Vasárnap este a belvárosi unitárius parókián találkozott közönségével Ferkó Zoltán és csapata, aki tavaly 4000 km-es kerékpártúrájával irányította a közvélemény figyelmét a moldvai csángóknak a magyar nyelvű miséhez való joguk érvényesítése érdekében folytatott küzdelemre. A budapesti fiatalember útjuk indítékait ismertette, majd élményeiből adott ízelítőt: fogadásuk a Vatikánban (a Szentszék az ügy békés, helyi szinten való megoldására buzdít), dévai találkozásuk Böjte atyával, marosvásárhelyi incidensük a túlbuzgó utcai rendőrrel, csíksomlyói búcsú, jászvásári kihallgatás a püspöknél, a helyi viszonyok ismételt megtapasztalása öt csángó faluban stb.
A 250 000 római katolikust számláló moldvai csángóság tudatos és erőszakos beolvasztása a román fejedelemségek egyesítése óta folyik, napjainkban alig hatvanezren beszélik a magyart, de önazonosság-tudatukat még nem sikerült tömegesen kiirtani belőlük. Az anyanyelvű oktatás mellett az istentisztelet a másik legfontosabb megtartó erő, de utóbbit a hatóságok és az egyház együttesen visszautasítják. Az EU ebben a kérdésben nem erélyes, ezért marad a civil diplomáciával való fellépés.
A kerékpáros körútról szóló beszámolón árusították az arról készült Zarándoklat a moldvai magyar miséért című kötetet, amelynek bevételét az ügy szolgálatába állítják. Hogy miért vállalkozott Ferkó Zoltán és csapata erre a szélmalomharcnak tűnő mozgalomra? Azért, mert szerintük minden magyar felelős minden magyarért. Ő huzamosabb ideig élt Ausztráliában, és a távoli idegenben erősödött fel benne identitástudata, akkor határozta el, hogy visszatér az „abszolút gyökerekhez”. És feltétlenül osztozik annak a székelykevei bácsinak a nézetével, akit körútjuk során ismert meg: „A világ szebb velünk, mint nélkülünk”.
