A kötetet gondozó Murádin Jenő szándéka szerint a kiadvány amolyan „virtuális album”, ugyanis a több változatban fennmaradt füzetek anyagából állította össze a sosemvolt teljes művet, mely követi az eredeti formátumát, tipográfiáját. Szathmári Erdély sok szép táját, jeles épületét festette meg és „rajzolta kőre”, a sokszorosítás érdekében. A kísérő-magyarázó szövegeket részben a festőművész, részben pedig kora ismert, jeles tollforgatói jegyzik.

H. Szabó Gyula kiadóigazgató elmondta: számára, aki élete egy jelentős részét Bukarestben töltötte, azért fontos ez a könyv, mert Szathmári Pap Károly olyan személyiség, aki összeköti a magyar kultúrát a román kultúrával, ő a román fotográfia megteremtője, de a román képzőművészeti élet egyik jelentős alkotója is. – A bukaresti múzeum nagyon szép és gazdag anyagot birtokol Szathmári műveiből, de minden bizonnyal akad még feltárnivaló a kutatók előtt. Sajnos Szathmári is átesett a kisajátítás folyamatán, megpróbálták bebizonyítani, hogy egy erdélyi román család leszármazottja, de van egy aprócska tény: mindig is a bukaresti református egyház gondnoka, illetve presbitere volt, és az itteni református temetőben alussza örök álmát. Mi is ugyanúgy büszkék lehetünk rá, mint a románok – magyarázta az igazgató. Hozzáfűzte: ha kicsit megkésve is jelent meg a könyv (az évfordulós ünnepség ugyanis ez év elején, január 11-én volt), a kiadó számára mégis elégtétel az, hogy ilyen jelentős kötettel tudják felidézni ennek a jelentős alkotónak az emlékét.

– Ez az a könyv, amelynek eredetijét aligha vette kézbe valaki az elmúlt száz esztendő során, tudniillik az egész magyar nyelvterületen mindössze négy példány található: kettő Budapesten, kettő pedig Erdélyben – Kolozsváron és Nagyenyeden –, de azok sem teljesek, mert sajnos nagyon sok mindent kivágtak belőlük, többek között a Kolozsvár látképet az Egyetemi Könyvtárban őrzött példányból – mondta Murádin Jenő művészettörténész.

Ami az Erdély képekben című eredeti kiadványt illeti, a művészettörténész úgy vélte, hogy páratlan, egyedülálló vállalkozása volt Szathmárinak, hiszen a 19. században a festőktől, a rajzolóktól inkább portrékat vártak el. – Szathmáry először próbálkozott olyasmivel, amivel azelőtt az erdélyi művészetben senki: tájképsorozatot készíteni és azt füzetekbe foglalva közreadni. Csődbe is jutott vele, 11 füzet jelent meg, de félbe maradt, valószínűleg ennél több lett volna. Végigjárta Erdély különböző részeit, többnyire lovon utazva, és akvarellvázlatokat készített, ezekből pedig színezett kőnyomatokat, amelyeket részben Kolozsváron, részben Bécsben nyomtattak, mert nem volt megelégedve a kolozsvári nyomdával, így elment Bécsbe, ahol aztán eladósodott. Ezek a veduták, tájképek, az első olyan ábrázolások közé tartoznak, amelyek erdélyi tájakat mutatnak be. Persze vannak „heroikus túlzások” is közöttük, néhol átkomponálja kicsit a tájat, ilyen például a torockószentgyörgyi várat ábrázoló kép, vagy a marosvécsi, ahol nem is járt, csak az elmondottak nyomán, saját elképzelése szerint rajzolta meg. De ilyen a válaszúti kép is. Nem feltétlenül róható fel neki, hiszen a művészi szabadsághoz tartozik az eljárás – magyarázta Murádin Jenő.

Az Erdély képekben kemény és puha kötésben jelent meg, kivitelezője az Idea Nyomda. A könyvbemutató végén H. Szabó Gyula, a Kriterion igazgatója beszélt a könyvkiadó megújult honlapjáról és a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon online változatáról.