label_szabadsag
Magunkról | Kapcsolat | Munkatársak
Hu Ro En
Napirenden Kult-Túra Vélemény Körkép Sport Mozaik Hirdetés/Reklám Opera EU-világ Életmód Bulvár Művelődés Campus
Számítástechnika Gazdaság Állatbarát Egészségügy Riport Decibel Motorház Tudomány Totyogó Bonifácz Élő emlékezet Világjáró
Velemeny

« Vissza a főoldalra


Régi irodalmunkat kutatta és tanította

Száz éve született Szigeti József professzor
Létrehozva: 2012. május 22. 01:53

GAAL GYÖRGY

„Egyéniséget formált, embert nevelt”
„Egyéniséget formált, embert nevelt”
Három évtizeden át a kolozsvári Bolyai majd Babeş–Bolyai egyetemen egyetlen magyar szakos sem szerezhetett úgy diplomát, hogy ne hallgatta volna Szigeti József előadásait, ne tett volna nála vizsgát. Így neve rendre fogalommá vált nem csak az egyetemi körökben, hanem szerte Erdély magyar iskoláiban. Hisz mindenüvé szétszóródtak tanítványai. S a művelt olvasóközönség is évtizedeken át az ő gondozásában olvashatta régi íróink, mindenek előtt Balassi Bálint, Apáczai Csere János, Mikes Kelemen műveit.


Életútja 1912 májusában a Baranya megyei Máriagyűdről indult, református papi családból, s a korai árvaság sodorta erdélyi rokonokhoz. A kolozsvári Református Kollégiumnak köszönhette a felkészítést, az indíttatást, amely aztán az 1929-ben letett érettségi után a Református Teológiára vezette. Itt akkoriban olyan híres professzorok tanítottak, mint Tavaszy Sándor, id. Nagy Géza, Imre Lajos, Maksay Albert, akik az általános műveltségben, teológiai-filozófiai gondolkodásban is tájékoztatást adtak. Életfelfogásuk sok szempontból összecsengett a Kristóf Györgyével, aki a román egyetemen egyedül tanította a magyar nyelvet és irodalmat. Szigeti a teológiával párhuzamosan végezte az egyetem román–magyar szakát. 1934-ben megszerezte a teológiai, 1936-ban pedig a tanári diplomát. Egy évig a szatmári Református Gimnáziumban, majd 1937-től 1946-ig a marosvásárhelyi Református Kollégiumban tanította tárgyait. 1946-tól minisztériumi tanfelügyelőként járta az iskolákat, míg 1948-ban meghívták a Bolyai Egyetem magyar tanszékére előadótanárnak. Ettől fogva ő adta elő a régi magyar irodalmat. 1956-ban tette közzé háromkötetes jegyzetét, melyben nyolc évszázad irodalomtörténetét kellett feldolgoznia. Utóbb, a Bolyai Egyetem beolvasztásakor e jegyzetet is elmarasztalták, mert az „oszthatatlan egységes magyar irodalmat” hirdette, s engedett a „burzsoá ideológiának”.

Az 50-es évek közepétől bontakozik ki Szigeti József kutatói, irodalomtörténészi munkássága. Egyrészt régi íróink műveit adta közre tudományos jegyzetekkel és magvas bevezető tanulmányoktól kísérve. Sok könyvgyűjtő féltett kincse volt a Haladó Hagyományok sorozatban 1955-ben gondozásában megjelent Törökországi levelek. E téren legnagyobb teljesítménye az Apáczai Csere János-életmű közzététele. A Téka-sorozatban a Magyar logikácskát és a nagy pedagógus két beköszöntő beszédét, néhány levelét közölte, majd a Fehér Könyvek sorozat részére igen alapos munkával sajtó alá rendezte a Magyar Encyclopaediát.

A Tanulók Könyvtára sorozatban megjelent Balassi-kiadásai máig közkézen forognak. Ugyanakkor kutató-értelmező munkáját is kitartóan folytatta. 1960-ban egy dési iskolai könyvtárban ismeretlen Mikes Kelemen-kéziratot fedezett fel. Alapos elemzés alapján kimutatta, hogy a Balassi Menyhárt árultatásáról szóló komédia szerzője azonos a Magyar Elektráéval, vagyis Bornemisza Péter.

1970-ben jelennek meg válogatott tanulmányai A mű és kora címmel ötödfélszáz lapos kötetben. Ennek bevezetőjében vallja: „Az amúgy is gyér, legtöbbször ellenséges híradások helyett e tanulmányokban a művekre támaszkodva igyekeztünk megrajzolni az írók belső világát, világnézetét, elsősorban annak legfontosabb oldalát: a művekből kihámozható filozófiai nézetüket. Egyszóval: az író, az alkotó állott figyelmünk középpontjában. Nemcsak azt kerestük, hogy ránk, az olvasóra, milyen hatást gyakorol valamelyik mű, hanem elsősorban azt igyekeztünk megállapítani – az összefüggések feltárása és végigkövetése után –, hogy az elemzett mű mit árul el az íróról? Milyen belső mozzanatot tár fel a költő életéből a kölcsönzött elem? E mozzanatokból hogyan építhető fel a belső fejlődés egésze, amelybe harmonikusan illeszkednek be az egyes mozzanatok?” 1971-ben egyetemi jegyzetének kézikönyvvé bővített változatát teszi közzé A régi magyar irodalom története címmel.

Az 1970-es években mind nagyobb felelősség nehezedik vállára az egyetemi életben. Miután 1968-ban a Balassi-komédiáról írott értekezésével megszerzi a doktorátust, 1970-ben professzorrá léptetik elő, 1972-től pedig ő vezeti a magyar irodalmi s a hozzá csatolt magyar nyelvészeti tanszéket is. Ekkor kapja meg a doktorátusirányítói jogot. Megörökli Jancsó Elemér, majd Csehi Gyula professzorok doktorandusait, s haláláig egyedül rá hárul a magyar irodalmi disszertációk irányítása. A 70-es évektől mind jobban szorongatják a magyar tanszéket: nincs lehetőség fiatalabb tanerők alkalmazására, szigorúan korlátozzák a felvehető hallgatók számát. Szigeti József 1977-ben nyugdíjba vonul, de mint konzultáns professzor részt vesz a tanszéki munkában. Ezekben az években egy Balassi-monográfia kidolgozása foglalkoztatja.

Szigeti professzor tanárként magával ragadta diákjait. Óráin igyekezett nem csak a tudatra, hanem az érzelemre is hatni. Kérdéseket fogalmazott meg, válaszlehetőségeket sejtetett, míg végül a hallgatókat is meghallgatva rámutatott a helyes következtetésre. Akkoriban elő kellett adnia korszakának minden fontosabb íróját, de azért a hallgató könnyen rájött, kik a szívéhez, érdeklődéséhez közel állók. Mikor ezekről beszélt, elrugaszkodott kurzusától, belső élményeit vagy éppen az alkotásokkal kapcsolatos kételyeit szólaltatta meg. Akár a hit és világi szellem küzdelmét fejtegette Balassi költészetében, akár Apáczai vagy Misztótfalusi kilátástalannak tűnő, de mégis hittel, az új szellem nevében vívott csatáját ecsetelte „a sötétség tengerárja” ellen, akár pedig Mikes hűségét és szülőföldszeretetét domborította ki a leveleskönyvet elemezve, nem csak ismereteket továbbított, hanem egyéniséget formált, embert nevelt. Lehetőleg mindig rámutatott a művek máig hangzó üzenetére.

Tanítványait a vizsgákon bátorította: arról beszéljenek, amit tudnak; a tanár nem arra kíváncsi, hogy mi nem jut eszükbe. A már végzettekhez mindig volt pár kedves szava: érdeklődött pályájuk alakulásáról, s a rátermetteket kutatómunkára biztatta. Nem rajta múlott, hogy körülötte nem alakulhatott ki iskola. Szűkebb körben többször hangsúlyozta, hogy teológiai felkészültség és latin tudás nélkül alig lehet a régi irodalmat eredményesen kutatni. Márpedig azokban az években a teológiát mereven elhatárolták az egyetemtől, a latint pedig száműzték a tantervből. Így kénytelen volt doktorandusait is a lehetőségek józan figyelembe vételével a XX. századi irodalom felé irányítani, ahol a haladó gondolkodás kimutatása, a román vonatkozások hangsúlyozása elősegítette a disszertációk – akkoriban csak román nyelven zajló – megvédését.

Rák okozta hosszas szenvedés után, 1986 júniusában költözött ki a házsongárdi panteonba, nem is messzire az óráin gyakran emlegetett Apáczai Csere János és Misztótfalusi Kis Miklós sírjától.






További cikkek
MA


TEGNAP


TEGNAPELŐTT


Tovább a rovat cikkeihez
Impresszum Adatvédelem Software development by Codespring. Web hosting by Codespring.
Támogatók:
Communitas Alapítvány Communitas Alapítvány
Hungarian Human Rights Foundation Magyar Emberi Jogok Alapítvány - Hungarian Human Rights Foundation (HHRF - New York).
Bethlen Gábor Alap Bethlen Gábor Alap