label_szabadsag
Magunkról | Kapcsolat | Munkatársak
Hu Ro En
Napirenden Kult-Túra Vélemény Körkép Sport Mozaik Hirdetés/Reklám Opera EU-világ Életmód Bulvár Művelődés Campus
Számítástechnika Gazdaság Állatbarát Egészségügy Riport Decibel Motorház Tudomány Totyogó Bonifácz Élő emlékezet Világjáró
Muvelodes

« Vissza a főoldalra


Máthé László magánya

Létrehozva: 2013. április 24. 01:01

TIBORI SZABÓ ZOLTÁN

Máthé László: Egy gyerek
Máthé László: Egy gyerek
Fiatal, mindössze 23 éves művészt köszöntünk a Minerva-ház Cs. Gyimesi Éva termében. Máthé Lászlót, aki most áll ki először egymagában a nagyérdemű közönség elé megmérettetés céljából. Korábban is részt vett ugyanis csoportos tárlatokon, ez alkalommal azonban egyedül kopogtat az ajtón, bebocsátást kérve a nyilvánosság elé.


Máthé László 1990. február 14-én, a rendszerváltozás hajnalán született Kézdivásárhelyen. Ötödik osztályos korában mint tehetséges gyermek került szülővárosának egyik jó iskolájába, a Nagy Mózes Gimnázium rajz tagozatára, ahol tanára Vetró András szobrászművész volt. Vetró sikeresen kalauzolta lépéseit négy éven át, és ez abból is kiderül, hogy tanítványa 2005-ben elsőként nyert felvételt a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceumba, ahol a festő, grafikus és performanszművész Ütő Gusztáv tanította tovább. Sepsiszentgyörgyön láthatta a közönség 2006-ban, 2007-ben és 2008-ban zsengéit, a Telep-táborok alkotásait a Gyárfás Jenő Képtárban felvonultató csoportos kiállításokon, 2010-ben pedig tanárának Válogatás című kiállításán, a sepsiszentgyörgyi Lábas Házban. Ugyanebben az évben Budapesten is bemutatkozott, az Olof Palme Házban, a IX. Magyar Festészet Napján.

Máthé László jó képességű tanítványnak bizonyult: 2010-ben második helyen jutott be a kolozsvári Képzőművészeti és Design Egyetem festészeti szakára. Itt az idén harmadéves, végzős hallgató; tanárai Nicolae Man és Ioan Aurel Mureşan. Tehetsége idejekorán kibontakozott és gyümölcsözni kezdett. Az egyetemi évek idején több csoportos kiállítás résztvevőjeként találkozhattunk munkáival. Így 2011-ben a Család című kiállításon, az Apáczai Galériában állított ki, s ugyanott 2012-ben két alkalommal is szerepelt seregszemléken, a februári Portré, illetve a márciusi Színhangzat című tárlatokon. 2012-ben Középajtán is láthatták a munkáit, a szlovákiai Rovás Akadémia által rendezett workshop alkalmával, hogy aztán idén januárban két kiváló alkotással mutatkozzon be éppen ebben a teremben, a Barabás Miklós Céh kolozsvári tagozatának értékfelmérő csoportos kiállításán. Idén márciusban, amikor az esztergomi Prímás Pincében az Erzsébet magyar királyné születésének 175. évfordulója alkalmából rendezett Sziszi portréfestő-pályázat díjazott képeit kiállították, Máthé László pályamunkája is ott volt.

Első alkalommal azon a kiállításon figyeltem fel fiatal barátunk munkáira, amelyet 2012 februárjában, Portré címmel, tizenegy művészhallgató társával együtt, a kolozsvári Apáczai Galériában rendeztek, és amelynek megnyitására felkértek. Természetesnek tűnt számomra, hogy amikor néhány hónappal később az Erdélyi Művészet folyóirat fiatal hazai képzőművészeknek meghirdetett Iuventus Pro Arte Transilvaniae pályázat díjazottjaira szavaznom kellett, voksomat Máthé Lászlónak adtam, aki örömömre meg is nyerte az első díjat. Nyilván, ehhez mások szavazatára is szükség volt, akárcsak többi díjai esetében. Máthé László ugyanis 2012-ben elnyerte a budapesti Pro Professione Alapítvány tanulmányi ösztöndíját, idén pedig megszerezte a Mudrák Béla által indítványozott Sziszi portréfestő pályázat második díját is. Szintén idéntől tagja – a legfiatalabb tagja – a Barabás Miklós Céhnek, az erdélyi művésztársadalom legjavát tömörítő szakmai szervezetünknek.

Máthé László napról napra bizonytalanabbá és kegyetlenebbé váló világban, egyre elidegenedettebbnek, türelmetlenebbnek és agresszívebbnek látszó időszakban indul el a művészi pályán. Olyan pillanatban lép tehát a nagyközönség elé, amikor nem kevesen gondolják úgy, hogy a társadalomnak a művészetre van a legkevésbé szüksége. Pedig ez messzemenően nem így van! Társadalmunknak ugyanis napjainkban nagy szüksége van a művészre, akitől nem csupán rendkívül megfeszített, rabszolgaszerű munkát és menetrendszerűen felmutatott teljesítményt, nemcsak művészi-esztétikai élményt vár, hanem azt is, hogy eligazítsa a közösséget az úton, felismerje a botlást, a téves irányt, és riasszon azonnal, amint veszélyt észlel. És ez a jövőre nézve sincs másképp.

Tanáraitól Máthé László megtanult mindent, amit ők átadtak neki, elsajátította a mesterség elleshető fortélyait. Tehetsége már az első lépéseitől olyan nyilvánvaló volt, hogy több-kevésbé komolyan figyelmeztettem is az oktatóit: túlságosan sokat ne foglalkozzanak vele, mert még elrontják... És itt áll ma, teljes fegyverzetben, szolgálatra készen. Ettől kezdve persze nem csak rajta múlik, hogy mennyire sikeresen képes majd a közösség elvárásainak megfelelni, a társadalomra hárul ugyanis az a feladat, hogy őt művészként befogadja, és alkotói körülményeiről, megélhetéséről gondoskodjék.

Kétségtelen, hogy a fiatal művészekhez hasonlóan, ma még őt is elsősorban a monumentalitás vonzza. A nagy felületekben remek lehetőséget lát arra, hogy erejét, rajztudását, forma- és kompozíciós készségét, jó irányba haladó színkezelését bőségesen megcsillogtassa. Vásznait szemügyre véve, már első látásra világossá válik, hogy többnyire hétköznapi emberek életének pillanatképeit örökíti meg. Nyilvánvaló, hogy jóval többről van itt szó. A művész maga is megtapasztalta a nélkülözést, a szeretet hiányát, és ez módfelett érzékennyé tette az elesett, a kiszolgáltatott, a lecsúszott ember gondjaival szemben. Portrékompozíciói, amelyeken az alanyait nagy terekbe ágyazza, sok esetben éppen ezt a fajta egyedüllétet, a magára hagyott, kisemmizett, koldussorba taszított vagy agyondolgoztatott ember – vagy még durvább esetben: gyermek – magányát sugallják. Akkor is, amikor alanyait esetleg a múlt árnyai, az azokban megbújt rémségek is igyekeznek hatalmukba keríteni. A magány fontos elem akkor is, amikor történelmi személyiségek kerülnek figyelmének középpontjába. Ennek hangsúlyozását szolgálja a látszólag egyetlen regiszterbe parancsolt kromatikája is, amellyel gyakran arról is meggyőz bennünket, hogy ritka tehetségének és fejlett színkezelési technikájának hála, a „semmivel” is képes pompás képet festeni, főleg ha a fény és az árnyék misztériumának felfedésén túljutott alkotóval állunk szemben. Máskor, például történelmi személyiségeket vagy személyes emlékeket felvonultató kompozíciók esetében, éppen ellenkezőleg, olyan részletcsodákat is kidolgoz és felvonultat, amelyek a hatást hivatottak növelni, és amelyek végül pazar eszköznek bizonyulnak.

Máthé László legnagyobb erénye azonban az, hogy nem rejti véka alá a még természetes bizonytalanságait, formai és színkezelési dilemmáit is őszintén megosztja velünk. Ezáltal a nézőt nyitottságáról, tanulási elkötelezettségéről, fejlődési ambícióiról egyaránt meggyőzi. Bizonyosak lehetünk abban, hogy ha ezen az úton kitartó munkával tovább halad, hamarosan eljön az a nap, amikor igazán jelentős, megkerülhetetlen művel lep majd meg minket, és kitörölhetetlenül beírja a nevét az erdélyi művészet történetébe.

Egyetemi tanulmányai befejeztével fiatal barátunk a művészek Mekkájának számító Franciaországba készül. Azt kívánjuk neki, hogy a tanulmányútjához szükséges ösztöndíjakat nyerje el, külföldön elsajátított, továbbfejlesztett tudását pedig, hazatérését követően, ossza majd meg velünk is. Rajtunk, a művészetpártoló közönségen is nagymértékben múlik, hogy cseppet sem könnyűnek ígérkező pályáján sikeres legyen. Ezért ajánlom őt jó szívvel, teljes meggyőződéssel és bizalommal a közösségünk figyelmébe. És persze azért, hogy ne érezze magát soha többé ennyire szívszorítóan magányosnak.

 


Elhangzott a kiállítás április 15-i megnyitóján. Máthé László tárlata április 26-ig, munkanapokon 10 és 15 óra között tekinthető meg a Minerva Művelődési Egyesület Cs. Gyimesi Éva termében (Jókai/Napoca utca 16. szám).







További cikkek
MA


TEGNAP


TEGNAPELŐTT


Tovább a rovat cikkeihez
Impresszum Adatvédelem Software development by Codespring. Web hosting by Codespring.
Támogatók:
Communitas Alapítvány Communitas Alapítvány
Hungarian Human Rights Foundation Magyar Emberi Jogok Alapítvány - Hungarian Human Rights Foundation (HHRF - New York).
Bethlen Gábor Alap Bethlen Gábor Alap