label_szabadsag
Magunkról | Kapcsolat | Munkatársak
Hu Ro En
Napirenden Kult-Túra Vélemény Körkép Sport Mozaik Hirdetés/Reklám Opera EU-világ Életmód Bulvár Művelődés Campus
Számítástechnika Gazdaság Állatbarát Egészségügy Riport Decibel Motorház Tudomány Totyogó Bonifácz Élő emlékezet Világjáró
Vilagjaro

« Vissza a főoldalra


Szilveszter Görögországban: nagyon olcsón is lehet

Négy ország tizenegy nap alatt: Szerbia, Macedónia, Görögország és Bulgária
Létrehozva: 2013. február 20. 11:08

KISS OLIVÉR

 Nisben, az egykori koncentrációs táborban – A SZERZŐ FELVÉTELEI
Nisben, az egykori koncentrációs táborban – A SZERZŐ FELVÉTELEI
A görögországi Szalonikiben (Thessaloniki) szervezte hagyományos szilveszteri buliját, a Winter Camp – Téli Tábor elnevezésű rendezvénysorozatot az idén a CouchSurfing (www.couchsurfing.com) nevet viselő, „törzstagjai” számára ingyen szállást biztosító vendégszerető klub. A világ szinte valamennyi tájáról érkezett fiatalok többek között a Nemzetek harca című interaktív játékban mérték össze tudásukat, ügyességüket, de volt kocsmatúra, városlátogatás, tetoválóműhely és természetesen szilveszteri buli is. Megragadtuk az alkalmat, s ha már ezer kilométert kellett utaznunk Szaloniki városáig, akkor három részre osztottuk a távot, s ellátogattunk Szerbiába, Macedóniába és Bulgáriába is.


Az évekkel ezelőtti december eleji időjárási viszonyokra emlékezve összeszorult szívvel tekintettem az út elé: a 2007-2008-as isztambuli CouchSurfing Téli Táborról hazajövet elakadtunk Bulgáriában, ugyanis a hóvihar miatt lezárták a bolgár–román határt, így Szófiában rostokoltunk néhány napot. Akkor vonattal utaztunk, most viszont a Dacia Solenza (vagy ahogy becézem: Grand Cherokee Pathmaker Especially Limited Edition...) típusú személygépkocsimmal terveztünk nekivágni a mintegy 2000 kilométeres útnak. Valójában összesen 2470 kilométert tettünk meg, mert ellátogattunk az Olümposzra is. Sajnos csak két téli gumiabroncs megvásárlására futotta, így az izgalmakat fokozta az is, hogy amennyiben valamelyik országban megállít a rendőrség, magyarázkodni kell vagy büntetést fizetni.

Meglepő látvány: brit típusú emeletes autóbusz Szkopje lerobbant külnegyedeiben…
 

2009-ben jártam már több balkáni országban (Szerbia, Horvátország, Bosznia-Hercegovina, Montenegró és Koszovó) a Daciával, így már nem volt teljesen ismeretlen a terep. A világ e részén jól ismert jármű, míg Nyugaton (ezt másoktól hallottam) alkalomadtán kissé furcsán néznek a régi modellekre, bár az újakból elég szépen akad az utakon. Mindig azzal nyugtattam magam és utasaimat, hogy ennek az autónak van egy kétségtelenül óriási előnye: ha meghibásodik, gond nélkül mi magunk megjavíthatjuk, ugyanis mindössze egy csavarhúzóra, egy kalapácsra és némi drótra lesz majd szükség...

Túra indul! De milyen költségekkel?

Utazótársak keresésével kezdtük. Azt hamar sikerült ellenőrizni, hogy mindössze személyazonossági igazolványra van szükségünk ahhoz, hogy beléphessünk Szerbiába, Macedóniába, Görögországba és Bulgáriába. A CouchSurfing hálózatra feladott utazótárs-kereső hirdetés megtette a hatását: Gyarmati Ágnes is úgy döntött, hogy Szalonikiben tölti a szilvesztert. A költségek szempontjából optimális lett volna, ha négyen utazunk, akkor viszont körülményesebb lett volna megtalálni a különböző városokban a házigazdákat, költségesebb az SMS üzenetekben történő egyeztetés. Az üzemanyagköltség fejenként 50 euró, amennyiben négyen utazunk. Az étkezést, sörözést 50 euróra saccoltuk. Komppal, útdíjakkal, autópályadíjakkal, illetve a téli táborba történő benevezéshez szükséges minimum 15 euróval együtt a fejenkénti maximumot 150-170 euróban állapítottuk meg – 11 napra 4 országban.

December 26-án reggel indultunk útnak. Az elképzelés szerint a célig vezető 1000 kilométeres szakaszt nyugodtan megtesszük három nap alatt. Első nap: Kolozsvár–Nis (Szerbia) 570 km (9-12 óra). Második nap: Nis–Szkopje (Macedónia) 204 km (3-5). Harmadik nap: Szkopje–Thessaloniki 235 km (3-5). Kihasználva a gépkocsi adta szabadságot, adjunk időt az időnek, elsősorban látni, tapasztalni, helyeket látogatni akartunk, s legfőképpen elkerülni a sietséget. Az elképzelés bevált.

Ő vajon ki lehetett? A Koponya-torony maradványai Nisben
 

A Vaskapu 1-nél szándékoztunk átkelni a határon. Útközben egy idő után már nem lehetett kilátni az ablakon – a szélvédőtisztító berendezés ugyanis felmondta a szolgálatot. Hiába, Dacia, mondtam a lányoknak, s a motorháztető alatt a szélvédőmosó folyadékot tároló műanyagtartályból kivezető gumicsövet visszahelyeztem a helyére. Reméltem, csak ennyi lesz a Dacia meglepetése. Tévedtem...

Problémamentes volt a határátkelés, bár nem erre számítottunk. Sem a román, sem a szerb oldalon nem volt gond. Házigazdánkat, Dragan Jankovicsot aránylag könnyen sikerült megtalálnunk Nisben, bár sem globális helymeghatározó rendszerünk (GPS), sem nagivátorunk nem volt.

Emigrálás, koncentrációs tábor és időutazás koponyákkal

Sokan azt kérdezték tőlünk: mit lehet látni Nis városában? Minket elsősorban nem a turisztikai látványosságok érdekeltek, hanem az, hogyan élnek az emberek Szerbia ezen részén. Házigazdánknak például háromemeletes háza van a külvárosban, ahol az elmúlt években több új villa épült. Dragan éppen német nyelvvizsgára készült, azt reméli, Németországban talál majd állást. Sok más szerbet is foglalkoztat az elvándorlás gondolata. Dragan barátja, Ivan például arra volt kíváncsi, hogyan lehetne egy romániai, tehát európai uniós bejegyzésű cég segítségével Szerbiában gyártani különböző javakat, amelyeken tehát azt lehet majd feltüntetni: Made in the EU...

Ikrek
 

Felkerestük a volt koncentrációs tábort. Akár a lengyelországi Oswiecim (Auschwitz) városában, itt is laknak emberek a hajdani kivégzőhely közvetlen közelében. Ráadásul a tőszomszédságban egy autósiskola gyakorlópályája működik. A második világháború idején Nis városában létesített koncentrációs táborban 12 ezer személy vesztette életét. Az itt fogva tartottaknak sok esetben szögesdróton kellett aludniuk. Egy alkalmi lázadás során innen mintegy 140 rabnak sikerült kiszabadulnia. A létesítményt éppen restaurálják, így nem volt lehetőségünk bemenni. A szerbek a vár bejárata közelében elhelyeztek egy emlékművet azoknak a hősöknek az emlékére, akik 1999-ben az Észak-Atlanti Szö­vetség (NATO) által végrehajtott bombázások során vesztették életüket.

Nemanja Nesic idegenvezető segítségével bejutottunk az úgynevezett Koponya Toronyba (Skull Tower). Kevés ilyenkor a turista, hideg a hely, mégis készségesen mesél. A török megszállás ellen a szerbek első ízben 1804–1813 között lázadtak fel. A törökök ostrom alá vették a várost, a felkelő szerbeknek elfogyott a lőszerük. A maradékkal a lehető legtöbb ellenfelet szándékoztak a túlvilágra küldeni, ezért megjátszották, hogy engedik a vár bevéte lét. Amikor a törökök elég közel kerültek, akkor a történelmi adatok szerint közel ezer szerb robbantotta fel magát annak érdekében, hogy a lehető legtöbb török haljon meg. Mintegy bosszúból, a törökök koponyatornyot építettek az elhunyt felkelők koponyáiból, s elrettentés céljából úgy helyezték el, hogy az hosszú kilométereken át látható legyen...

A felépített macedón nemzettudat

Szkopjéig, a fővárosig eseménytelenül, többnyire autópályán haladtunk. Az öreg kontinensen megejtett eddigi utazásaim alapján nyugodtan állíthatom: talán Macedóniában zajlik igazán a civilizációk és a vallások európai összecsapása. Huntington itt táptalajra találna saját elméletei elmélyítésére.

Szkopjéban Mjellma Meh me tit és John Petersen volt a házigazdánk. Őket 1998-ban, a dániai Aabenraa városában zajlott egy hónapos Kisebbségi Kurzuson ismertem meg, előbbi résztvevő, utóbbi pedig szervező volt. Most házasok, s Nita nevű kislányukat nevelik a macedón fővárosban. Megtudjuk tőlük, hogy a város lakosságának 66 százaléka macedón, az albánok aránya 20 százalék körül mozog. Mjellma albán, és a közigazgatási minisztériumban dolgozik, korábban az egészségügyi tárca illetékese volt. Meséli, hogy albánként nem könnyű érvényesülni a macedónok dominálta adminisztrációban, a többségiek sok esetben előítélettel és fenntartásokkal kezelik ezt a kisebbséget. A törökökre és szerbekre szintén gyanakvóan tekintenek. Ezt megerősíti egy szállodai alkalmazott is, akivel véletlenül kerülünk kapcsolatba – hotelbe lépünk be ingyen térképet kérni. – Mi itt őshonosok vagyunk. Nincs semmi bajunk a kisebbségekkel, de el kell ismerniük, hogy ez a mi országunk, mi vagyunk többségben, s el kell fogadniuk, bele kell nyugodniuk, hogy az idők változtak, s engedelmeskedniük kell – mondja az annyira, de annyira ismerős szöveget. Belenyugszom, az ilyennek értelmetlen bármiben is ellentmondani – akárcsak idehaza.

Válság ide vagy oda, a görögök az utcán grilleznek. Minek aggódni?
 

A város albán lakónegye dében egyre több mecset épül – szaúd-arábiai anyagi segítséggel, mondják. Az egyik éppen Mjellma és John ablaka alatt. A település keresztények által dominált részében templomok jelennek meg.

A Szkopje 2014 elnevezésű projekt az alakuló erős nemzeti öntudat alapköve. 2010-ben a kormány monumentális építkezésbe kezdett a központban annak érdekében, hogy „a macedón öntudat a helyére kerüljön” – mondják ironikusan házigazdáim. A hivatalos adatok szerint a végrehajtó testület terveiben sok-sok szobor, emlékmű, szökőkút, híd és múzeum felépítése szerepel. Az archeológiai múzeum vagy nemzeti színház csak két példa erre. A projekt mintegy félmilliárd euróba kerül. Kolosszális összeg ez egy olyan országban, ahol 2010-ben a főváros összköltségvetése 4,1 millió dénár, azaz csupán 67 millió euró volt.

A macedónok „büszkélkedhetnek” a leghosszabb országnévvel: The Former Yugoslav Republic of Macedonia (FYROM) – a görög kormány ugyanis nem akart beleegyezni abba, hogy egyik északkeleti régiójához hasonlóan a szomszédos országot egyszerűen Macedóniának nevezzék. „Makedónia” addig demog ráfiailag és kulturálisan egységesnek mondható területét a törököket a Balkán-félsziget legnagyobb részéről kiűző 1912-es Balkáni-háború utáni területi rendezéskor osztották fel Bulgária, Görögország és Szerbia között. A névvita ma is zajlik: Görögország arra hivatkozva blokkolja Macedónia európai uniós csatlakozását, hogy az ország neve területi követelést támaszthat Görögország „Makedónia” nevű tartományára, valamint kulturális és történelmi érdekeket is sért. A Makedónia névre jogot formáltak a görögök, Nagy Sándorra viszont a macedónok. A délszláv macedónok szerint a rendkívül híres és sikeres hadvezér korántsem volt görög, ezt más történészek cáfolják. Nagy Sándor egyébként Szalonikitől mintegy 40 kilométerre északnyugatra, az akkori Makedón Királyság központjában (ma Görögország része) született.

Öntudatépítés ide vagy oda, egyszerűen megmagyarázhatatlan, miért van olyan sok kétemeletes, angol típusú busz Szkopjéban. Erre John barátomtól kapunk tudományos választ: a macedónok a két világháború közötti időszakot tartják a nemzeti felvirágzás időszakának. Akkoriban az angoloktól kaptak néhány emeletes, piros buszt, nemrég pedig Hongkong városából vásároltak járműveket, igyekezve emlékeztetni a lakosságot a „hőskorra”.

Az utcákon mindenhol háromnyelvű, de „legrosszabb esetben” kétnyelvű felirat: szerbül (cirill betűkkel), macedónul és albánul is tájékoztatnak.

Elmegyünk két mecsetbe is. Egyetlen nő sincs bent, így a Mekka irányában elmondott ima után ferde szemmel tekintenek Vanda barátnőmre. Nem is időzünk sokat odabent, a hangulatra, architektúrára vagyunk csupán kíváncsiak. Évekkel ezelőtt Isztambulban mintha nem lett volna ilyen „szigorúság” a nőket illetően. Akkor és ott a szőke haj sem keltett akkora feltűnést, bár az utcán folyamatosan dudáltak ránk...

Királyi szállás, nemzetközi buli Szalonikiben

Athina Zioga újságíró kolléganőmnek köszönhetően a görög városban királyi dolgunk volt: lakás állt rendelkezésünkre. Athina barátnője Angliában él, csak ritkán jön haza, s beleegyezett, hogy szilveszter környékén rendelkezésre bocsássa lakását. Meglettünk volna egy földre helyezett matracon is, mint korábban annyiszor, de mégiscsak más, amikor több napon át is élvezhetjük a konyha, fürdőszoba és ágy kényelmét.

Szalonikiben elsőre a pálma- és narancsfák tűntek fel. Számomra nem volt újdonság, Barcelonában is láttam, ott ráadásul papagájok is röpködtek... Este sajátos hangulatot áraszt a rakpart.

A kikötőnek egyedi hangulata van: romantikus, mondják, amint a láthatár szélén hajók fényei haladnak – mintha az örökkévalóságba tartanának.

Bár sok esetben Törökországgal nem a legjobb a viszony, a helybéliek büszkék arra, hogy az akkor még az oszmán birodalomhoz tartozó Szalonikiben született 1881-ben a szomszédos török köztársaság megalapítója, Mustafa Kemal Atatürk.

A híres Fehér Tornyot sem hagyjuk ki, bár bemenni sajnos nem lehet. Az épület tulajdonképpen a Makedónia régió fölötti görög fennhatóság szimbóluma. A macedón állammal ez is vita tárgyát képezte: az 1990-es években a nacionalista macedón párt szerette volna megjelentetni a Fehér Tornyot bizonyos bankjegyeken, ám javaslatukat végül a kormány elutasította.

Zeusz nem volt otthon... – városi ruhában, térdig érő hóban az Olümposzon
 

A bulin elfelejtettük az országok közötti feszültségeket, a nemzetek közötti viszályokat: a finn, az albán, az amerikai, az olasz ugyanolyan jól szórakozott, mint a magyarországi vagy erdélyi magyar, az argentin vagy a szerb. Az olasz Francesco Posa lepett meg igazán, aki rögtön azt követően, hogy úgy mutatkoztunk be, Erdélyből, azaz Transzszilvániából jöttünk, rávágta: akkor ti magyarok vagytok! Frissítő volt tapasztalni, hogy bár a nyugatiak többsége sok esetben nem ismeri ezeket a finomhangolásokat, akadnak, akik tisztában vannak a kifejezések és megnevezések mögötti jelentéstöltettel.

Zeusz, érkezünk! Hóban is

Természetesen felmentünk az Olümposzra, a nevezetes hely ugyanis mindössze 100 kilométerre fekszik Szalonikitől. Szerencsére a téli tábor egyik szervezője velünk tart, mutatja, merre kell rátérni a délre vezető autópályára. Ő kiszáll szülővárosában, Kateriniben, innen már csak alig néhány kilométer Litohoro, ott kezdődik az Olümposz-hegység.

A menedékházig kocsival megyünk fel, szerencsére eltakarították a havat. Nem tudunk ellenállni a kísértésnek: városi cipőben és ruhában vágunk neki az útnak a bokáig, de sok helyen térdig érő hóban. Szerencsére valamennyire kitaposott az út, de csak a menedékház közeléig sikerül eljutni, a 2900 méteres csúcs kimarad. Ha a szó jelentése valóban ismeretlen, akkor számunkra egyelőre Olümposz marad Zeusz trónja, s a görög panteon isteneinek kristálypalotája. Sajnos Kronosszal, a leghatalmasabb, legfiatalabb titánnal sem sikerült „találkozni”. Annál inkább egy kolozsvári román nővel, aki görög társával együtt, téli túrafelszereléssel is csak ugyanolyan „messze” jutott el, mint mi. Ha már a közelben voltunk, a túra és az ereszkedés után bokáig megmártóztunk az Égei-tengerben. Ki tudja, mikor lesz még lehetőségünk ilyesmire?!

Azt gondoljuk, Szófiában nem érhet nagy meglepetés. Néhány évvel ezelőtt az isztambuli CouchSurfing Téli Tábor után már jártam ott, hatalmas volt a hó, hideg, alig sikerült valamit meglátogatni a városban. Házigazdánk, Iván Stoyanov története nagy meglepetést szerzett. Nagyapjáról mesélt, aki a múlt évszázad második évtizedében árván nevelkedett Észak-Bulgáriában. Fiatalkorában emigrálni akart Csehszlovákiába, de csak Budapestig jutott el. Itt megismerte feleségét, majd Kolozsvárra (!) költöztek, de a második világháború után hazatért. Iván apja 18 éves koráig Kolozsváron élt az édesanyjával, majd Uryahovo váro sába költözött, Iván nagyapjának a szülővárosába, onnan pedig Plevenbe, ahol megismerte a feleségét, azaz házigazdánk édesanyját. Iván is itt született.

Szófiában ismét szervizbe viszem a kocsit. A görög határ után kegyetlenül nyikorogni kezdtek a kerekek (egyszer meg is kellett állnunk), tudtam, hogy a fékrendszernél van a baj. S ahogy az a Daciák esetében lenni szokott: a problémák nem túl nagyok, csak túl gyakoriak. Most meg kellett tisztítani, olajozni a fékrendszert, s mehettünk is tovább.

Hazafelé 766 kilométeren át van mit beszélgetnünk. Szóba kerül, milyen szerencsések vagyunk, utazunk, világot látunk, különböző hatások érnek, könnyebben tudjuk értelmezni a meglátogatott országokkal kapcsolatos híreket, minket talán valamivel nehezebb félrevezetni, manipulálni. Az utazás során ismét bebizonyosodott: igenis vannak segítőkész, barátságos emberek, akik akár saját lakásuk kulcsát is odaadják, hogy jól érezd magad. S amíg ilyen emberek léteznek, addig ne hagyjuk, hogy a napi gürcölés nyűgje úrrá legyen rajtunk, győzzük le a szedentáris, kényelmes életmódot, s menjünk el, találkozzunk velük!

Ismét bebizonyosodott: olcsón is lehet feledhetetlen, életre szóló élményekben részünk! Mi több, szerintünk így érdemes utazni!






További cikkek
MA


TEGNAP


TEGNAPELŐTT


Tovább a rovat cikkeihez
Impresszum Adatvédelem Software development by Codespring. Web hosting by Codespring.
Támogatók:
Communitas Alapítvány Communitas Alapítvány
Hungarian Human Rights Foundation Magyar Emberi Jogok Alapítvány - Hungarian Human Rights Foundation (HHRF - New York).
Bethlen Gábor Alap Bethlen Gábor Alap