Mintegy 1000–1500 személy vett részt szombaton délelőtt Márton Áron püspök szobrának felavatásán, illetve az ezt megelőző ünnepi hálaadó istentiszteleten, amelyet Jakubinyi György érsek celebrált a kolozsvári Szent Mihály-templomban. Ezt követően Kovács Sándor főesperes és László Attila alpolgármester leleplezte a templomkertben Márton Áron szobrát, Bocskay Vince szovátai művész alkotását. A szobor elhelyezésének kezdeményezése Czirják Árpád pápai prelátus nevéhez fűződik. A Szent Mihály-templom plébániája 2001-ben hirdette meg a szoborállításra a versenytárgyalást, a 2006-ra elkészült műalkotás elhelyezése azonban építkezési engedély hiányában sokáig váratott magára. A Márton Áron emlékének tisztelgő szobor csak közel három évvel később kerülhetett a helyére, miután László Attila alpolgármester január elején – néhány napos „pünkösdi polgármestersége” idején – aláírhatta az erre vonatkozó engedélyt.

A Márton Áron köztéri szobrának elhelyezése köré szerveződött ünnepség tulajdonképpen már pénteken elkezdődött, amikor Vekov Károly történész, volt RMDSZ-es parlamenti képviselő tartott minden igényt kielégítő előadást a Szent Mihály Caritas nőszövetségének székhelyén a Márton Áron perről. Szombaton délelőtt 11 órától alkalomhoz illő méltóságteljes hangulatban kezdődött az az ünnepi hálaadó mise, amelyet Jakubinyi György érsek celebrált, aki először a nagyböjti időszakra, a bűnbánatra és a jótékonykodásra hívta fel a jelenlevők figyelmét, majd Márton Áron püspökre emlékezve elmondta: a püspök mindig kiállt a társadalmi igazság mellett, legyen szó akár népéről, akár egyházáról, akár más nemzetiségű és felekezetű emberről, ugyanakkor egész életében gyakorolta a keresztény szeretetet. Így 1944 májusában a zsidók deportálása elleni véleményének adott nyilvánosan hangot, míg 1946-ban a csíksomlyói búcsúban elhangzott püspöki beszédében azt nehezményezte, hogy a határmódosítást illetően a nagyhatalmak nem kérték ki az erdélyi magyarság véleményét a béketárgyalások alatt. Jakubinyi elmondta: Márton Áronnak nagyon későn ítélte meg az izraeli Yad Vashem intézet „a világ igaza” kitüntetést, mivel a zsidók melletti kiállását „csak erkölcsi természetűnek” tartotta.

A szoboravatási ünnepség első momentumaként Kovács Sándor főesperes és László Attila alpolgármester leleplezték a szobrot, majd Jakubinyi György érsek megáldotta azt. Boér Ferenc színművész szavalata után Florentin Crihălmeanu, kolozsvári és szamosújvári görög katolikus püspök beszédében Márton Áront méltatta, ugyanakkor a „szeretet és a fény forrásának” nevezte a szobrot.

Szilágyi Mátyás: történelmi elégtétel a szoborállítás

A szobor leleplezésének pillanata – a szálak László Attila alpolgármester és Kovács Sándor főesperes kezében

„Nagyot mozdult a történelem kereke. Közel három évtizedes adósságot törlesztünk egy igaz ember, egy magyar ember előtt, aki a XX. század egyik legnagyobb magyarja volt. Történelmi elégtétel ez számunkra, s az esemény jelentőségét nem szabad lebecsülnünk. Isteni csoda, isteni kegyelem folytán valósult meg ez a szobor”, hangsúlyozta Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja, majd kifejtette: a nemzeti önbecsülés erősödését szolgálhatja ez a szobor, amelyet a huszadik század egyik leghűségesebb és legnagyobb magyarjának állíttatott az utókor. A nagykövet a Magyar Köztársaság nevében kifejezte köszönetét azoknak, akik a szobor elhelyezéséhez, az ünnepséghez hozzájárultak, ugyanakkor hangot adott abbéli reményének, hogy a Vatikán mielőbb jóváhagyja Márton Áron boldoggá avatását.

„Van mire büszkék legyünk. Népünknek szüksége van mindarra, amit Márton Áron megálmodott és követett. Most már Mátyás király és Márton Áron együtt vigyázzák igazunkat, becsületünket és lelkünket”, fejtette ki László Attila alpolgármester.

„Ma gazdagabb lett Kolozsvár! Olyan főpásztornak állítottunk most emléket, aki kiállt mind a magyarok, mind a románok és a zsidók jogaiért. Épp ezért ez a szobor a hit, a szeretet és az emberség jelképe mindenki számára”, közölte Kovács Sándor főesperes a szoborállítási ünnepségen, majd köszönetet mondott többek között Bocskay Vince szobrászművésznek, Czirják Árpád pápai prelátusnak, László Attila alpolgármesternek. Azt is értékelte, hogy a magyar és román nyelvű sajtó tárgyilagosan tájékoztatott a szobor körüli történésekről, valamint azt, hogy szombati számában a Szabadság napilap kiemelt fontosságot tulajdonított mind az eseménynek, mind Márton Áron emléke felelevenítésének. Baricz Lajos marosszentgyörgyi plébános szavalata után a szobornál koszorút helyezett el a Kolozsvár–Szamosújvári Görög Katolikus Püspökség, a Kolozsvári Izraelita Hitközség, a Magyar Köztársaság Főkonzulátusa, a Kolozs–Dobokai Főesperesi Kerület, a Piarista Rendtartomány és Öregdiákok, az egyetemi lelkészség, a Báthory István Elméleti Líceum, a Szent István Lovagrend és a Szovátai Közművelődései Egyesület.

Tartalmas, pontos, érdekfeszítő előadásra került sor péntek dél után a Szent Mihály Caritas nőszövetség székhelyén. Vekov Károly történész, volt RMDSZ-es parlamenti képviselő a Márton Áron perről értekezett a telt házas teremben. „A birtokomban levő nyolckötetes anyag csak töredék, amelyhez 2000–2004 közti képviselőségem alatt jutottam hozzá”, kezdte beszédét Vekov Károly. „Legendával állunk szemben. 1924-ben ugyanis fiatal, tehetséges pap végezte el a teológiát Gyulafehérváron, akinek szerepe volt a Vatikán és a román állam közötti Concordatum megkötésében is. 1938 augusztusában a Szent Mihály-templom plébánosa, majd kolozs-dobokai főesperes lesz, 1939. február 12-én pedig püspökké szentelték”, sorolta az életrajzi adatokat Vekov. „Embert és intézményvezetőt egyaránt próbára tevő korszakban került az erdélyi római katolikus egyház élére, de számára a legsúlyosabb próbatétel mégis a kommunista diktatúra volt. Senki nem volt felkészülve ekkora próbatételre, s ebben a bizonytalanságban Márton Áron vállalta az irányítást úgy, hogy nem támadott, de a véleményét mindig kimondta. A legnagyobb bűne, amelyért meg kellett fizetnie, az volt, hogy a jogot, az igazságot védte. 1949. június 21-én egy megjátszott esemény kapcsán letartóztatják”, közölte. Azt is megtudtuk, hogy Márton Áron és a titkosszolgálat közti „kapcsolat” közel 1500 besúgói jelentésben konkretizálódott. „A püspököt ért vádak – irredentizmus, revizionizmus, sovén megnyilvánulások – akkor is, most is súlyosak voltak. Ám mindenki előtt világos, hogy kirakatperről volt szó, amelynek célja nem csak a püspök, hanem az erdélyi magyarság megfélemlítése is”, tudtuk meg az előadótól, aki ismertette néhány püspöki körlevél tartalmát, majd kitért az 1946-os csíksomlyói búcsún megtartott beszédre is.

ROHONYI D. IVÁN – A szoboravató ünnepség végeztével a résztvevők csoportjai még hosszasan rótták le kegyeletüket

„A kihallgatási anyag sem teljes. A perről rendkívül keveset tudunk, s a tényleges peranyag ma sincs a kezünkben. Nem tudjuk azt sem, volt-e egyáltalán védőügyvédje Márton Áronnak. A Márton Áron-pernek a püspökön kívül még hét fővádlottja volt – Szász Pál, Korparics Ede, Kurkó Gyárfás, gróf Teleky Ádám, Venczel József, Bodor Bertalan és Lakatos István –, akiket több koholt vádponttal – például rendszerellenes tevékenységgel, hazaárulással, a rendszer megbuktatásával – illettek”, hangsúlyozta Vekov, majd felolvasta azt az 1946-ban kelt dokumentumot, amelyet Márton Áron és követői írtak, s amelyben azt kérték: a magyar kormány kövessen el mindent, hogy az erdélyi magyarság véleménye a folyamatban levő béketárgyaláson meghallgatásra találjon. Érdekes volt megtudni, hogy ezen dokumentum eredetije sem most, sem a per lefolytatása alatt nem volt Magyarországon megtalálható. „Amikor 1946-ban eldőlt Erdély hovatartozásának kérdése, akkor a dokumentum aláírói hivatalosan még magyar állampolgároknak nyilvánultak, s így nyugodt lelkiismerettel fogalmazhatták meg kérésüket. Az aláírók akkor azt hitték: jogállammal állnak szemben”, összegzett keserűen az előadó, majd ismertette a vádlottakra kirótt igen szigorú börtönbüntetéseket is.

Márton Áront 1955-ben bocsátották szabadon, ám felügyelet alatt állt, 1965-ig kényszerlakhelyéül szolgált a gyulafehérvári püspöki palota. 1968-ban Márton Áront kivéve a többi vádlott perújrafelvételt kért, s ennek következményeképpen mindenkit – a püspököt is – felmentették.

„Kolozsvárnak számos nagy szülöttje volt, de Márton Áronhoz hasonló prelátusa az egész magyarságnak sem volt” – zárta előadását Vekov Károly.