– Elnök úr, mi a fő tanulsága a múlt szombaton Kolozsváron történteknek?

– Bebizonyosodott az idén is, hogy – a választások közeledtével – az ultranacionalisták szavazataira egyesek ismét számítanak, s hogy azok megszerzése végett a város fejlődését is hajlandók veszélyeztetni. Ezt nyíltan ki kell mondanunk.

– Ön szerint mi volt az oka annak, hogy a magyarság ünnepét megzavarták?

– Annak ellenére, hogy szombat volt, és esett az eső, a Szent Mihály-templom zsúfolásig megtelt. Párhuzamosan azonban érvényes engedélyeket bocsátottak ki másfajta rendezvények megrendezésére. Emiatt látom elérkezettnek az idejét annak, hogy ilyen esetekben is beszéljünk a felelősségek kérdéséről.

– Sok kolozsvári úgy gondolta, városunkban már nem kerülhet sor szélsőséges nacionalista provokációra. Tévedtek?

– Kolozsváron, az ország más térségeitől eltekintve, a rendszerváltás 2004-ben következett be. Annak idején tiszta célunk volt: elegünk lett a sovén és a nacionalista retorikából, s minden áron le akartuk váltani a tisztségben lévő polgármestert. Sikerült összefognunk, s áldozatot is hoztunk ennek érdekében, mert a polgármester-jelöltünket visszaléptettük. Az elmúlt három évben pedig konstruktívan álltunk hozzá a városfejlesztés kérdéseihez, elmondtuk a véleményünket, és bebizonyítottuk, nélkülünk nem lehet dönteni, hogy jó bennünket meghallgatni, mert jó irányban befolyásoljuk a város fejlődését. Ezekben az években munkahelyek létesültek, és demográfiai trendeket fordítottunk meg azáltal, hogy nőtt Kolozsvár lakossága, s ezen belül a kolozsvári magyar közösség lélekszáma is. A felmérések azt mutatják, hogy most már a Kolozsváron tanuló több mint tízezer magyar egyetemi hallgatónak a két harmada itt képzeli el a jövőjét. Nagyon rövid idő alatt behoztuk azt a fejlődésbeli hátrányt, amelyet a korábbi tizenöt év hagyott ránk. Ezt azáltal is sikerült elérnünk, hogy időnként összeszorítottuk a fogunkat, és hatékonyan felléptünk a március 15-én megnyilvánuló jelenségekkel szemben, mind román, mind pedig magyar oldalon. Amikor pedig azt gondoltuk, hogy mindez már a múlté, tanúi lehettünk annak, amint 60–70 fős sovén társaságnak, városházi alkalmazottak közreműködésével, Kolozváron még ma is ingyen reklámot lehet biztosítani. Mert egyesek még mindig úgy vélik, hogy megzavarhatják a március 15-i ünnepségünket.

– Csakhogy ezúttal a provokáció tettlegességbe fordult, és annak áldozatává vált az egyik magyar diákunk...

– Nézze, igaz, hogy 2004-ben a rendszerváltás végre Kolozsváron is megtörtént, de annak is tudatában vagyunk, hogy ez csak fél rendszerváltásra sikeredett, és hogy ami volt, az bármikor visszatérhet. Ennek voltunk a tanúi. Nagyon sajnálom, és mély együttérzésemet fejezem ki Lészai Lehellel, aki nagyon furcsa és végtelenül kellemetlen helyzetbe került. Remélem, hogy azóta felépült, levonta a következtetéseket, és megerősödve került ki ebből a történetből. Személy szerint engem az zavar, ami a Széchenyi téren, illetve az Avram Iancu-szobornál történt. Lehet, hogy sok embernek nagyon szimpatikus a polgármester személye vagy a polgármesteri hivatal egyik-másik alkalmazottja, de minden egyes kolozsvári magyar polgárnak tudnia kell, hogy az ilyen rendezvényekre az engedélyeket nem a tanács, hanem személyesen a polgármester adja ki. Itt az ideje, hogy erről nyíltan beszéljünk. Mert az, aki ilyet megtesz, aki nem mérlegeli a veszélyforrásokat, aki nem veszi figyelembe azt sem, hogy a mi március 15-énkről van szó, és hogy nem első alkalom, amikor március 15-ről megemlékezünk, az felelőtlen.

– Ezek szerint soha nem szabad elfelednünk, hogy hol élünk?

– Amikor közelednek a helyhatósági választások, kötelességünk tudatosítani a magyar emberekben is azt, hogy ez a veszélyforrás itt lebeg a fejünk fölött. Világosan látjuk, hogy vannak olyan politikusok, akik számítanak ezekre a szélsőségesektől jövő szavazatokra is. Elfogadhatatlan, hogy toleranciáról beszéljünk 2008-ban, de az csak az egyik oldalra legyen érvényes. Mert ha toleranciáról és kölcsönös tiszteletről beszélünk, nem fogadható el március 15-én semmiféle magyarellenes megnyilvánulás, mint ahogyan nem fogadható el december elsején sem románellenes rendezvény. Remélem, utoljára fordul elő ilyen eset Kolozsváron, hogy megteremtjük egy potenciális veszélynek a lehetőségét.

– Nem lehetett volna ennek a sajnálatos tettlegességnek elejét venni?

– Március 14-ikét az illetékes szervek és hatóságok vezetőségével töltöttem. Miután megtudtam, hogy a szóban forgó engedélyeket a polgármester kiadta, ezekkel a vezetőkkel konzultáltam, s megpróbáltunk közösen elkerülni a még nagyobb veszélyeket: tervet dolgoztunk ki, hogy ne keresztezzék egymás útját a felvonulók, hogy elkerüljük a lehetőségét is annak, hogy egyik vagy másik társaság megzavarja a rendezvényt. Ennek volt köszönhető, hogy megbüntették azokat a fiatalokat, akik megzavarták, és állítólag provokálták a szélsőséges őrjöngőket. A csendőrök ott is operatívan léptek közbe. Ugyanakkor a Lészai-eset tetteseit, felismerésüket követően, másfél óra alatt előállították. Más kérdés – és nem szeretnék beavatkozni a bíróság dolgába –, hogy miért született az a döntés, hogy a gyanúsítottak szabadlábon védekezhetnek. Eszerint bárkivel előfordulhat, hogy sétál az utcán, és bántalmazzák. Azt sem tartom elfogadhatónak, hogy városházi közalkalmazottak részt vegyenek ilyen szélsőséges akciókban, ott felszólaljanak, asszisztáljanak ilyen őrjöngésen, majd másfél óra múltán ott legyenek a Petőfi utcában, a Biasini-fogadó előtt, és a hivatal nevében koszorúzzanak. Remélem, hogy a polgármester, aki ezeknek az embereknek a munkáltatója, levonja a következtetéseket, és ezeket a személyeket a hivatalból a legrövidebb időn belül eltávolítja. Remélem, ráébred, hogy ezeknek az embereknek a jelenléte a környezetében a saját javát sem szolgálja.

– Nekünk, kolozsvári magyaroknak, nincs okunk tehát magunkba nézni?

– A mi oldalunkon is volt provokációs próbálkozás, de nem voltunk partnerek abban, hogy ezeknek publicitást adjunk. Ki kell mondanunk: nem biztos, hogy minden olyan magyarországi „exportcikk”, amely a közösségünkön belül megosztást eredményez, hasznos is az erdélyi magyarság érdekeinek a szempontjából.

– A történtek után egy héttel mit üzen az ünneplőknek, a kolozsvári és a Kolozs megyei magyarságnak?

– Elsősorban meg szeretném köszönni a résztvevőknek, rendfenntartóknak, szervezőknek, egyháziaknak és világiaknak, hogy ilyen méltó módon tudtunk ünnepelni. Köszönet illeti egyben azokat a román kollégáinkat is, akik megjelentek a Szent Mihály-templomban, s velünk együtt ünnepeltek. Nem a Széchenyi térre mentek! Mert úgy gondolták, a kölcsönös tisztelet fogalmához az is hozzátartozik, ha mi el tudunk menni, és részt veszünk december 1-jei ünnepségeiken, kötelességük, hogy ők is ott legyenek március 15-én a mi ünnepünkön. Példát mutattak sok embernek, hogy fátylat kell borítani évszázados sérelmekre, és európai módon kell gondolkodni. Ezenkívül mindenkinek áldott, meleg családi körben eltöltött, boldog húsvéti ünnepet kívánok.