label_szabadsag
Magunkról | Kapcsolat | Munkatársak
Hu Ro En
Napirenden Kult-Túra Vélemény Körkép Sport Mozaik Hirdetés/Reklám Opera EU-világ Életmód Bulvár Művelődés Campus
Számítástechnika Gazdaság Állatbarát Egészségügy Riport Decibel Motorház Tudomány Totyogó Bonifácz Élő emlékezet Világjáró
Multidezo

« Vissza a főoldalra


Kolozsvári futballélet 1945 előtt

Létrehozva: 2013. április 13. 03:18

CSILLAG PÉTER

Boga Ödön (sajtófotó 1943. december 14-én)
Boga Ödön (sajtófotó 1943. december 14-én)
FOLYTATÁS ÁPRILIS 10-I LAPSZÁMUNKBÓL


Somodi István

Jogosan emlékeztettek 1943-ban arra, hogy az egyesületnek jutó állami és helyi segélyek „kiharcolása” nélkül nemigen sikerült volna. „Személye biztosíték arra, hogy a KAC (Kolozsvári Atlétikai Club – szerk. megj.), úgy, mint eddig, ezután is minden támogatást meg fog kapni Kolozsvár városától és a legfelsőbb sporthatóságoktól.” – írta a Nemzeti Sport 1943. augusztus 5-én.

Budapesti befolyása mellett elnökként természetesen belülről is segítette a KAC-ot. Noha atléta múltja miatt elsősorban nem a futball számított fő „profiljának”, ha szükség volt rá, hajlandónak bizonyult a labdarúgók érdekeit a többi szakággal szemben is képviselni: 1942 nyarán nem gátolta meg, sőt ő maga készítette elő a szakosztály pénzügyi és működési függetlenedését. Ráadásul két hónappal később határozottan kiállt a KAC futballcsapatának érdekei mellett, amikor a Magyar Labdarúgó Szövetséget (MLSZ) keményen bírálta az utazási kedvezményekre vonatkozó igények elutasítása miatt. Egyébként 1943-ban az egyesület örökös díszelnökévé választották.

Somodi István mielőtt sportvezető lett volna, atlétaként jeles eredményt ért el az 1908-as nyári olimpián (188 cm-es, ezüstérmes eredménye magasugrásban)
 

A jelek szerint 1944 elején, talán politikai okokból, háttérbe vonult, a KAC irányítását Boga Ödön vette át, és a Nemzeti Sport Bizottságból is kilépett. A testület májusi ülésén legalábbis Tárczay-Felicides Román „megemlékezett Somodi István dr. távozásáról, aki mint a sportügyek kiváló szakértője foglalt a bizottságban helyet” (Nemzeti Sport).

Kovács Béla

„A KAC a sétatéri kioszkban tartotta meg ünnepi társasvacsoráját.”

„Tudja-e a közönség, hogy a KAC-ot két kiskereskedő pénzt és időt nem kímélve tartja fenn, és egy menekült vendéglőtulajdonos nemes gesztusai, néhány áldozatkész régi egyleti barát segítsége?”

„A pályáról a ferencvárosi játékosok a szomszédos sétatéri étterembe vonultak át. Kovács Béláé, a KAC edzőjéé ez az étterem, és több KAC-játékos is itt lakik, a vendégszobákban.” – írta a korbeli sajtó (az első két idézet az Ellenzékből, harmadik a Nemzeti Sportból).

A második forrásban még csak menekült vendéglőtulajdonosként, a harmadikban már név szerint említett Kovács Béla a KAC edzője volt 1941 őszéig, és a sétatéri kioszk szolgáltatásaival gyakorlatilag ő tartotta el a játékosokat. Akinek kellett, szállást, ételt adott, a gólokért rántott húsban fizetett, és éttermét rendelkezésre bocsátotta a klub hivatalos eseményeire is.

Noha az első NB I-es idény őszén „üzleti elfoglaltságra” hivatkozva mondott le edzői tisztségéről társával, Szaniszló I. János szaktanácsadóval együtt, a szakítás hátterében a klubvezetéssel adódott feszültségek álltak. Utólag kiderült, „a KAC belső életében hónapok óta belső harc dúl, amelyről csak a beavatottak tudtak”. (Ellenzék, 1941. november 6.)

A törés ellenére Kovács Béla szoros kapcsolatban maradt az egyesülettel, két hónappal a lemondása után megint a sétatéri kioszkban rendezték a klub szilveszteri estjét, az edző nélküli, interregnum állapotot pedig segített megkönnyíteni azzal, hogy néhány tréninget még a következő év januárjában levezényelt. A jó viszony fenntartásáról tanúskodik az is, hogy 1942-ben a NAC kolozsvári bajnokija után a jól megszokott helyen, „Kovács Béla éttermében vacsorázott” (dr. Demjén László). A híres étterem egyébként valószínűleg megegyezik a Redout nevű hellyel, amelyben a KAC a klubhelyiségét is kialakította, és amelyet a városba utazó OSK-vezetők is meglátogattak 1942 decemberében.

Vásárhelyi László

A korabeli sajtóban eleinte csak titokzatos segítőként, később név szerint említett Vásárhelyi László alpolgármester volt az, aki az 1941 végén támadt súlyos anyagi és vezetői válság idején színre lépésével újra sínre tette a KAC-ot. A klubbal való kapcsolatára azonban már korábban is találni utalásokat, 1941 júliusában például azzal vádolták meg, hogy ő hívta meg Kolozsvárra a Budapest-válogatottat, alkalmat kerítve a kispesti játékosok elcsábítására. Nem mellesleg a sétatéri pálya füvesítésénél és felújításánál is ott bábáskodott. Az 1942 januári mentőakció után a klubról véleményt alkotók mind gyakrabban hangsúlyozták a város szerepét az egylet működtetésében, többször említve, hogy munkát adott a labdarúgóknak.

„A város életében vezető szerepet betöltő férfi figyelt fel erre a szóra, nyomban megértette, mit jelentett volna a városnak az őt képviselő tizenegy kiesése.” (Ellenzék, 1942. február 26.).

Négy hónappal később már nem vesződtek a rejtélyes támogató „bújtatásával”, nyíltan dicsérték jótékonykodásáért.

„A KAC csapata nagy pártfogót kapott Vásárhelyi László dr-nak, Kolozsvár polgármesterének (valójában helyettes volt – Cs. P.) személyében. Bár nem tagja az egyesületnek, mégis neki köszönhető, hogy Kolozsvár csapata oly nagy sikerrel állta meg a helyét a tavaszi idényben. Minden szabad idejét az egyesület körében töltötte el, tanácsokat adott, és ha kellett, minden játékosnak segítségére volt.” (Ellenzék).

Azon a nyáron Vásárhelyi László már névleg is bekapcsolódott a KAC életébe, augusztusban a kötelezettséggel nem járó, ám rangot adó díszelnöki tisztséggel tüntették ki. Reprezentatív szerepét jelezte az is, hogy az év végén Kolozsvárnak kiosztott, közel 400 000 pengős minisztériumi támogatást a város nevében ő köszönte meg. Az egyesület életében betöltött funkcióját akkoriban így jellemezték: „A háttérben húzódik meg, de tudjuk, hogy igen sokat tesz a KAC érdekében Vásárhelyi László dr., Kolozsvár város helyettes polgármestere. Vásárhelyi László dr., mielőtt Kolozsvárra került, Kispesten működött, és mint a Kispest egyik leglelkesebb vezetője jegyezte el magát a labdarúgással.” (Nemzeti Sport).

Boga Ödön

Intézőségből vitte a KAC elnöki posztjáig Boga Ödön, a kolozsvári adóhivatal vezetője. Első számú munkahelyén betöltött magas pozíciójának köszönhetően hatékonyan tudta segíteni a klub működését, ezért pedig cserébe az adóhatóság számára erős képviseletet harcolt ki a vezetőségben: 1943-ban például két adóhivatali képviselő is helyet kapott a tiszti karban. Ekkor egyébként már a labdarúgó szakosztály vezetőjeként tevékenykedett, hamarosan pedig az MLSZ országos közgyűlé­sének erdélyi küldöttjeként találkozunk a nevével.

Növekvő befolyására jellemző, hogy amikor 1944 júniusában vita támadt a Kolozsvár–Ferencváros kupadöntő visszavágójának helyszínéről, részben az ő érdeme volt, hogy sikerült az erdélyi városba „intézni” a találkozót. Az immár klubelnökként, sikeresen megvívott diplomáciai küzdelemmel utólag el is büszkélkedett.

„Fölösleges részleteznem, mert mindenki tudja, milyen harcot folytatott a KAC vezetősége és a kolozsvári MLSZ azért, hogy a megismételt mérkőzést Kolozsváron játsszák le. A Ferencváros ma nagyhatalom a fővárosban, és az MLSZ jóindulatú támogatásával mégis nekünk sikerült kiverekednünk azt, hogy a mérkőzést itt játsszuk újra le.” (Ellenzék)

A klubelnök a sikeres idény ellenére 1944 nyarán nézeteltérésbe keveredett Opata Zoltán edzővel, aki kis híján el is hagyta a várost, az ellentéteket az utolsó pillanatban sikerült csak elsimítani – a népszerű szakember Kolozsváron maradt. Boga Ödön különben nem lehetett túl jó véleménnyel csapata játékosállományáról. Amikor 1944 júliusában új futballisták után kutatva Budapesten járt, és az MLSZ Vadász utcai székházában egy ferencvárosi vezető hízelegve szóvá tette neki, hogy inkább a fővárosiaknak kellene Kolozsváron szétnézni, „Boga Ödön legyintett egyet…” (Sporthírlap, 1944. július 12.).

Mindennapi nehézségek

Hogy a KAC-nak ezekben az években a nevek alapján nem volt országos szinten kiemelkedő játékosállománya, nem vásárolhatott meg első rangú, válogatott labdarúgókat, elsősorban a szerény költségvetéssel és a kiadások fékezésével magyarázható. A kötelező díjak (nevezés, tagdíj, stb.) és a működés során felemésztett pénzek mellett akadt egy igen jelentős költségtényező: a futballcsapat utaztatása. Enyhítette valamelyest a terhet, hogy a vasúti társaság félárú jegyet adott a sportolóknak, még ha időszakonként fel is függesztették a kedvezményt.

Karikatúra Opata Zoltán edzőről
 

Ezen a téren idényenként és sorozatonként változtak az MLSZ szabályai, hol a hazai, hol a vendég gárda állta a tételt, a rendszerben ugyanakkor egy dolog állandó maradt: igazságtalan volt. A kolozsváriak rendszeresen szóvá tették az MLSZ-nél az ezen a téren elszenvedett hátrányokat: érvelésük szerint egy bajnoki idényben a KAC 13 208 kilométert kénytelen megtenni, míg a budapesti csapatok csak 3580-at, ráadásul amíg vidéken 1500–2000 pengő egy-egy mérkőzés bevétele, addig a fővárosban 8000 –10 000. A szövetség a „túl sok mellékkörülményre” (Ellenzék) hivatkozva elvetette a panaszt, mondván, a probléma nehezen orvosolható. Nem nehéz kitalálni, elutasításával a budapesti egyesületek érdekeit védte az MLSZ.

FOLYTATJUK






További cikkek
MA


TEGNAP


TEGNAPELŐTT


Tovább a rovat cikkeihez
Impresszum Adatvédelem Software development by Codespring. Web hosting by Codespring.
Támogatók:
Communitas Alapítvány Communitas Alapítvány
Hungarian Human Rights Foundation Magyar Emberi Jogok Alapítvány - Hungarian Human Rights Foundation (HHRF - New York).
Bethlen Gábor Alap Bethlen Gábor Alap