A szamosújvári IV. Mezőségi Fejlesztési Műhely második, szombati napját a turizmus- és vidékfejlesztésnek szentelték. A tapasztalatok összegzésére már igencsak megcsappant a létszám, maradjunk annyiban, hogy vannak hivatástudatú és cselekvő igényű emberek, mások csak biztonságos távolból szemlélik a történteket. Némileg sarkítva: az emberek próbálták megoldani a saját(jaik) problémáját. De kikívánkozik a provokatív kérdés, hogy milyen (urambocsá’ nemzeti) összefogásról is van szó? Felelősségvállalás avagy felelősségvállalás retorikája?

Turizmus mint felemelkedés

Haschi András, a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) megyei igazgatója a Vidék-Kaland program romániai lehetőségeiről beszélt. A pályázat célja, hogy a vidéki élettől elszokott városiak eltöltsenek pár napot a mezőgazdasági munkában, megismerkedjenek a falusi/tanyasi kultúra mindennapjaival. A program Székelyföldön szép sikereket ért el, emellett óriási médiatámogatottságot élvez. A Vidék-Kaland program hatalmas potenciál a faluturizmusnak, hiszen visszacsalogatja a látogatót.

5–6 évvel ezelőtt kezdődött a Közép-Európát átszelő, több mint 1400 km hosszú Mária Út kiépítése. Küsmödi Attila római katolikus plébános először a gyergyószentmiklósi Rubin Stúdió készítette Mária út című filmet vetítette le, majd a térségre vonatkozó fejlesztési lehetőségekre tért ki. Az ausztriai Mariazelltől Csíksomlyóig vezető zarándok- és turistaút-hálózat két útvonalon is érinti az Erdélyi Mezőséget. Az egyik a Dobokai-domvidék felől érkezve Kide érintésével Bonchida, Gyulatelke, Marokháza, Magyarpalatka, Mezőkeszü, Mócs útvonalon; a másik Kolozsvár felől Kolozs érintésével, Mócsnál összetalálkozva, majd Novoly, Nagysármás, Marocháza, Tuson, Uzdiszentpéter, Mezőpagocsa, Szénáságy és Hidegvölgy településeken halad tovább. A szálláslehetőség meglehetősen gyér, az északi útvonalon Válaszút és Nagysármás között egy sincsen. A plébános az Európa kulturális fővárosa projekttől remél támogatást a zarándokházak megépítésére.

Csizmadia László, a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetségének elnöke a magyarországi faluturizmus kialakulását, típusait ismertette. Az 1980-as évek végén beindult faluturizmus mára több mint 400 minősített (napraforgós besorolású) vidéki turistaházat termelt ki. Az előadó kizárta a mezőségi tömegturizmus lehetőségét, ugyanakkor kulcsfontosságúnak ítélte a vidék örökségeinek, hagyományainak megőrzését, az egyedi termékek népszerűsítését. (Persze nem árt mérlegelni Haschi András félelmét sem, miszerint „a magyarországiak skanzent akarnak csinálni Erdélyből”).

A műhelybeszélgetés talán legérdekesebb színfoltját Tihanyi István, a Székelyvécke baráti körének (http://www.szekelyvecke.hu/) elnöke jelentette. A szentendrei fogorvos hat évvel ezelőtt vásárolt házat a néhány száz fős, Küküllő menti Székelyvéckén. Azóta 28 házat újítottak fel hagyományos építészeti jellegüket megtartva, és több vásárhelyi család visszaköltözött a faluba. A népesség növekedésnek indult, újból működik iskola, beindították a szőlőtermesztést, gyógynövényeket dolgoznak fel, asszonykórus és néptáncegyüttes szerveződött a faluban. A borászattal is foglalkozó Tihanyi István az utóbbi években 16 borászt hozott el a faluba, akik bortermelésre tanítják a helyi fiatalságot. Olyan világhírű borászoknak van már háza vagy építkeznek a faluban, mint Bock József vagy Gere Zsolt, Villányt pedig Székelyvécke testvértelepülésévé választották. Tihanyi István kiemelte, hogy a falut nem magyarországiakkal, hanem elsősorban a helyi székelységgel akarják feltölteni, a falu újjáélesztését szorgalmazzák.

Az előadó a mezőségi bortermelői hagyomány újjáélesztésére, és az őshonos fajták felkutatására buzdított. A legjobb magyarországi bortermelők ingyenesen taníttatnák ki az ambiciózus fiatalokat, hogy szülőföldjükön megélhetést teremthessenek maguk számára.

Jövőtervezés

Az összegzések megfogalmazásakor szóba kerültek a mezőségi hálózati együttműködés hiányosságai. Bár szükség lenne a különböző vidékek egyes képviselőire, és valakire, aki a teljes régiót összefogja, ez jelenleg egyedül Kolozs megyében működik. Egy ilyen hálózat kiépítésére többen a facebookot találták alkalmasnak.

A 7–800 embert megmozgató Mezőségi Néptánc és Népzene Fesztivált példaértékűnek tekintették, hasonló műhelybeszélgetések hozzácsatolása merült fel, de a gyakoribb találkozásokban mindenki egyetértett. Egyfajta „vándorműhely” képét vizionálták, amelyeknek más-más mezőségi települések adnának otthont.

Olyan primer fontosságú kérdések letisztázatlanok maradtak, mint hogy az egész régió, vagy csak a mezőségi magyar közösségek fejlesztését szorgalmazzák-e. Az egyik szentmártoni hozzászóló problémaként jelölte meg, hogy a települések vegyes lakosságúak. A helyi vállalkozás kísérletét a románság gyanakvással fogadta; „nem értik, hogy miért kell magyarkodni, miért kell magyar iskola, mindent csak a magyarjainknak akarunk” – idézte a felszólaló.

Más természetű problémáról lehet szó, de a szentmártoni vállalkozás a magyar közösséget sem tudta bevonni. Nehézségként merült fel továbbá a fiatalok érdektelensége, és a visszaigényelt földek megfelelő kihasználása. Kövecsi Ákos, a Budai Nagy Antal Egyesület alapító tagja szintén a kihasználatlan földek problémájáról beszélt. Tapasztalatai szerint a magyar egyházak kihasználatlan földjei nemhogy segítik, inkább akadályozzák a helyi kezdeményezéseket. Más az ortodox egyház összefogását tekintette példaértékűnek.

A megvalósítások között szerepelt a peremvidéki települések sajtkészítő és keramikus képzései, a tanulmányutak szervezése, a magyarpalatkai és buzai közös projektek, a rendezvénynaptár vagy a közös levelezőlista létrehozása. Megegyeztek továbbá egy mezőségi turisztikai adatbázis létrehozásáról.

A „vándorműhely”-elképzelés jegyében a következő találkozó színhelye Szépkenyerűszentmárton, időpontja 2014. április 25–27.

A beszélgetések, az elért eredmények, a szorványkollégium-hálózat mindenképp optimizmusra szólítanak, ugyanakkor a tényleges felelősségvállalás kiterjesztését szükségesnek vélem. De talán az sem elhanyagolható kérdés, vajon a magyarországiak „kultúrvak” Erdély-képe mennyiben segítheti az együttműködést? Erdély szimbolikus értékén túl vajon megérthetik-e a mezőségi ember problémáját?