– Az idei MiniTransat máris beírta magát a történelembe, hiszen a rossz idő miatt már a rajtot is elhalasztották, négy nappal később pedig lefújták az első etapot. Milyen volt ez a bizonytalanság a versenyzők szemszögéből?

– Október 13-án lett volna a rajtja a MiniTransatnak, de rossz idő miatt 16 napot csúszott az indulás. Legalább háromnapos jó idő kell, amíg el tudjuk hagyni a Viszkája-öblöt, amely híres arról, hogy ősszel október-novemberben nagyon komoly viharok vannak. Végül október 29-én indultunk el, de négy nappal később lefújták a verseny első etapját, minden hajót Gijónba rendeltek, és a vihar miatt érvénytelenítették ezt a szakaszt. Ezek kicsi hajók, hat és fél méteresek, és egyedül van az ember rajta, hiszen szóló vitorlás verseny, és ez különösen veszélyes nagyobb hullámok, nagyobb vihar esetén. A 84 hajóból 8 feladta a versenyt az elmúlt napokban, többen eltörték az árbocukat, és volt, akit ki kellett menteni a hajóból – a jármű pedig odaveszett, tehát indokolt volt ez a döntés. Most úgy tervezték, november 12-én lesz az új rajt az észak-spanyolországi Sadából, és változtatták a MiniTransat útvonalát: nem állunk meg a Kanári-szigeteken. Ez így 4000 tengeri mérföld lesz, ami körülbelül 7700 kilométeres állandó vitorlázás, ami várhatóan 30 nap a miniseknek. Egyértelműen mindenkinek nehéz a várakozás. De az, hogy most hosszabb a verseny, nekem megfelelőbb, mert van tapasztalatom az ilyen hosszú vitorlázásban. Sokszor vitorláztam akár 30–50 napot kikötés nélkül, egyedül, tehát nekem ebben van tapasztalatom. A többség azonban most fog először egyedül tölteni harminc napot, ez pedig új helyzet lesz számukra. Az én életemben mindig van egy bizonytalansági faktor, ezért úgy gondolom, hogy ezt tudom kezelni, voltam már hasonló helyzetben.

– A legtöbben egy napig sem tudják letenni mobiltelefonjukat, a versenyzők hogyan birkóznak meg a korlátozott kommunikációs lehetőségekkel?

– A Carinán amikor három évig kerültem a Földet akkor is elég korlátoltak voltak a kommunikációs lehetőségek. Úgy gondolom, hogy ez egy lehetőség, hogy az ember egyedül legyen 30 napig, tehát végiggondolja az életét előre-hátra, oda-vissza, és van ideje töprengeni. Van aki arra használja ezt a hónapot, hogy a hajóból minél többet kihozzon, van aki néha pihen és lazít, élvezi a vitorlázást. A szóló vitorlázás közel áll hozzám, bár mostanában többet vitorláztam csapatban, mint egyedül, mert sokszor van ilyen vitorlásverseny, és sokszor tartok tréningeket, amikor több ember van a hajón, de az időm 30-40 százalékát továbbra is szólóban töltöm. Néha úgy érzem, túl sokat voltam egyedül, de szeretem és élvezem, ez nem gond nekem.

– Honnan sikerült előteremteni a versenyen való induláshoz az anyagi feltételeket?

– Ez a legkisebb hajóknak szervezett óceáni vitorlásverseny, amit 1977 óta rendeznek meg, és pont azért hozták létre, hogy szembeszálljanak azzal a divattal, ami a ‚70-es években indult el, hogy hatalmas hajókat építettek, és ez már inkább pénzverseny volt. Ebben a versenyben meghatározták, hogy maximum 6,5 méter lehet a hajó hossza, ezért ez nem nagyon drága hajóosztály. Magyarországon nincs tenger, csupán a Balaton, és a vitorlázás nem a fő sport, ezért nehéz bevonni cégeket, támogatókat. Sokan azt gondolják, hogy ez a gazdagok hóbortja, de van egy réteg, akik közepes, vagy olcsóbb hajókkal is vitorláznak, és szinte ugyanazt az élményt kapják, mint a luxushajók.

Mielőtt elindultam Carinával a Föld körül, két évet töltöttem szponzorkereséssel, utána folyamatosan keresek támogatókat a MiniTrasatra. Alapvetően komoly szponzorom nincs, vannak kisebb cégek, baráti támogatások, akik termékekkel, szolgáltatással, vagy pénzzel segítnek, ami nagyon sokat számít, a család is segít. Alapvetően vitorlásoktatással és vitorlástúrák szervezésével foglalkozom, és az onnan származó jövedelem egy részét is a hajóba fektetem. Ez az osztály még nem annyira drága. Nemcsak a a szabályok szerint nem lehetnek drága eszközök a hajón, ezzel próbálják visszaszorítani a verseny költségeit. Persze, vannak különbségek a versenyzők között a költségvetés szempontjából: például a svájci csapatnak korlátlan anyagi lehetőségei vannak, szakemberek dolgoznak a hajóikon, a legjobb műszerek vannak benne, amit a szabályok engednek.

– Milyen eredményt vársz a versenytől?

 – Az elsődleges célom a verseny átélése és teljesítése. Másodsorban szeretném magamból és a hajóból kihozni a maximumot, és ezért erőltetni kell magamat is, meg a hajót is, hogy gyors legyen. A reális cél, hogy az én kategóriámban, ahol 53 hajó indult, a középmezőnybe végezzek. Az első tízbe nehéz bekerülni, de az, hogy az első húszba sikerül-e bekerülnöm, az már a taktikától, a szerencsétől, a műszaki helyzetektől függ. A tavalyi versenyek során többször eltört a kormánylapátom, és ugyan kettő van a hajón, vagyis ha az egyik eltörik, lehet azért menni vele, de már lassítani kell. Az idén a MiniTrasat miatt sok alkatrészt kicseréltem, vagy megjavítottam a Felicityn, ezért eddig nem voltak komoly műszaki problémáim.

– Első magyar indulóként a MiniTransaton egy nemzet szurkol érted…

Lehet látni, hogy sokan követnek a meder.hu honlapon, és a hivatalos Méder Áron facebook-oldalon. A verseny honlapján (http://www.minitransat.fr) követhető a hajó, mindig lehet látni, milyen sebességgel, milyen irányba vitorlázok, és azt is, hogy hányadik vagyok. Sokan követnek, naponta többször is megnézik az oldalt, kapok visszajelzéseket.

Átkelni az óceánon mindig kaland, akkor is, ha most versenyről beszélünk, és akik szeretik az utazást, követik az oldalam is. Ráadásul ez egy teljes hónapon át tartó verseny, és ezáltal érdekes, különösen azok számára, akik csak most ismerkednek meg a vitorlázással.