„Kedves Maya! Megkaptam a küldeményt, amint lesz rá lehetőség közöljük, és várjuk a további írásaidat, szeretettel”. Körülbelül így hangzott a 2-3 hónappal ezelőtt írt levelem, amelyben visszajeleztem Mayának, hogy megérkezett az elektronikus úton küldött újabb írása.

Szerettem ezeket a szövegeket. Szerettem foglalatoskodni velük, ízlelgetni a hangulatukat, elmélyedni abba a számomra képzeletbeli, de számára nagyon is valós világba, amelybe elvezettek ezek az írások. Nem sok szerkesztenivalóm akadt ilyenkor, hiszen írójuk tapasztalt volt, mondatai gördülékenyek voltak, kimunkáltak, egyszóval ezeknek az írásoknak stílusuk volt. Hamisítatlan Maya-stílusuk. Olyan világot tártak fel előttem, amely számomra – sokunk számára – már csak történelem.

Oh, azok a békebeli, temesvári boldog idők! Drága Maya, úgy tudtad ezeket felidézni, hogy szinte a szemünk előtt elevenedett meg egy-egy utcarészlet, ház, olyan életszagúak voltak ezek az általad felidézett családi sztorik, gyerek- és ifjúkorod helyszínei, eseményei, humoros kis történetei, hogy szinte azt hittük: mi is részesei voltunk ezeknek.

Aztán ott vannak a tanártársaidról, volt diákjaidról szóló visszaemlékezéseid, amelyek szintén lapunk hasábjain jelentek meg sorozatban. Egész kötetnyi gyűlt össze belőlük, külön-külön is nagy sikert arattak, egybegyűjtve pedig szép emlékcsokorrá váltak. Gyerekeknek szóló meséid pedig nem csak őket bűvölte el, Biga Zsiga és Fura Feri bizony a felnőttek kedvenceivé is váltak.

 A Minerva Művelődési Egyesület által megjelentetett családregényed, a Tűnő hangokugyanúgy megőrzi emlékedet, mint ahogyan az a megszámlálhatatlan tanítványod is, akiket tanári pályád során oktattál a szépre, jóra, emberségre. A nemrég elhunyt Fodor Sándort idézem, aki a következőket írta a Becsengetés utáncímű köteted fülszövegében:

„Milyen pedagógus, milyen tanárnő volt Löwy Maya? Mindenekelőtt az a fajta, aki tanítványaiban és pályatársaiban egyaránt a jót, a jóra vezetőt, az alakuló vagy már kialakult jellemvonásokat kívánta nemcsak meglátni, de ezeket a lehetőség szerint fejleszteni is. Érdekes módon: a diákok és tanárok hibái kevésbé foglalkoztatják, nem érdeklik”.

Pedig minden bizonnyal a hibákat is láttad, de bölcs pedagógusként nem ezekre hívtad fel a figyelmet, inkább megerősítetted a jót mindenkiben.

 Köszönjük, kedves Maya, hogy voltál nekünk, hogy ilyenvoltál velünk, köszönjük a barátságodat, a szeretetedet, a jóságodat. Emlékedet megőrizzük szívünkben.

Isten veled!