jelentés szerint elpusztult 327 földszintes, 58 emeletes ház, esetleg helyreállítható sérülést szenvedett 792 földszintes, 68 emeletes ház. Találat érte az Ortopéd kórházat, a Magyar utcai Honvéd Élelmező Raktárt (a mostani tűzoltólaktanyával szemben, ami nemrég a város birtokába került és noha műemlék, le akarják bontatni), a Dermata – 1948-tól Herbák János, 1964-től Clujana – finombőrosztályát, a vasútállomás mögötti Gyufagyárat, a MÁV (Magyar Államvasutak) műhelyeit, a Gyufagyár közelében, a Nádas partján levő Fermeta Vasárugyárat, a Baross (Állomás) téri Albina Közraktárt, a Marianum hátulsó szárnyát, földig rombolták a Református Kórház Horthy (Horea) úti épületét (ahol a Mentőállomás van). A Gyufagyár épületeit olyan súlyos kár érte, hogy soha nem állították helyre. Ami megmaradt belőle, azt 1948 után a területén épült Tehnofrig használta föl.

A Horthy és a Kis utca sarkához közeli ház maradványa
 

A hivatalos jelentés arról számolt be, hogy 362 polgári személy, 32 honvéd és 65 német katona áldozata volt az ötven percig tartó légitámadásnak. És amint a jelentés említette, senki sem fulladt meg a romok alatt.

A városban azonban több ezer halottról beszéltek. A pusztítás méreteire jellemző, hogy e jelentés 2434 hajléktalanná vált családot említ. Úton, útfélen rémtörténeteket lehetett hallani. Sok igaz is lehetett. Egyik unokabátyám például, aki a Horthy út 94–96. szám alatt, a Fischer-féle bútorgyárban dolgozott, a romok alatt halt meg. Napokig az óvóhelyen rekedtek. Csövön vizet, tejet juttattak nekik. A csövön jelezték, hogy valahogy megvannak. A mentők végül hozzáláttak, hogy nem felülről, hanem oldalról hatoljanak a pincébe. Mire bejutottak, valamennyien halottak voltak. Megfulladtak a portól.

Az 1950-es években, ugyanennek vagy a szomszédos, az állomás felőli épületnek a romjai alatt, amikor egy még álló falat ledöntöttek, pince tárult föl, melyben négy – egy női és három férfi – csontváz került napvilágra. Valamennyien fel voltak öltözve, mellettük több bőrönd, tele ruhával [Vig István közlése]. Nyilván 1944. június 2-án, a bombázás idején rekedtek a pincében és fulladtak meg, a kijáratot beborító romok miatt nem volt lehetőségük kijönni.

A Horthy út és a Kis utca sarkán lévő épület a bombázás idején
 

Német sebesültszállító vonat érkezett nem sokkal a támadás előtt az állomásra. A halottak maradványait, helyesebben darabjait kosarakban vitték a Tordai út 154. szám alatti új zsidó temetőbe [Mezei Gyula közlése]. A Nagyváradról érkezett személyvonat szerencsésebb volt. Éles szemű mozdonyvezetője a közeledő raj elejét megpillantva, teljes gőzt adott és Désig meg sem állt. Negyven perc alatt tette meg a hatvan kilométert. Az utasok, akik le akartak szállni, hevesen tiltakoztak, de végül nem győztek eléggé hálálkodni.

A Kőváry-telep is a halálos sávba került. Aki nem volt iskolában, a piacon, a városban vagy munkában, mind elpusztult.

Német katona: Alles kaput!

A belvárosban laktunk. Apám a több ezer méter magasan szálló gépek félelmetes hangja és anyám kétségbeesett tiltakozása ellenére, a légoltalmi pincéből kiment az udvarra és számolni kezdte a halálos terhüktől immár megszabadult gépeket. De nem győzte. A kapu alá néhány német katona húzódott be. Egyikük, nem éppen marcona hadfihoz méltón, ijedten mondta: Alles kaput! (’mindennek vége’). Amint a szörnyű zaj, majd a gépek zúgása elült, még a riadó lefúvása előtt, apám az állomás felé indult. De a Marianumnál nem jutott tovább. A mentők állták útját. A közelben egy bérkocsi, ahogy akkoriban mondták, fiáker állt, kocsisát, lovát légnyomás vagy repesz ölte meg. Fölment a Kun Géza (Crişan) utcán. A Kalandos (Mecanicilor) utca, a kalandos, másképp kismezői temető sarkán, német teherkocsi vesztegelt. Ebédet vihetett valahova a katonáknak. A közelbe, valószínűleg a temetőbe hullt bombától a kocsin ülők meghaltak, az étellel tele csajkákat a légnyomás az utca túlsó oldalán álló ház falához vágta, tartalmuk a járdára csorgott.

 
Romeltakarítás a Horthy úton
 

Sokan kérdezték, mit tett a várost védő légvédelmi tüzérség? Kis létszáma miatt ennyi géppel egyszerűen tehetetlen volt. A Vágóhíd téren lévő üteg tüzelt. Miközben a bombázóknak hajuk szála sem görbült, a lehulló bomba néhány tüzért megölt. Apám egyikük porban heverő fejét láthatta. A szamosfalvi repülőtéren veszteglő vadászgépek meg sem mozdultak. A csillaghegyi tábori reptér gépeit bevontatták a Lomb fái alá.

Az angolok, de főleg az amerikaiak akkor már végig szőnyegbombázták Németországot, a vele szövetséges, illetőleg az általa megszállt országokat. Gépeik menetrendszerűen jöttek, mentek. A június 2-án dél-olaszországi támaszpontjaikról fölszállt ezüstszínű, Liberatornak, ’felszabadító’-nak nevezett B–24-es amerikai gépek előbb Szolnokon, azután Nagyváradon, majd Kolozsvárt, utána Brassóban „szabadították” halálba a lakosságot.

Kedves fiatal ismerősömnek köszönhetően néhány felvétel jutott hozzám. Azóta elhunyt készítőjük, Szilágyi László, az állomás közelében, a Kerekdomb körül lakott. Egyik felvétele épp a bombázás idején készült, amint a gomolygó fekete füstből látszik. A többi közvetlen azután. Az állomás épületének jelentős része romba dőlt, vasúti kocsik összetorlódtak, fölágaskodtak. Egy, a Horthy út (Horea) és a Kis (Prodan) utca sarkához közeli háromemeletes ház homlokzata megsemmisült, ajtók mindenestől kiszakadtak, de a harmadik emeleti szoba falán továbbra is ott függött a kép. Néhány nap multán apámmal arra járva, az állomáshoz közel, az egyik ház égnek meredő, első emeleti falán mi is láttunk egy ott árválkodó képet. A Horthy út közepén, végén, a romok között csak annyi hely volt, hogy két kocsi elhaladhatott egymás mellett.

Vasúti kocsik az állomáson
 

Néhány korabeli adat:

Ellenzék, 1944. június 3. (június 2-a péntek volt): A bombázás, korabeli szóval terrortámadás, reggel 9 óra 10 perctől 10-ig tartott.

Ellenzék, 1944. június 15.: Hivatalos adatok a bombatámadás pusztításairól:

1100–1200 bombát dobtak a városra. 342 halott, 400 sebesült.
Súlyosan megrongálódott 327 földszintes ház, 10 millió pengő értékben.
Súlyosan megrongálódott 58 emeletes ház, 14–15 millió pengő értékben.
Könnyebben megrongálódott 792 földszintes ház, 3 millió pengő értékben
Könnyebben megrongálódott 68 emeletes ház, kb. 1 millió pengő értékben.

Anyagiakban kb. 31–33 millió pengő kár érte a várost.

Ellenzék, 1944. június 28.:

A Fotofilm filmen és több száz fényképen örökítette meg a Kolozsvár elleni bombázás képeit Fekete László, a Fotofilm tulajdonosa, kb. 500 felvételt készített.

Sebesültek és romok a bombázás nyomán

1944. június 2-án délelőtt P.F., 22 éves levente a község vendéglőjének szánt sörszállítmányát rakodta le Kolozson, amikor a pusztító légitámadás elkezdődött Kolozsváron. Elmondása szerint a Kolozsvártól 20 km-re fekvő község házainak ablakai is remegtek a bombázás erejétől. Amint a légitámadás lezajlott, azonnal visszatért a városba. A kolozsvári leventék teljes kötelékét kirendelték a sebesültek felkutatására és kórházba szállítására, a halottak összegyűjtésére, és a romok eltakarítására. – A sétatéren volt a németek főhadiszállása, ők adtak gépkocsikat, hogy a sebesülteket szállíthassuk – mesélte a ma már 87 éves P.F.

Horthy út vége a bombázás után
 

A legtöbb halott és sebesült a Rudolf út (Decebal) állomás felőli szakaszán, a vonatállomás környékén és a Bács felé vezető úton volt. Romba dőlt épületek, miszlikbe tört oszlopok, darabokba szakadt lovak szörnyű látványa fogadta az odaérkező leventéket – folytatta szomorú emlékeinek felidézését P.F. A kegyetlen képek sorozata folytatódott: a vonatállomásban egy sebesült német katonákat szállító szerelvény is találatot kapott. A leventék reggeltől estig megállás nélkül dolgoztak a romok eltakarításán. A törmeléket a Bács határában ásott három hatalmas gödörbe temették.

Góger Ferenc családjának három tagja a légitámadás egyik célpontjául kitűzött, Dermata Bőr- és Cipőgyárban dolgozott. Apja, Góger Lajos a könnyű-bőrgyár vezetője és a légvédelem parancsnoka volt. A bombatámadás idején az említett nagyapja tartózkodott a gyár területén, aki eszméletét vesztette a bombázás keltette erős légnyomás miatt. A szemtanúk elbeszélése szerint, a támadó angol gépek kötelékének élén repülő pilóta füstfelhővel jelölte meg a célpontul szolgáló gyárat, viszont a Szamos feletti légáramlat valószínűleg elterelte a szőnyegbombázás jelzőfelhőjét – magyarázta Góger Ferenc. (Zay Éva)

Egy légvédelmi tüzér visszaemlékezése

Istvánffy János a Széna-téren élte át Kolozsvár június 2-i bombázását. – Június 2-án a Széna-téren teljesítettem katonai szolgálatot – idézte fel emlékeit. – Az ágyukat ide állították fel légvédelemre. Minden nap gyakorlatot tartottunk. Lőni nemigen lőttünk, mert nem volt mire. Egyik nap azonban elszabadult a pokol. Váratlanul amerikai vadászgépek jelentek meg felettünk, és az állomás környékét kezdték bombázni. A gépek annyira magasan jöttek, hogy ágyúval nem érhettük el őket. Ható sugaruk csupán 4 kilométer volt, míg a gépek 5–6 kilométer magasan szálltak. Amikor ezt láttuk, beugrottunk a futóárokba, és vártuk, hogy mi lesz. A Hója felől már hallottuk a zuhanó bombák zaját, hátborzongató volt vijjogó hangjuk. A futóároktól 10–15 méterre bomba zuhant. Nagy remegést éreztünk, kavicsok hulltak a fejünkre. Mellettem egyik bajtársam és két német katona feküdt. Amikor a helyzet kissé lecsendesedett, barátom azt javasolta, hogy fussunk ki a Szamos-partra, és ott húzódjunk meg. Mondtam neki, jobb, ha nem megyünk sehova, mert akármelyik pillanatban újrakezdődhet a támadás. Barátom nem hallgatott rám, és a két német katonával kiszaladt az árokból. Amikor éppen kiértek, az amerikai gépek újból bombázni kezdték a környéket. Társamat derékon találta egy szilánk, felső testét darabokra szaggatta. A riadó után lapáttal szedtem össze maradványait. Ma sem tudom, hogy voltam képes erre. Úgy látszik, az ember idővel megedződik. A bomba a két németet is szétvágta. Borzalmas látvány volt – mesélte Istvánffy János. (P. A. M.)

Várjuk minden olyan olvasónk levelét, aki az 1944. június 2-i kolozsvári bombatámadással kapcsolatos élményeit, visszaemlékezéseit meg szeretné osztani velünk és a többi olvasóval.






Hozzászólások

Kommentek küldése csak bejelentkezett felhasználók által lehetséges.

máthé zoli - 02/06/2010 14:55
3 hónapos fejjel ezt én átéltem szülei házunkat a gyufagyár mellett telibeérte egy bomba egyszerüen földönfutók maradtunk azzal ami rajtunk volt .Mind gyermek reggetegszer hallotttam szüleimtöl e számunkra szörnyü nap történelmét mely teljesen megátoztatta életünket

Ada Kaleh - 03/06/2010 11:46
Tudtommal a Lombon Bofortzok (légelhárító ágyuk) voltak, de mivel a bombázókötelék túl magasan szállt, néhány lővés után, leálltak.

B.Gy - 03/06/2010 23:37
1944-ben édesanyámék a Gyufagyár utca 3 alatt laktak,ahol nagyapám kovácsmühelye is volt.Volt egy házuk a Kerekdombon az Erdő utcában,de azt kiadták házbérbe lakónak.
A kert végében volt egy fáskamra,pince.Amikor a légi riadó megkezdődött a család felment ide aludni és reggel lementek a Gyufagyár utcába.1944 júniús 2-án nagyapám üzent Ferenc öccsével nagyanyámnak ,ha meghallják a légiriadót azonnal jöjjenek fel az erdő utcába.Fel is jöttek mindketten édesanyámmal együtt.Ennek köszönhették az életüket ,mert 9.40-kor a ház sarkát bombatalálat érte.Mivel nagyapám ilyen körülmények között már nem tudott dolgozni mert a ház is lakhatalanná vált,még aznap elment a család szekérrel a testvéréhez Nemeszsukra.Itt maradtak ameddig a front elvonult.Visszajöttek Kolozsvárra gyalog és egy zsidó házaspár üres lakását utalták ki számukra a hatóságok.Édesanyám a szüleivel beköltözöbeköltözött ide,de nem nyúltak semmihez. A háború vége után csak a zsidó nő maradt életben,férje Auschwitzban odaveszett

Dranik Ferenc - 05/02/2011 21:03
Én akkor 6 éves voltam és - szüleimmel - a Kerekdombon laktunk, a ma Giordano Bruno u. 30. sz. alatt. A bombázásra nem emlékszem, csak arra a bombatölcsérre, amely a bombázás nyomán a szomszédos, 28. sz. alatti ház (ahol ma diszpenzár, annak idején pedig szódavíz gyár működött)előtt a járda és az úttest közötti árokba hullott bomba nyomán keletkezett, és amelynek még napok, hetek múltán is csodájára jártak a környéken lakók.
Ez a bombatölcsér - emlékeim szerint - lehetett úgy 2 m mély és 2,5 m átmérőjű.

További főcikkek


További főcikkek
Impresszum Adatvédelem Software development by Codespring. Web hosting by Codespring.
Támogatók:
Communitas Alapítvány Communitas Alapítvány
Hungarian Human Rights Foundation Magyar Emberi Jogok Alapítvány - Hungarian Human Rights Foundation (HHRF - New York).
Bethlen Gábor Alap Bethlen Gábor Alap