Az Adaptáció című, Spike Jonze által 2002-ben rendezett amerikai filmdráma egyik részletét tekinthették meg elsőként a résztvevők; a Nicolas Cage, Meryl Streep és Chris Cooper főszereplésével készült produkcióban Brain Cox jeleníti meg Robert McKee sajátos stílusát, némi paródiával átszőve. A vetítés után megtudtuk: az idén hetvenéves McKee 1984 óta oktatja a forgatókönyvírás alapjait a világ különböző tájain, tavaly áprilisban pedig Zágoni Balázsnak is alkalma nyílt részt venni egy ilyen szemináriumon Londonban. – Bementünk a terembe, és ezt írta a papíron: „vegyék tudomásul, hogy McKee úrnak határozott véleménye van a világról, ezt ki is fejti, és csúnya szavakat használ”. Érdekes volt az egész helyzet, hiszen nagyon különböző emberek ültek körülöttem: egy londoni operaíró, egy dél-afrikai sorozatrendező, egy számítógépes játékrendező és egy olasz dokumentumfilmes. Látszott, hogy különböző szakmai háttérrel rendelkeznek, akik az előadásaira járnak, de mindannyiuk számára fontos a történetírás – magyarázta Zágoni Balázs, hozzátéve: a forgatókönyvíró gurunak magával ragadó személyisége van, őt hallgatva úgy érezte, „nem föltétlenül könnyen, de ezt a dolgot lehet jól csinálni”. Ott tartózkodása során, ha csak öt perc erejéig is, de Balázsnak sikerült személyesen találkoznia Robert McKee-vel.

Beszélgettek többek között a legjobb nemzetközi mozgóképes szakkönyvnek járó díjjal kitüntetett Story sajátos magyar fordításáról is. Volt ugyanis egy másik hasonló kezdeményezés, hogy a neves amerikai és európai egyetemek filmes szakán kötelező szakirodalomként kezelt munkát magyarra fordítsák, az viszont korántsem felelt meg a valóságnak. – Első látásra teljesen rendben volt, az eredetivel összevetve azonban rájöttem, hogy egy bűn rossz fordításról van szó: minden fejezetet ugyanúgy indított, mint McKee, majd az ötödik, a nyolcadik, a tizedik mondatnál a saját történetét írta tovább – részletezte Zágoni. Egy új, immár hiteles magyar fordítás ötletén felbuzdulva indította el a Filmtett Egyesület a folyamatot, Jakab-Benke Nándort tavaly februárban kérték fel a munkára. – Elosztottuk a könyvet testvériesen – mondta, s mint kiderült, az ő munkájukkal párhuzamosan a román nyelvű változat is elkészült, Ana Răduleţ fordításában.

Méltatásában Szántai János a Syd Field-féle A forgatókönyvírás alapjai című művel vetette össze a Storyt, kifejtve: míg előbbi esetében – akárcsak egy hollywoodi forgatókönyvben – minden a helyén van, addig Robert McKee kötete némiképp ijesztő, „különösen egy olyan fiatalembernek, aki manapság forgatókönyvírásra vállalkozik”. Ennek ellenére vonzó a könyv nyelvezete, az olvasó érzelmeit célozza meg, fűzte hozzá Szántai. – Joe Eszterhas írta egyszer, hogy McKee anélkül tanít forgatókönyvírást, hogy egyetlen forgatókönyvéből film készült volna. Ez persze nem így van, gondoljunk csak az Abraham című tévéfilmre. Woody Allen szerint pedig „aki tudja, csinálja, aki nem tudja, tanítja, és aki tanítani sem tudja, az a tornatanár”. Robert McKee-nek viszont nem kell szégyenkeznie, a kurzusairól kikerülő fiatalok jó forgatókönyveket írnak – hangsúlyozta. Reményét fejezte ki, hogy az olvasók nem csak tanulhatnak ebből a kötetből, de anyagi lehetőségek is adódnak, hogy a tanultakat alkalmazni tudják.

S hogy kiknek ajánlják a könyvet? Zágoni Bálint, a Filmtett menedzsere szerint a forgatókönyvírók és a filmszakos egyetemisták mellett azok is hasznosan forgathatják, akik filmkritikákat írnak; Jakab-Benke Nándor azt emelte ki, hogy míg Syd Field munkája – amely időközben magyar nyelven is megjelent, a budapesti Cor Leonis Kiadónál – inkább szakmai jellegű, addig McKee írását azok is érdeklődéssel vehetik kézbe, akik egyszerűen csak filmeket néznek; Zágoni Balázs utalt arra, hogy egyik-másik, a kötetben említett film megtekintése mellett olvasás közben ahhoz is kedvet kaphat az ember, hogy maga is forgatókönyvet írjon.