Közelebbről is szemügyre vehetik az érdeklődők Felméri Cecília Mátyás, Mátyás című animációs dokumentumfilmjének rajzait ezekben a napokban, hetekben az Insomnia kávézóban; az Anim’est Nemzetközi Animációs Fesztiválon a legjobb romániai filmnek járó elismeréssel, valamint Marosvásárhely város díjával is jutalmazott produkció rajzolójának, Jánosi Andreának a munkáiból szervezett kiállítást kedden este nyitották meg az Egyetem utca 2. szám alatti helyiség emeleti termeiben. Szántai János, a fiatal filmeseket támogató Argo Audiovizuális Egyesület elnöke, a film producere hangsúlyozta: más ez a Kolozsvár, amelyet Jánosi Andrea megörökít, mint ami a legendák, mondák világát jellemzi. – Hiszen a rendező is egy másfajta Kolozsvárt térképezett fel nekünk, amikor kiment az utcára, hogy megkérdezze az embereket, mit tudnak Mátyás királyról. Jánosi Andrea pedig lehámozta a figurákról a hétköznapok illemtanát, és megmutatja: ilyenek vagyunk, ilyen ez a város, amelyben élünk – magyarázta Szántai.
Az est folyamán kiderült: Felméri Cecília a Kincses Képeskönyv sorozat Kolozsvárt bemutató kiadványának megjelenése után kereste meg Jánosi Andreát, hogy a reneszánsz év apropóján tervezett animációs dokumentumfilm elkészítésében segítségét kérje. – Kétségtelenül kihívás volt számomra a Mátyás, Mátyás, hiszen egy olyan várost mutathattam meg benne, amit korábban már megmutattam ugyan, de másként – árulta el Jánosi Andrea. Hozzátette: a film és a rendezői koncepció megengedte neki, hogy ebben az újfajta megjelenítésben tálalja mindazt, ami nap mint nap körülvesz bennünket, felhasználva a szemeteseket, az összefirkált utcai telefonokat, a csókákat, a kóbor kutyákat, a szemetet stb. Elárulta: alkotásai, amelyeket ezúttal magával hozott, eleve úgy voltak kitalálva, hogy önmagukban, rajzokként is megállják a helyüket. A képzőművésznek a részletek iránti fogékonyságát dicsérte Felméri Cecília, mint mondta, ez is rengeteg inspirációt nyújtott számára az alkotási folyamatban.
Az illusztrátor, a rendező, valamint a film másik producere, Lakatos Róbert mellett Lupescu Radu történész is jelen volt a megnyitón, aki egyike azon kolozsváriaknak, akiket az alkotók Mátyás királyról faggattak. – Tudományos komolysággal válaszoltam a Cecília kérdéseire, egyébként pedig érdekes volt viszontlátni magamat, megtiszteltetést jelentett részt venni a film elkészítésében – részletezte a történész. A rendezvény a Mátyás, Mátyás vetítésével zárult.