– Évek óta lassan, de biztosan haladsz az egyetemi ranglétrán és huszonévesen már a tudományos berkek ismert tagjává váltál. Miért a történelemtudományt és azon belül a jelenkor történetét választottad kutatási területedül?

– A történelemtudomány már gimnazista koromban felkeltette figyelmem, ekkor azonban még nem gondoltam volna, hogy ebben a szakmában fogok tanulni és kutatni. A jelenkortörténet iránti érdeklődés talán azért is alakult ki, mivel hadilábon álltam a latin nyelvvel. Tudtam, hogy ha korábbi korszakokkal akarok foglalkozni, akkor ez elengedhetetlen.

– Kolozsvári tanulmányaid mellett lehetőséged volt Budapesten, Olmützben és Brüsszelben is kutatnod és tanulnod, így számos neves kutatóval találkozhattál. Kiket tekintesz szakmai példaképnek vagy mentornak?

– Mentorként elsősorban a doktori tanulmányaim témavezetőjét, Romsics Ignácot nevezném meg, aki iránt nagy tisyteletet érzek, és természetesen példakép is. Továbbá azon hazai és magyarországi jelenkortörténettel foglalkozó szakembereket, akiket ha személyesen nem is, de munkájuk által ismerek. Szerencsésnek mondhatom magam, mivel sok, szülővárosomban élő fiatal történész segített tanárként, mentorként és most már elmondhatom, hogy barátként is mind anyagokkal, mind pályaválasztással. De nem szeretnék egy kizárólagos Közép-Kelet Európai burokba zárkózni ilyen téren, azt hiszem, hogy azon nemzetközi szakembereket is ide sorolhatom, akik számunkra már-már „elérhetetlennek” számítanak. A lista hosszú lenne, de egy igazi példaképet mindenképp megemlítenék, aki, habár politikusként ismert, a történelemtudomány iránt végig megmaradt az érdeklődése és kitűnő analitikus érzéke: Henry Kissinger diplomatáról, diplomáciatörténészről van szó.

– Marosvásárhelyen születtél, majd a neves Bolyai Farkas Elméleti Líceumban tanultál, egyetemi éveid alatt pedig a helyi történész-körök rendszeres előadója és tagja lettél. Az egyik téma, amellyel idén OTDK díjat nyertél, Bernády György, az egykori neves vásárhelyi polgármester várospolitikájával foglalkozott. Mióta kutatod a témát, milyen új eredményekre jutottál a témával kapcsolatban?

– Bernády György század eleji marosvásárhelyi polgármesterrel már középiskolás korom óta foglalkoztam, szakmai téren viszont az egyetemi évek alatt értem el eredményeket. Személyesen is érint a téma, mivel én is marosvásárhelyi származású vagyok. Mindmáig nem létezik egy átfogó monográfia a legendás városépítő polgármester életéről, munkásságáról, miközben a napi szinten zajló várospolitikában egyre több szó esik róla. Eredményeket igazán elsősorban a két világháború közötti időszak kutatásával értem el Bernády vonatkozásában, amelyről már több tanulmányt sikerült publikálnom. Ezek hiánypótló munkaként is szolgálnak, ugyanakkor forrásfeltáró munkák is egyben.

– Mit tud a vásárhelyi közönség és helyi lakosság – magyar vagy román – Bernády munkásságáról? Vannak ennek a korszaknak a népszerűsítésére törekvő kezdeményezések?

– Marosvásárhelyen sajnos eléggé ködbe burkolózik ez az időszak – elsősorban a két világháború közötti periódusra értem – Bernádyval kapcsolatban. Azt sokan ismerik, hogy magyar polgármester volt, a Kultúrpalotát építette, de számos részletkérdésről nem csupán a közösség, de a szakma is keveset tud. Léteznek próbálkozások, amelyek az életművét próbálják összefoglalni, de ezek szakmailag már nem állják meg a helyüket, igen hiányosak. A román közvélemény pedig a múlt rendszer indoktrinációs politikájának hatására nem tud tisztelettel tekinteni Bernádyra, ezért a két világháború közötti román vetélytársát, aki szintén városirányító volt, Emil Dandea szerepét exponálják. Szeretnénk egy átfogó szakmai munkát Bernádyról, remélhetőleg ez meg is valósul. De mindaddig egy népszerűsítő kiadványon dolgozom, ezáltal szeretném közelebb hozni, megismertetni és ösztönözni a városlakókat, érdeklődőket a téma iránt.

– Nemcsak tanulmányaid révén, de diákszenátori minőségedben is közel kerültél a diplomácia világához. Hogyan látod a diplomácia szerepét az általad kutatott, 1958–1959-es korszakban és ma?

– A diákképviselet nem mondható a szó szoros értelmében diplomáciának, de érdekes volt a kutatásaimban párhuzamot vonni a személyes tapasztalatok és a dokumentumokban leírt történetek között. Sokat fejlődött és változott a diplomácia szerepe és mivolta is az utóbbi évtizedekben, arról nem is beszélve, hogy az általam kutatott román–magyar kapcsolatok szocialista időszakában nem lehetett szó a mai értelemben vett független külpolitikáról elsősorban a szovjet függőség miatt. Ezért is volt érdekes számomra olyan kérdésekre keresni a választ, hogy meddig lehetett elmenni egy bizonyos kérdéskörben, vagy milyen mozgásteret engedhetett meg magának egy papíron szuverén állam, amelynek területén szovjet csapatok állomásoztak.

– Számos levéltárban, így a NATO adattárában is megfordultál már. Hogyan látod jelenleg a fiatal szakemberek kutatási lehetőségeit a romániai levéltárakban? Mihez férhetünk hozzá és mihez nem?

– Sikerült a brüsszeli NATO levéltár hangulatát megtapasztalnom kutatóként, de emellett kiemelném számos magyarországi levéltár olykor kellemes kutatói légkörét. Ezekhez képest a romániai levéltáraknak volna mit behozniuk, nem beszélve a digitalizálásról. De nem vagyok teljesen elégedetlen, úgy gondolom, hogy a források hozzáférhetősége elsősorban tematikától függő. A még „nagyon friss” anyagok nyilván zárolva vannak és adódnak problémák a meglévő anyagok feldolgozatlanságával is, de alapvetően adott a lehetőség, hogy kutatók, érdeklődők a romániai levéltári forrásokból átfogó és értékes munkákat készítsenek a jelenkortörténet tematikájában. Remélhetőleg a jövőben ebből a szempontból is a nyugati színvonal lesz követendő a levéltárakban.

– A Kisebbségkutató Intézet egyik projektjének tagjaként a Kolozsváron 1989 decemberében zajlott eseményekről készültök egy tanulmánykötetet kiadni. Mennyire ismert a kommunizmus és az 1989-es események története a fiatalok körében, és hogyan kellene ezt a korszakot népszerűsíteni?

– Szerintem a fiatalabb generációk számára, akik nem élték meg ezt a korszakot (ide tartozom én is) kevésbé ismert ez az időszak, ezért elsősorban okulásból kellene ezt népszerűsíteni köreikben. Jómagam is tartottam előadásokat e témában. A szokásos idős közönségre számítottam, így aztán kellemesen meglepett a fiatalabb érdeklődők jelenléte. Azt gondolom, hogy a témában kutató szakemberek elég jó munkát végeznek ebben a tekintetben, hiszen filmek, kiállítások, interaktív honlapok és beszélgetések szerveződtek, és remélhetőleg a jövőben is folytatódnak ezek, hiszen az idő elteltével egyre több forrás fog előkerülni olyan témákról, mint az ügynökkérdés, vagy az 1989-es rendszerváltás eseményei, amelyekről nem mondanám, hogy teljesen átírnák az eddig felhalmozott ismereteinket, de mindenképp kiegészítik és meghatározzák ezeket. Ami a jövőmet illeti, be szeretném fejezni a doktori tanulmányaimat és lehetőleg a szakmában tovább folytatni kutatásaimat, valamint a jelenkortörténet és történettudomány népszerűsítését az érdeklődők és a fiatalabb generációk körében.