Horváth István, az intézet elnöke, a BBTE Szociológia Tanszékének tanára kifejtette: a Panel premiernek számít, hiszen öt országra terjed ki. A kérdőíves kutatás során magyarországiak mellett szlovákiai, ukrajnai, szerbiai és romániai, kisebbségben élő magyarokat kérdeztek meg .

Szarka László, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Kisebbségkutató Intézetének igazgatója a Kárpát Panel három pozitívumáról beszélt. Elsőként a kutatásba bekapcsolódni hajlandó külföldi intézményekkel való együttműködés fontosságát emelte ki, ezt követően pedig az idősoros kutatás és a függetlenség jelentőségét hangsúlyozta. Szarka szerint a harmadik, korántsem elhanyagolható szempont olyan panelek bemutatása, amelyekből a végén egy összkép alakulhat ki. Kelet-Európa esetében viszont ez az összkép aligha lehet pozitív, sőt „töredezett és illúziókkal teli”, a kutatás azonban reményei szerint az ezután születő munkák alapját képezi majd.

Papp Z. Attila szociológus, a budapesti Teleki László Intézet Közép-Európai Tanulmányok Központjának kutatója a kérdőív oktatással foglalkozó részéről beszélt. Az iskolai végzettségre, az oktatás nyelvére vonatkozó kérdésekre adott válaszok összességének tükrében megemlítette többek között azt is, hogy napjainkra a legmagasabb iskolai végzettség tekintetében a nemek aránya kiegyenlítődik. Míg a PhD képzésre beiratkozott személyek többsége férfi (ezt inkább a társadalmi presztízzsel magyarázzák), addig más szinteken inkább a nők a dominánsabbak. A felnőttképzési programban való részvétel aránya például Magyarországon a legnagyobb, ellentétben az ukrajnai magyarokkal, akik körében az érdeklődés a legalacsonyabb, míg ez a romániai magyar társadalomban napjainkban van kialakulóban. Papp Z. Attila úgy véli: a kelet-európai országokban a szakképzést és a felnőttképzést „mostohagyerekként” tartják számon, többen még mindig az érettségi elsőbbségét hangsúlyozzák.

Fóris-Ferenczi Rita, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Pszichológia Tanszékének adjunktusa a szakoktatás kapcsán két fontos problémáról beszélt. Szerinte ezt az oktatási formát egyrészt maga a rendszer visszássága tartja fenn, másrészt pedig a probléma az iskoláknak és a tanártársadalomnak a minőségi szakoktatásra való felkészületlenségére (többek között idegen nyelvek és számítógépes ismeretek hiányára) vezethető vissza. Fóris-Ferenczi Rita fontosnak tartja azt, hogy a tanárok minél előbb részt vegyenek a felnőttképzésekben, ehhez pedig leginkább arra van szükség, hogy komolyan foglalkozzunk ezzel a témával.

Gábor Kálmán ifjúságkutató, több magyarországi egyetem tanára, a BBTE Szociológia Tanszék magyar tagozatának tiszteletbeli tagja dilemmasorozatról tett említést. A professzor szerint fontos lenne odafigyelni például arra, hogy az oktatás szempontjából mit jelent az Európához való közelítés folyamata. Nyilvánvaló ugyanis, hogy Kelet-Európa jóval elmaradt a nyugati országokhoz képest, emiatt pedig „expanziós fejlődésre” volt szükség. Gábor Kálmán felhívta a figyelmet az „átmenetek átmenetének” kérdéseire, amelyek sajátosan, országonként eltérően vetődhetnek fel, a globalizáció hatására viszont rengeteg a közös elem közöttük. A mellékkövetkezmények tételét alapul véve, amely kimondja, hogy a beavatkozásoknak további hatásaik vannak, például érdemes lenne megnézni azt, hogy „a szocializmus eltűnésével melyek azok a dolgok, amelyek felszínre törtek”.

Veres Valér szociológus, a BBTE Szociológia Tanszékének adjunktusa a Kárpát Panel kutatás által használt fogalmakat elméleti kontextusba helyezte: a nemzeti identitás elemeként számon tartott nemzeti név kapcsán beszélt a tajfeli felfogásról, amely szerint utóbbi (a nemzeti név) „emberi csoportképződésre szolgáló eszköz”. Kiemelte: a nemzeti identitás sajátosan valamely nemzet meglétét feltételezi, továbbá azt, hogy „a magyar állam nemzetépítési politikájának eredményeként egységes nemzeti ideológia, egységes oktatási rendszer segítségével a nemzeti egységet ténylegesen létre lehetett hozni”. Will Kymlickát idézve Veres szerint fontos az, hogy eleve elkülönítsük a nemzeti kisebbséget az etnikai közösségtől. A vizsgálati tézisek ismertetését követően kitért néhány, a kérdőívben feltett kérdés ismertetésére (a megkérdezettek mit tekintenek hazájuknak, hol élnének szívesebben, mit gondolnak, vajon a határontúli magyarok részét képezik-e a magyar nemzetnek, melyek a nemzeti hovatartozásuk meghatározó elemei, stb.). A kutatás következtetéseinek egyikeként elmondta: a kisebbségi magyarok esetében a többségi magyar nemzethez tartozás lazább, mint a közvetlen társadalmi környezetükkel való kapcsolat, magyarán: a romániai magyarok adott esetben inkább nevezik magukat erdélyi magyaroknak, mintsem a magyarországi magyarokhoz tartozóknak.

Ezek után Papp Z. Attila a kutatás eredményeinek a nyilvánosság irányába való közvetítéséről beszélt. Egyrészt a Transindex internetes portál szerepét emelte ki: itt többek között a történelmi hősöket és az előítéleteket tárgyaló kérdésekre adott válaszok különbözőségébe tekinthetett bele az érdeklődő, másrészt a Duna Televíziónak és a Magyar Távirati Irodának a kutatás diskurzusára vonatkozó anyagát tárgyalta. A Kárpát Panel bemutatását követően az egyik ötletgazdával szembeni, lavinaként elinduló támadások kapcsán Papp Z. Attila így fogalmazott: „a nyilvánosság, akárcsak a politika, mindenevő, mindent fel tud zabálni”.

A beszélgetés következő részében Szabó Levente, a BBTE Magyar Irodalomtudományi Tanszékének adjunktusa és Kiss Tamás szociológus azokra a témákra reflektált, amelyek az ő szemléletükben a kutatás hiányosságait képezték. Kiss Tamás szerint a kutatás bemutatása kapcsán megjelent, az MTA honlapjáról letölthető írásból az derül ki, hogy az etnopolitikai projektek szintje és a valódi élet közötti összefüggés a módszertan összemosódottsága miatt nem érvényesül, továbbá beszélt az úgynevezett „rossz kérdésekről”, amelyek (sajnos) kontextustól függetlenül vándorolnak egyik kérdőívből a másikba. A kutatással kapcsolatos személyes észrevételei mellett Szabó Levente többek között a sajtóvisszhang kapcsán reagált, leginkább pedig a magyarországi és az erdélyi magyar társadalom vonatkozásában az idegen nyelv tanulásának problematikáját fogalmazta meg.

Befejezésként Horváth István a kommunikáció kontextualizálásának fontosságát emelte ki, továbbá elmondta: az efajta kutatások kapcsán elsődlegesen „a valóságra ráhelyezett rácsokról kellene beszélni”, két–három hónap múlva tehát a módszertan kapcsán egy újabb találkozóra kerül majd sor.