label_szabadsag
Magunkról | Kapcsolat | Munkatársak
Hu Ro En
Napirenden Kult-Túra Vélemény Körkép Sport Mozaik Hirdetés/Reklám Opera EU-világ Életmód Bulvár Művelődés Campus
Számítástechnika Gazdaság Állatbarát Egészségügy Riport Decibel Motorház Tudomány Totyogó Bonifácz Élő emlékezet Világjáró
Tudomany

« Vissza a főoldalra


„Földöntúli vigasztalás a puszta lénye”

Pillanatképek híres matematikusokról: Fejér Lipót, Riesz Frigyes, Haar Alfréd
Létrehozva: 2012. szeptember 22. 01:19

Kása Zoltán (A szerző a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem tanára)

Az 1928. június 8-án Szegeden megrendezésre került matematikus találkozó résztvevői. Balról jobbra haladva állnak: Riesz Frigyes (1880-1956), Kerékjártó Béla (1898-1946), Haar Alfréd (1885-1933), Kőnig Dénes (1884-1944), Ortvay Rudolf (1885-1945). A középső sorban balról jobbra haladva ülnek: Kürschák József (1864-1933), George David Birkhoff (1884-1944), Oliver Dimon Kellogg (1878-1932), Fejér Lipót (1880-1959). Lent ülnek balról jobbra haladva: Radó Tibor (1895-1965), Lipka István (1899-1990), Kalmár László (1905-1976) és Szász Pál (1901-1978).
Az 1928. június 8-án Szegeden megrendezésre került matematikus találkozó résztvevői. Balról jobbra haladva állnak: Riesz Frigyes (1880-1956), Kerékjártó Béla (1898-1946), Haar Alfréd (1885-1933), Kőnig Dénes (1884-1944), Ortvay Rudolf (1885-1945). A középső sorban balról jobbra haladva ülnek: Kürschák József (1864-1933), George David Birkhoff (1884-1944), Oliver Dimon Kellogg (1878-1932), Fejér Lipót (1880-1959). Lent ülnek balról jobbra haladva: Radó Tibor (1895-1965), Lipka István (1899-1990), Kalmár László (1905-1976) és Szász Pál (1901-1978).
Erdős Pál (1913–1996) világhírű matematikusnak szokása volt, hogy a különcködőbb matematikusokról azt mondta: „az átlagosnál lököttebbek”. Ez azóta általános szóhasználattá vált. A kívülállók gyakran látják ilyeneknek a matematikusokat. Ioan A. Rus kolozsvári matematikaprofesszor mondta egyszer, hogy „a matematikusok békés emberek, a társadalomnak el kell viselnie őket”. Írók, költők és anekdotázó emberek sokszor elnézőbbek, lényegesen jobb színben tüntetik fel őket, irigyelve a gondolkodás függetlenségét, amit felismerni vélnek minden matematikusnál. Három híres matematikus életébe nyújtunk betekintést, akik annak idején a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen is tanítottak, és ma is gyakran idézik tudományos eredményeiket.


Fejér Lipótról (1880–1959) Ottlik Géza azt írta: „Kívülállónak nem lehet elmondani, hogy milyen volt Fejér Lipót. Óriás volt. Földöntúli vigasztalás a puszta lénye. Aki nem ismerte, az valamit nem tud a világról, és sohasem fogja megtudni.”.

A kolozsvári születésű Hunyady Sándor író szerint: „Kistermetű ember volt, borotvált arca is olyan volt, mint egy dacos, pisze, élénk kisfiúé, akire tréfából magas gallért és szűk fekete zsakettet adtak. (…) Valahogy sugárzott belőle a jelentékenység.”

Amikor Kolozsvárra került 1905-ben, 25 évesen, már ismert matematikus volt. Erről szól a következő anekdota, amelyet Kolumbán József kolozsvári akadémikus írt le egyik írásában. „Bolyai János születésének századik évfordulója alkalmával, a Kolozsváron rendezett ünnepi megemlékezésen a Magyar Tudományos Akadémia elnöksége bejelentette a Bolyai-díj létrehozását, melyet ötévenként szándékoztak odaítélni annak a matematikusnak, aki az előző években a kutatásban kimagasló eredményeket ért el. Elsőként ezt a díjat 1905-ben Henri Poincaré francia matematikus nyerte el. Ezzel kapcsolatban Gergely Jenő, aki egykor Riesz Frigyes tanítványa volt, majd a Bolyai Tudományegyetem tanára lett, a következő történetet mesélte:

A Keleti pályaudvaron a magyar tudományos élet számos kiválósága izgatottan várta a párizsi gyors érkezését. A kor egyik legnagyobb tudósa jött Budapestre, hogy átvegye a Bolyai-díjat. Az állomáson az üdvözlő szavak elhangzása után megszólalt Poincaré is: – Hol van Fözsé? – kérdezte. A magyarok zavartan néztek össze. Ki lehet az a Fözsé? Hamarosan rájöttek, hogy Fejér Lipótról, a kolozsvári egyetem tanáráról van szó, aki 25 éves kora ellenére az akkori idők egyik legismertebb magyar matematikusa volt. ... Hathatós közbenjárás után, néhány óra múlva egyetlen személykocsiból és mozdonyból álló szerelvény robogott Fejérrel Kolozsvárról Budapest felé… Akár hiteles, akár nem, a történet azért is érdekes, mert a kolozsvári matematika akkori állapotát tükrözi. (…)” Filep László (1941–2004) matematikatörténész szerint az anekdota nem hiteles, Poincaré 1905-ben nem járt Budapesten, a díjat később vette át. Nem hiteles, de hihető és jellemző.

Turán Pál (1910–1976) így emlékezett meg Fejér Lipótról halálakor a Matematikai Lapokban: „Közvetlensége csak egyike volt vonzó jellemvonásainak. Széleskörű műveltsége, univerzális kulturális érdeklődése a művészetek iránt, szellemes társalgó képessége, emberi melegsége rendkívül széles baráti kört vonzottak hozzá, igen sokat a művészvilágból. Kolozsvári tartózkodása alatt szoros barátságot tartott fenn többek között Ady Endrével is, kinek verseiből gyakran idézett; Karinthy Frigyes és Hunyadi Sándor oeuvre-jében fel-felvillan alakja. Kedvesen tréfálkozó hangja még akkor is visszatért hozzá olykor-olykor, mikor a könyörtelenül előrehaladó betegség világító szellemének már majd minden lámpáját kioltotta (…)

Fejér igen sok meghívást kapott külföldi katedrákra. Ezeket elhárította magától, még akkor is, mikor a fasizmus veszedelme egyre fenyegetőbb lett. Ragaszkodott hazájához, annak kultúrájához, nem nagy szavakkal, hanem szívvel, hozzánőtt hajszálgyökereivel... Őt mindenkor a haza nagy fiai között fogják számon tartani.”

Ady 1909-ben egyhónapnyi időt töltött orvosi kezelésen Kolozsváron, sokszor találkozott Fejér Lipóttal a New York kávézóban, és össze is barátkoztak, amint azt egy dedikált fénykép igazolja: „Fejér Lipótnak, testvéremnek a nagy szenvedésben, a hiábavalóban, amellyel meg akarjuk, meg akarnók mutatni a világnak s megimádtatni a világgal, melyet néha csaknem úgy lenézünk, mint önmagunkat – igaz barátja: Ady Endre”.

Dezső Gábor (1947–2006) matematikus barátom mondta egyszer, hogy 1909-ben az is előfordult, hogy a New York kávéházban Ady Kun Bélával sakkozott, és Fejér Lipót kibicelt nekik. Akkor nem kérdeztem meg, hogy kitől hallotta ezt, és ma már nincs kitől megkérdeznem. De a következő idézet elképzelhetővé teszi, hisz abból kiderül, hogy Ady valamiféle magántanára volt Kun Bélának. „Súlyos betegségében Ady Endrének is fülébe jutott, hogy Kun Béla, az egykori magántanítvány, akinek ő valaha Kolozsvárott privátleckéket adott, visszatért a hadifogságból, és hogy egyre nagyobb jelentőségre jut, de elmondták neki azt is, hogy Kun Béla sohasem mulasztja el a vele való intim barátsággal kérkedni. A nagy költő sokat jelentő mosollyal, megvetéssel teljes szánakozással a hangjában reflektált az ilyen hírekre, majd egyszer nagyobb társaság előtt egy időben, amikor még senki sem sejtette volna, hogy mi lesz még Kun Bélából, egy próféta jós tehetségével figyelmeztette az érdeklődőket:

Vigyázzatok, nagyon vigyázzatok, ez egy nagyon veszedelmes fráter, ez még nagyon nagy csúfságot fog elkövetni. Ha nem vigyáztok rá, ugyanazt csinálja az egész országgal, amit egykor kisdiák korában a tanárjával csinált. Vigyázzatok a disznóra! Alig tíz éves volt, talán első gimnazista, valami miatt megharagudott az osztályfőnökére, talán beírták az osztálykönyvbe, furcsa módon bosszulta meg magát. Kora reggel bement az osztályba és –odarondított a katedra alá. Vigyázzatok rá, mert ha nem vigyáztok rá, azt fogja csinálni az egész országgal, amit egykor a katedrával csinált. Be fogja piszkítani az egész országot. Veszedelmes fráter!” Nem tudom, milyen információkra alapozza ezt Herczeg Géza (1888–1954), a Károlyi-kormány sajtófőnöke, mert ő írta ezt 1929-ben, de mivel erősen jelen volt az akkori események folyásában, a történet hitelesnek tűnik.

Olvasom az internet egyik lapján, hogy amikor 1911-ben Fejér Lipótot kinevezték a budapesti tudományegyetem professzorává „zsidó származása miatt többen ellenezték megválasztását, ám Eötvös Loránd, a híres fizikus egy ügyes fogással elsimította a konfliktust”. Az angliai Szent András Egyetem matematikatörténeti (MacTutor History of Mathematics) honlapján ez az „ügyes fogás” úgy szerepel, hogy a bizottságban, amelynek a kinevezésről kellett dönteni, valaki, aki tudta, hogy Fejér zsidó származású, kissé gúnyos hangon megkérdezte, hogy milyen rokoni kapcsolat fűzi Fejér Ignác apát úrhoz, a teológia professzorához, mire Eötvös Loránd, a bizottság elnöke kapásból azt válaszolta, hogy a törvénytelen fia. Kínos csend után egyhangúlag megszavazták a kinevezést.

Kovács András filmrendező egy interjúban arról beszélt, hogy milyen fontosak a forgatás szüneteiben a fesztelen beszélgetések, hasonlóan a tudósok kávéházi tereferéihez: „Erdős elmesélte, hogy Fejér Lipótnak és matematikus barátainak volt egy törzsasztaluk a Kárpátiában, amelynek a lapja úgy volt kiképezve, hogy lehetett rá írni krétával. Éjszakába nyúlóan beszélgettek, és a vita gyakran levezetésekből állt. A pincérek tudták, hogy nem szabad az asztalt letörölni, mert reggel jönnek az egyetemről a tanársegédek, és lemásolják, amit találnak. Így született sok felfedezés.”

Mennyivel könnyebb a dolguk a mai kolozsvári matematikusoknak! A Bulgakovban a tányér alá szép fehér papírt tesznek, amelyre írni lehet, s aztán el is lehet vinni. A tanársegédeknek is könnyebb a dolguk! Fejér Lipótnak öregkorára már csak speciális kurzusokat adtak, amelyeken kevés anyagot nagyon alaposan tárgyalt. Ez kevés hallgatót vonzott, ezért a kollégái komoly meggyőző munkát végeztek, hogy biztosítsák a hallgatóságot. Németh Judit fizikus akadémikus (Németh László lánya) mesélte egyszer, hogy elsőéves korában eldöntötte, hogy elmegy a híres Fejér Lipót kurzusára. Nehezen találta meg a termet, ezért elkésett, a professzor már a teremben volt. Ahogy meglátta a belépőt, rögtön hozzásietett, kezet nyújtva bemutatkozott, és azt kérdezte: Mondja, kedves, önszántából jött, vagy a matematikai intézet küldte tölteléknek? Ezen úgy megsértődött, hogy többé nem ment el Fejér Lipót egyetlen órájára se.

*

Riesz Frigyes (1880–1956) Fejér Lipótot váltotta Kolozsváron, 1911-től 1919-ig tanított itt, majd a Szegedre menekült egyetemen folytatta, és csak a második világháború után került Budapestre. Azt vallotta, hogy az egyetemi tanárnak nem kell mást tennie, mint sugározni a tudományt. Az, hogy ezt felfogja valaki vagy sem, nem az ő dolga.

Az ötvenes években egyszer a repülőtéren a párizsi gépre várakozott, és ugyanarra a gépre várt az aranycsapat is. Puskás odaszólt a fiúknak, hogy egy kicsit megvicceli az öreget. Odament hozzá, leült mellé, és megkérdezte: Utazunk, öreg, utazunk? Az öreg bólintott. Mire Puskás: És tudja maga, hogy milyen híres emberekkel fog utazni? És elkezdte mutogatni: Az ott Hidegkúti, az Grosics, az Bozsik... a híres magyar futballválogatott tagjai. Majd kihúzta magát: Én pedig Puskás Sándor vagyok! Mire Riesz: És mondja, fiatalember, maga is futballozik?

Öccse, Marcel szintén matematikus volt, Svédországban. Levelezésüket Szabó Péter Gábor szegedi matematikus és matematikatörténész adta ki. Riesz 1954-ben Párizsból írta öccsének: „Margittal azt izented, hogy írjak innen részletesen az otthoni dolgokról. A magam szempontjából nincs sok írnivalóm. Politikába nem avatkozom bele, és csak néha kell végighallgatnom valami kommunista gondolatmenetet, szerencsére romlik a hallásom, és csak ülök, de nem figyelek. Tőlem ezt eltűrik, különösen amióta tavaly másodszor kaptam Kossuth-díjat éspedig a legnagyobbat (50.000), amit rajtam kívül csak Kodály kapott. Lipit [Fejér Lipótot] hiába biztatjuk, hogy írjon vagy adja ki összegyűjtött munkáit, hogy neki is lehessen adni. Egyetlen egyszer lázadtam föl, amikor megtagadtam, hogy egy, a franciákhoz intézett tiltakozást Joliot-Curie-nek az atom-elnökségből való elmozdítása miatt aláírjak. Rusznyák az akadémián összehítt egy sereg tagot meg nem adott tárgyú megbeszélésre, és ott meglepetésszerűen hozta elő a kész írást. Minden jelenlevő aláírta, csak én nem. Most már valamennyire csökkent az Akadémián a politizálás.” Hogy máskor ne kelljen ilyen „békenyilatkozatot” aláírni, Riesz és Fejér ezután minden akadémiai meghívót közösen alaposan elemzett, és csak akkor ment el a gyűlésre, ha a meghívón pontos napirend szerepelt, és semmi gyanús dologra utaló jel nem volt.

*

A triász harmadik tagjaHaar Alfréd (1885–1933), aki 1912-től 1919-ig volt Kolozsváron tanár, majd ő is Szegedre került. Itt matematikai szakfolyóiratot indítottak, és megalapozták a híres szegedi matematikai iskolát. Móra Ferenc írt róla egy szép megemlékezést Frédi címmel.

„.[...] Nekem minden imponál, amihez nem értek, de annyira semmi se, mint a matematika, mert ezen a téren nem ismerek nálam nagyobb antitalentumot. Úgy néztem a „fiú”-ra, mint Archimédeszre, pedig még akkor nem is tudtam, hogy Haar Alfréd a neve, s hogy ennek a névnek a pétervári akadémián csakolyan becsülete van, mint a londonin. Csak annyit mondtam neki, hogy ő a második matematikus, aki engem ámulatba ejtett.

– Hát az első ki volt?

– Katona Dienes.

Azt mondta, nem ismeri. Nem hát, hiszen én se ismertem. Szegedi piarista volt, s innen-onnan száz esztendeje lesz, hogy elaludt az Úrban.

– Akkor mivel ejtett ámulatba?

– Azzal, hogy ő volt a világon az egyetlen ember, akinek sikerült meghámoznia a szöget.

– Nem értem – szólt rám a Frédi gyerekszeme.

Nem is érthette, mert ez könyvtári tréfa volt. A matematikának egyik sokat hánytorgatott problémája a trisectio anguli, a szög három részre osztása, aminek én csak a nevét tudom, de hogy a lényege micsoda, arról fogalmam sincs.

Dienes atya azt állította, hogy ő megoldotta a problémát, s írt is róla egy könyvet, aminek ezt a címet adta: A szög meghármozása, s ebből csinált a nyomda szöghámozást.

Ettől fogva aztán, ha találkoztunk Frédivel, mindig „hámoztuk a szöget”. Így hívtuk a beszélgetéseinket, amiknek színhelye rendesen a pesti utca volt. Itthon Szegeden sohase értünk rá kibeszélgetni magunkat – inkább az én hibámból, mint az övéből, mert ő sohase sietett, hanem ha Pesten összeakadtunk, alig tudtunk megválni egymástól. [...]

– Ott vagy, Frédikém – mutattam föl az északi égre.

– Hogyhogy? – kapta föl a fejét.

– Haar der Berenice – tréfáltam vele –, én mondjam neked, a csillagásznak?

– Milyen furcsa – mondta komolyan.

– Mi a furcsa?

– Arra gondoltam az elébb, hogy van-e ott is emberi szenvedés. Most olvastam Sir James Jeans könyvét a világűr rejtélyeiről. The mysterious universe. A könyv egy fotográfiával kezdődik, amely a Berenice hajá-nak ködfoltját mutatja, a Mount Wilson két és fél méteres nyílású távcsövével felvéve.

– És mit gondol Sir James Jeans?

– Azt mondja, a világűrben az élet céltalan véletlen.

– És mit gondolsz te, Frédi?

A válasza tréfás volt, de a hangja nem.

– Majd csak a helyszínen tudom meg. De ha megtudom, hírül adom neked, Ferikém.

… Megtudja-e, nem-e, hírül adhatja-e, nem-e, ki annak a megmondhatója? De én soha azon az úton végig nem megyek többet úgy, se a Berenice hajára nem nézek anélkül, hogy az oldalamon ne érezném Frédit, aki óriásként járt a számok rejtélyei közt, és egy fiú mosolyával szenvedett az emberek között.






További cikkek
MA


TEGNAP


TEGNAPELŐTT


Tovább a rovat cikkeihez
Impresszum Adatvédelem Software development by Codespring. Web hosting by Codespring.
Támogatók:
Communitas Alapítvány Communitas Alapítvány
Hungarian Human Rights Foundation Magyar Emberi Jogok Alapítvány - Hungarian Human Rights Foundation (HHRF - New York).
Bethlen Gábor Alap Bethlen Gábor Alap