Janovics a ciklusok mellett nagy figyelmet fordított az évfordulók megünneplésére is. Klasszikus szerzők, színészek évfordulói, emlékezetes események ünneppé avanzsálása nem maradhatott el. Tudjuk, hogy ezek a pillanatok a közösségépítés fontos pillérei. Janovics zseniálisan művelte ezt (is). Az ünnepek megszervezése mellett igazgatói habitusának ugyancsak tisztelni való megnyilvánulásai voltak a jótékony célú előadások. Kórházak, szobrok, színházak, nyugdíjalap, különféle egyesületek, természeti katasztrófák által sújtottak, de még a Boszniában harcoló katonák karácsonyfája javára is fordította az erre meghirdetett előadások bevételét. Igazgatása alatt általában évente 4-5 jótékony célú előadásra került sor, ám a háború kitörése után természetesen megugrott ezek száma, annak ellenére, hogy a színháznak alig volt bevétele. Hangsúlyoznunk kell, hogy Janovics élete során soha semmilyen körülmények közt nem volt azzal vádolható, hogy intézményvezetőként emberi nyereségvágy vezérelte volna. Inkább ennek az ellenkezőjére találunk példákat. Nemes célokra, de főként az erdélyi magyar színjátszás ügyéért, bármit hajlandó volt feláldozni. Saját vagyonából is igen gyakran adakozott: színházépítésre, szoborkészítésre, színházak fenntartására. Nemcsak a Kolozsvári Színház fenntartására fordított vagyont érő összegeket, de a nagyváradi, aradi, vagy a temesvári színházaknak is küldött anyagi segítséget, ha azok rászorultak. Gyakran segített személyes szükségek esetén is. A szociális gondok iránti érzékenységének köszönhetően a Magyarországi Munkások Rokkant- és Nyugdíjegylete 1912-ben tiszteletbeli elnöknek választotta. Az erdélyi magyar színművészet és színházi élet szervezési munkáiban vállalt szerepének köszönhetően már ifjú színész korában bekerült a Színészegyesületi igazgatótanácsba, később pedig létrehozta az Erdélyi és Bánáti Színészegyesületet, amelynek 1923-ig elnöke volt. 1914-ben, miután kitört az első világháború, Janovics kolozsvári Színháza volt az egyetlen, amely nem zárta be kapuit. Az összes magyarországi színigazgató elbocsájtotta színészeit, ám ő visszahívta szabadságról a művészeket, és a háborús állapotokhoz alakította a játékrendet, hazafiságot erősítő, bizakodással teli hangulatot árasztó darabokat válogatva. Amikor éjszakai kijárási tilalmat rendeltek el, korábban kezdte az előadásokat, de nem szakította meg az évadot. Segítette a fronton harcolók családjait, adakozó előadásokat szervezett. A „doktor” döntéseit általánosan jó szívvel fogadta a társulata, hiszen a színészek nagyon szerették igazgatójukat, és nehéz helyzetekben is egyként kiálltak mellette, mint például 1918-ban, a front közeledésének idején, amikor az egész társulat az ittmaradást választotta a menekülés helyett.

Berky Lili és Várkonyi Mihály a Sárga csikó forgatásán

A filmgyártó színházigazgató

1908-ban, amikor elhatározta, hogy újraépíti a Színkört, Szvacsina polgármesterrel való tárgyalásaiban, Janovics egyik érve az volt, hogy mozgófénykép előadásokat lehet majd tartani benne. Tehát Janovics már ekkor fontosnak tartotta, hogy valamiféleképpen teret biztosítson a korszak nagy kulturális forradalma, a film számára. És valóban, az új színház nagyterme néhány év múlva már moziként is működött, Színkör Mozgó néven. Közben Janovics maga is közeledett az önálló filmgyártás gondolatához. Követte a nagy európai filmvállalatok, mint a dán Nordisk vagy a francia Pathé aktivitását, és kétségtelenül tudott a Kolozsváron zajló filmezési kísérletekről, vagy a budapesti, a bukaresti, nagyváradi, és más viszonylag közeli városokban történt filmkészítési próbálkozásokról.¹ Azt is látnia kellett, hogy az európai filmgyártásban az irodalmiság van előtérben, és a maga számára is tetszetősnek látszott ez a vonal, ám kritikai érzéke azt sugallta, hogy valami különlegeset, sajátosat kellene alkotni, és azzal lehetne hatékonyan betörni a filmpiacra. Ezt erősítette meg a Pathé cég budapesti képviselőjével, Goldenweiser Jenővel való tájékozódó tárgyalása is 1913-ban, aki értésére adta, hogy „a Pathé gyárnak a világpiac kielégítéséhez excentrikus témára van szüksége”.² Goldenweiser azt is elárulta, hogy a filmgyár egyáltalán nem rendelkezik magyar filmmel, ezért neki megbízása van, hogy ilyent beszerezzen. Janovics jelezte, hogy van elképzelése egy markánsan népies, jellegzetesen magyar film elkészítésére vonatkozóan, és el is készítette a szcenáriumot Csepreghy Ferenc Sárga csikó című népszínművéből. Lefordította franciára, és elküldte a Pathé Cinema-nak. A Pathé fivéreknek tetszett a téma, és néhány nap múlva Janovics Párizsban aláírta a film legyártására vonatkozó szerződést³. Ennek értelmében a Sárga csikót Kolozsváron forgatják, Janovics biztosítja a színészeket, a Pathé a rendezőt és az operatőröket. Továbbá Janovics biztosítja a film forgatásának a technikai feltételeit, és vállalja az anyagi terheket, a Pathé pedig a kész film forgalmazását és terjesztését. Rövidesen, augusztus utolsó napjaiban, meg is érkezett Kolozsvárra a Pathé legjobb rendezője, Felix Vanyl, valamint két operatőre, Robert Mongobert és Paulique Dezső, a szükséges felszereléssel és filmnyersanyaggal. Rögtön hozzáláttak a forgatás lehetséges helyszíneinek a kiszemeléséhez, közben Janovics a Színkör mögötti szélvédett helyen felvevőhelyet rögtönzött, azaz egy elhatárolt területet kipadlóztatott, és ponyvákkal védett az eső ellen. Később üvegtető is került rá födélnek, és akkor már inkább lehetett filmstúdiónak is nevezni.

A Kolozsvárra érkezett rendező az Újság című lapnak nyilatkozva kiemelte: „Főnökeimet frappírozta a filmdarab, amelyet Janovics direktor úr írt az Önök kitűnő Sárga csikójából. És nem szabad elhallgatnom, hogy a mozi számára kifogástalan munkát produkált Janovics úr. Bevallom: mi világsikert várunk a magyar darabtól, s ennek bizonysága az, hogy most, amikor a legintenzívebb munka folyik műtermeinkben, nyomban a darab elolvasása után útnak indítottak bennünket. Kolozsvár környékén elragadó és céljainknak teljesen megfelelő helyek vannak, s a felvételeknek már ez a része is szenzációszámba fog menni. Nem lesz könnyű munkánk, mert mi szeretünk kifogástalant produkálni mindenben. A felvételek legalább három-négy hétig eltartanak a legjobb esetben is. De utasításunk van arra is, hogy – amennyiben Janovics igazgató hajlandó erre – más magyar tárgyú darabot is felvegyünk a kolozsvári színészek előadásában.”⁴

A kolozsvári színészek lelkesen készültek a forgatásra. A Sárga csikóban Fekete Mihály (Csorba Márton), Csapó Jenő (A pusztabíró), Dezséri Gyula (Csárdásgazda), Szakács Andor (Bakaj András), Hegyi Lili (Csorbáné), Berky Lili (Erzsike), Várkonyi Mihály (Csorba Laci), Berky József (Bogár Imre), Ihász Aladár (A tiszttartó), Nagy Gyula (A vak koldus), Harsányi Rezső (A sánta koldus), Dr. Bánóczi Dezső (Orvos), Koller János (A bíróság elnöke), Kertész Endre (A zsidó) valamint Gálosi Zoltán (Pali, a pusztabíró fia) játszottak, mindannyian kolozsvári színészek. Továbbá Janovics felhívást intézett a társulatához, hogy aki statisztaként részt akar venni a filmben, jelentkezzen, bár számoljon azzal, hogy fáradságos munkára vállalkozik. A filmezés augusztus 31-én reggel 7-kor el is kezdődött. Lévén, hogy Felix Vanyl nem tudott magyarul, Janovicsnak minden pillanatban tolmácsként is jelen kellett lennie, mivelhogy jól beszélt franciául. A rendező utasításait ő közvetítette a színészeknek, így a tehetséges és nyitott művész könnyedén szívta magába a tapasztalatot és az információkat, és hamar elsajátította a filmkészítés technikájának minden csínját-bínját. A franciák látszólag nem siettették a munkát, hiszen igen jól érezték magukat Kolozsváron.

Szeptember 17-én azonban egy váratlan tragikus esemény törte meg a filmezés lendületét. Egy eredetileg a Tiszán történő jelenet forgatásán, a Szamos vizében közeledő csónakból sorra ki kellett ugrálni a szereplőknek, és az úszást mímelve az alig félméteres vízben, a part felé kellett igyekezniük. A jelenet nagyszerűen sikerült, a parton bámészkodók tapsokkal honorálták a látványt, ám az ismétlésnél Imre Erzsi, az egyik mellékszereplő nem a csónak jobb oldalán ugrott ki, mint ahogyan azt a rendező kérte, hanem az ellenkező irányba, egy örvénybe keveredett, és nem tudták kiszabadítani belőle. Amire sikerült kihúzni a vízből, már nem lehetett újraéleszteni. A szerencsétlen fiatal lány halála nagy port kavart, és hiába állította néhány kollégája, hogy valójában szerelmi bánatában ölte meg magát, bizonyosságot immár a történtek pontos okáról nem lehetett szerezni. A filmezés egy darabig felfüggesztődött, Janovicsot pedig vád alá helyezték, gondatlanságból okozott emberölés címén. A forgatást csak néhány hét múlva folytatták, majd rövidesen be is fejezték. A franciák elvitték a negatívot, itthon pedig türelmetlenül várták az eredményt. A film nagyon jól sikerült. Sorsszerűséget láthatunk abban is, hogy ugyanazon a napon, 1914. január 21-én került sor a budapesti bemutatójára, amely napon Kolozsváron a bíróság a halálos szerencsétlenség ügyében meghozta a döntését, és ártatlannak nyilvánította Janovics Jenőt.

FOLYTATJUK

1  A bukaresti Leon Popescu vagy a kolozsvári Udvari András filmkészítési kísérleteiről lásd bővebben Jordáky leírásait a filmgyártás bukaresti és erdélyi kezdeteiről. Jordáky Lajos: Az erdélyi némafilmgyártás története (1903 – 1930), Kriterion, Bukarest, 1980. 10–11, 28–31.

2  Jordáky: i.m. 1980. 38.

3  Janovics: i.m. 2001. 247., Zágoni Bálint: Janovics Jenő, az erdélyi Pathé. Dokumentumfilm, Filmtett Egyesület, Kolozsvár, 2011.

4  Megérkeztek a Pathé cég emberei in: Újság 1913. augusztus 29. XV. évf. 202 sz., Jordáky: i.m. 1980. 40.