„Aranyos-vidék az Aranyos folyó mentén elterülő tájegység. Lakosságának eredete és a vidék földrajzi sajátosságai alapján négy kistájra tagolódik. Ezek a következők: Torda és környéke (Koppánd, Szind), Aranyosszék (Aranyospolyán, Aranyosszentmihály, Mészkő, Sinfalva, Várfalva és Aranyosrákos, Kövend, Bágyon, Harasztos, Kercsed, Csegez, Székelyhidas, Aranyosmohács, Felvinc, Székleyföldvár, Székelykocsárd), a Torockó-patak völgyében elterülő Torockószentgyörgy és Torockó vidéke, valamint Alsó-Aranyos mente (Aranyosgyéres, Aranyosegerbegy, Aranyoslóna, Gerend, Gerendkeresztúr, Sósszentmárton, Hadrév). A vidék városai Torda és Aranyosgyéres.”– írja Keszeg Vilmos tanulmányában.

Aranyos-vidék konferenciára került sor 2005 júniusában az Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya szervezésében. Az előadások összegzéseképpen Keszeg Vilmos és Szabó Zsolt szerkesztésében, 2006-ban megszületett az Aranyos-vidék magyarsága. Aranyosszék, Torda és vidéke a változó időkben c. tanulmánykötet a Kriterion kiadásában.

A rendezvényt és a kötet életre hívását elsősorban az ösztönözte, hogy Aranyos-vidék szakirodalmának nincs egy koncepcionális összefoglalója, a róla szóló értekezések, tanulmányok szétszóródottak, nem jellemző a kutatás folytonossága. A vidék több tudomány felőli megvizsgálása, mintegy átvilágítása. Másodsorban pedig találkozási keretet nyújtott, lehetőséget a tapasztalatcserére, mindazok számára, akik az utóbbi időben tanulmányozták ezt a vidéket.

Az utóbbi másfél évszázad alatt többen foglalkoztak Aranyosszék kutatásával, jellegzetességeivel, ezek között említhetjük: Orbán Balázst, Jankó Jánost, az Erdélyi Múzeum-Egyesületet (Tordán tartotta 1938-ban vándorgyűlését), a Művelődés folyóirat egy külön számát (1971), Kósa Lászlót és Filep Antalt, a tordai születésű Kőváry Lászlót, Keszeg Vilmost.

A 19–20. században Jókai Mór, Ignácz Rózsa, Gyallay Papp Domokos, Benedek Elek és Balázs Ferenc irodalmi műveiben is fellehetők az Aranyosszéki mondavilág mozzanatai, történelmi események, kuriózumok, a romantikus pátosszal átszőtt Aranyos menti helyszínek.

A 19. század első feléből, néprajzi szempontból Orbán Balázs és Jankó János munkássága jelentős. A 20. század első évtizedeiben kibontakozik az a tudományos beszédmód, amely a nagyközönség helyett inkább egy szűkebb szakmai közeghez szól. Kutatások születnek a nyelvjárás, népi építészet, templomfestészet, hiedelem, farsang, a torockói bányászat, népesedési viszonyok, oktatástörténet és a vidék helynévanyagáról. A kötet szerkesztésében tekintettel voltak az 1970-ben Lászlóffy Aladár és Csetri Elek irányításával kibontakozott, a helyi értelmiséget mozgósító kezdeményezésre. Az akkori tanulmánykötet nem készülhetett el, nem publikálhatták.

A kötet egy rövid ismertető bevezető után a következő fejezetcímek szerint öt részre tagolódik: A régió múltja; Történelmi, nyelvi intézmények; Hagyományos élet; Irodalom, művészet, tudomány; Mindennapi élet. Majd az egészet egy terjedelmes, 20 oldalnyi irodalmi jegyzék zárja, amelyből arra következtethetünk, hogy mégiscsak nagy volt az érdeklődés a vidék jellegzetességei, kultúrája iránt, annak ellenére, hogy Aranyosszék a székely székek legnyugatibb régiója, és nem tudta magát olyan mértékben reprezentálni, mint ahogyan megtette a többi régió az utóbbi száz év folyamán.

Az első két fejezetben mintegy tájékozódásképpen rengeteg információ kerülhet birtokunkba: bővebben informálódhatunk a vidék kialakulásáról, fejlődéséről, a táji tagolódásról, múltjáról. Eközben történelmi visszatekintésként olvashatunk Aranyosszék társadalmi fejlődéséről mintegy két évszázadon keresztül, a sókamaraházakról, a híres torockói bányászatról és kohászatról. Érdekes gyűjtéseket és elemzéseket találunk Torda mai helyneveiről, és ezek tükrében betekintést kapunk a régi helynevek változásaiba. Murádin László tanulmányában számos példát találunk az Aranyos vidéki nyelvjárás jellegzetes hangtani sajátosságaira, különös tekintettel az ó-zásra (pl. lámpo, saláto, ládo) és a-zásra (pl. ablakat, kalapat, cukrat).

A kötet harmadik fejezete a hagyományos élet különböző részeit fogja át: olvashatunk a Várfalván és Aranyosrákoson meglévő szokásról: hogyan temetik Aranyos vidéken a fiatal, még hajadon halottat. Aranyosszéknek valamikor igencsak aktív zene- és táncélete volt, de a szakirodalom viszonylag keveset foglalkozott ezzel a területtel. A zenére a figyelem inkább az 1970-es években terelődött, ekkor kezdték el gyűjteni a vidék zenei anyagát. Betekintést kapunk a tánc és zene világába is: az aranyosszéki táncdialektusról, és Ötvös Makó Károly prímásról olvashatunk.

A kötet interdiszciplinaritását az adja, hogy nemcsak néprajzi szempontból közelítették meg a vidék bemutatását, hanem betekintést kapunk számos különböző műfajba is. Az Irodalom, művészet, tudomány fejezeten belül olvashatunk a famennyezetekről, faragott kapukról, Balázs Ferenc meséiről, a színjátszásról, moziról, a két világháború közötti tordai színi mozgalomról. Ma, amikor hazamegyünk, letöltünk, berakunk, megnézünk és letörlünk egy/több/végtelen filmet, talán csupa kuriózumnak számít arról olvasni, hogy a Lumičre testvérek első filmjének párizsi bemutatója után hat évvel (1901), hogyan próbálgatta szárnyait az akkor mindent jelentő tordai mozi.

A huszadik század elején a kollektív emlékezet az egyén felé irányult, megszületnek az első népi önéletírások, naplók, szívmegnyugtatás céljából leírt történetek, papírra vetett paraszti sorsok. A kötet végén három ilyen visszaemlékezést találunk, amely egyszerre dokumentál (pontos szokásleírások ékelődnek be az írásokba: meszelésről, varrásról, ünnepekről, szilvaízfőzésről stb.), szórakoztat, és fest korhű képet a huszadik század eleji aranyosszéki ember életéről.