Puhatolózó kísérletek, beindított projektek

Balla Ferenc, a Kallós Zoltán Alapítvány igazgatója a régió szórványkollégium-hálózatának bővítéséről számolt be. A válaszúti magyar oktatás csaknem másfél évtizedes sikertörténete után létrehozták a régóta várt sármási szórványkollégiumot is. A 12-13 gyermek beköltöztetése és további 14 ingáztatása óriási szolgálatot teljesített a környék elszórt magyarságának, a magyar tagozat összevonását megakadályozta. Az alapítvány önkéntesek jelentkezését várja.

Ocskay Gyula, a CESCI főtitkára a Szász Jenő-féle Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) azon álláspontjára emlékeztetett, miszerint a szórványvidék magyarjait a tömbbe kellene bevinni. Bár a főtitkár ugyan elhatárolódott az elképzeléstől, és működő ellenpéldák felmutatására buzdított, az emberek arcán látható nyugtalanság ült ki. Balla Ferenc az évezredes ittlét és politikai instabilitás mellett érvelve, iróniával jegyezte meg: „amit nem tudott megcsinálni negyven év kommunizmusa, azt megcsináljuk mi magunk”.

Balázs-Bécsi Attila, a Téka Alapítvány elnöke székelyföldi tanulmányútjukról beszélt, ahol helyi értékekre építő vállalkozásokat kerestek fel. A Kallós Zoltán Alapítvánnyal közös projektben több mint húsztagú, javarészt gazdákból álló csoport vett részt. A mezőségi adaptáció reményében olyan fiatal kezdeményezéseket mutattak be, mint az udvarhelyszéki Gyümölcsfeldolgozó Manufaktúra, a Sándor Huba-féle Homoródalmási Kézműves Sajtok, vagy a brit kezdeményezésű szászkézdi Adept Alapítvány. Megfontolandó javaslat hangzott el a közönség felől, miszerint fel lehetne éleszteni a mezőségi bivalytartás hagyományát, a bivalytejből készített sajtokból az uniós piacon óriási hiány mutatkozik, nem is beszélve tejének köztudottan magas zsírtartalmáról.

Az élelmiszertermelést továbbgondolván, Juhos Tamás egy online vásárlói platform létrehozását vizionálta. A honlap fő erősségeként a megbízhatóságról beszélt, amit visszacsatolás (értékelési rendszer) garantálna. A helyi termelők támogatására Kolozsváron, Kalotaszegen és Székelyföldön már kiépültek hasonló rendszerek; egy állítólagos bánffyhunyadi angol házaspár – mint vállalkozói modell – felkeresésében a műhelyszervezők meg is egyeztek.

Sebi András ugyancsak egy mezőségi ősfoglalkozás, a méhészet újbóli fellendítéséről beszélt. Az előadó arra mutatott rá, hogy főként a nagyobb gazdák értékesítik nehezen termékeiket. Meglátása szerint gazdasági szövetkezet és saját brand (márkanév) kialakítására lenne szükség.

Ocskay Gyula és Sebi András beszámoltak a bálványosváraljai kérdőívezés tapasztalatairól, amelyek a teljes régió „magyarságleltárának” előfutárai. A projekt fő célkitűzése a mezőgazdasági és idegenforgalmi potenciál feltérképezése.

Demográfia és egyházi befolyás

Ocskay Gyula a régió demográfiai változásait mutatta be 1966–2011 között. 1966–1992 között egy óriási kiürülés figyelhető meg, az elvándoroltak többsége a környező municípiumokban kereste a megélhetést. Az utóbbi időszakban az agglomerációban figyelhető meg egyfajta kiegyenlítődés, de e kiköltözött urbánus lakosságnak teljesen más a helyhez, közösséghez való viszonya. Mezőség lakossága kevesebb mint fél évszázad alatt (döntően az említett 26 éven belül) 320–330 ezerről 210 ezerre, kevesebb mint 2/3-ára csökkent. Összességében elmondható, hogy a románság régióbeli fogyása a magyarokénál sokkal jelentősebb.

A szórványgyülekezetek jövőjét tárgyaló kerekasztal résztvevői Molnár György, az NSKI Kárpát-medencei hálózatfejlesztésért felelős vezetője, Vetési László református szórványlelkész, Szakács Endre szamosújvári vikárius, katolikus szórványlelkész voltak. A beszélgetést Ocskay Gyula moderálta.

Vetési László elmondása szerint a Mezőség alapvetően református egyházi kérdés lett, bár hangsúlyozta a Belső-Mezőség neoprotestáns felekezeteinek megerősödését. E felekezeteknél gyakran megfigyelhető a kétnyelvűség vagy nyelvváltás, amit a református lelkész azzal magyarázott, hogy vegyes területeken nincs két felekezet, az azonos vallásúak házassága viszont kötelező elvárás, ami felülírja a nyelvi kérdést.

A nyelvváltásra Óradna és Radnaborberek bányászfalvait hozta fel példának, ahol magyarnak definiálják magukat, holott már teljes nyelvvesztésen mentek keresztül. De a nyelvi és identitásbeli keveredésnek olyan érdekes példáiról is beszámolt mint a Szászrégen környéki Vajola, ahol az eltávozott evangélikus szászok vallását és identitását a helyi cigányság vette fel, és az egyházi életben használatos nyelvek a német, magyar és román egyvelege. Figyelemre méltó a néhány évtizede magyar többségű, szintén környékbeli Tancs esete, amely mára cigány többségűvé vált, a román osztály megszűnt, a cigányok viszont a magyar oktatás fenntartóivá váltak.

A 300 léleknél kisebb településeket már nem lehet fenntartani önerőből – vélte a református lelkész –, így a jövő kulcsát a lelkészek kitelepítésében látja. A katolikus szórványlelkész a papok hiányát emelte ki, a katolicizmus mezőségi térvesztésére is hivatkozva meglehetősen borúlátó volt.

Molnár György a beszélgetés irányát inkább a gazdasági kérdések felé vitte, egy közös, integrált erőforrás-hálózat kialakításáról beszélt. A 2014–2020-as uniós periódus forráskihasználásában lehetőséget lát, kijelentéseinek a politikai akarat meglétével kívánt nyomatékot adni. Vetési László válasza erre az volt, hogy a politikai akarat megkésett, eltelt 24 év a rendszerváltás óta. A református lelkész néhány konkrét helyi erőforrást említett, ami gazdasági potenciál lehetne: egy különösen jó tulajdonságokkal rendelkező (meg nem nevezett) akácfajta, a bionyersanyag-felhasználás, vagy a faluturizmus.

Egy felszólaló szerint a magyarországi projekteket általában eltörölték, mire eredménye lett volna. A választ reflektálatlanul hagyva, de Molnár György is előállt néhány konkrét fejlesztési tervvel. Míg 1867 után Magyarországon 80 ezer hektáron termeltek kendert, napjainkban az EU összesen 14 ezer hektáron teszi ugyanezt, holott az építő-, és autóipari felhasználása újra jelentős terménnyé tehetné – érvelt az intézetvezető (a jelenlévők szerint a Tóvidék lenne alkalmas terület). Feltette a kérdést, ez esetben ki lenne a Mezőség képviselője? Másik felvetése a családi házak épületenergetikai szempontú átalakítása, szabályozása.

Még kiemelném a református lelkész néhány pozitív és negatív fejlesztési kísérletre hozott példáját. Az egyház tekintélyének megőrzését bizonyítja Magyardécse esete, ahol a helyi tanító segítségével szankcionálhatták, hogy a pap addig nem keresztel és nem esket, míg az emberek cseresznyefát nem ültetnek. A hajdanán híres cseresznyetermesztő vidéknek mára újra virágzó gyümölcskultúrája lett. Az elmarasztaló példa a kulturális beidegződések ellen szól: a hecsedli, bodza vagy torma termesztésével szembeni makacs előítélet tartja magát, holott ezek a vidék gazdasági potenciálját jelenthetnék.

A műhelybeszélgetések első, pénteki napján már kirajzolódtak a régió fejlesztési esélyei, ugyanakkor megküzdendő akadályai. A két döntő és egymástól elválaszthatatlan kérdés: vajon benépesíthetjük-e újra a Mezőséget? És kifejleszthetünk-e régi-új megélhetési modelleket? Ebben lehet társ akár a Kallós Zoltán Alapítvány néhány éve beindított gazdaképzése, de számos egyéb perspektíva is kiolvasható.

FOLYTATJUK