Macskaméz című novelláskötetének egyik történetét folytatva írta meg Papírszív című regényét Márton Evelin: „felmentem a szobába, bezártam az ajtót, rágyújtottam egy cigarettára, és elkezdtem írni, csak úgy…”, magyarázta csütörtökön délután a kolozsvári Gaudeamus Könyvesboltban a szerző, akivel Vida Gábor író, a Látó szépirodalmi folyóirat próza rovatának szerkesztője beszélgetett. Mint kiderült, az ajtót voltaképpen csak amiatt kell becsuknia, hogy nyugodtan tudjon írni, a történet viszont, amit papírra vet, folyamatosan játszódik a fejében.
Ha újrakezdené, minden bizonnyal teljesen más történetet kerekítene, ami viszont a Papírszívbe bekerült, „pontos képe mindannak, amit hat hónapig, a regényírás során a világról gondolt”. Sok minden belefér a történetekbe, így például utazásai közben szerzett tapasztalatai is. – Szeretek átmenni egyik helyzetből a másikba, egyik életből a másikba, bár időnként nehézkes a váltás, és ez a szereplőkön is érződhet – fűzte hozzá.
Alapul szolgálhatnak ugyanakkor különböző olvasmányélményei, az újságírói munkájával kapcsolatos történések, mint ahogyan más szerzők által megjelenített világok, események, irodalmi előképek, akár olyanok is, amelyekkel korábban nem volt kapcsolata. – Megdöbbentem, amikor a regény befejezése után viszontláttam ugyanazokat a dolgokat másoknál, ez azonban nem véletlen: az embereket ugyanazok a kérdések foglalkoztatják – a vallás, a szerelem, a kölestermelés, a kecskefejés stb. –, csak éppen mindig kerül valaki, aki leírja: mert éppen van erre ideje, kedve, tehetsége. Nem a valóságtól vagy az embertől elrugaszkodott kérdések ezek – hangsúlyozta Márton Evelin. Ha pedig valaki magára ismer a Papírszívben, az pusztán a véletlen műve lehet, hiszen „mindenki ott van benne, akit valaha is megismert, a különböző személyek karakterjegyei viszont össze vannak gyúrva a regényben”.
