Egy Kis-Küküllő menti székely falucskában látta meg a napvilágot; kisgyermekéveire a nagy gazdasági világválság vetett árnyékot; kiskamaszként érte – és szakította el a szülői hajléktól – a Bécsi Döntés, s az eszmélődés éveiben a „négy magyar év”, annak minden lelkesítő és szégyellnivaló történésével; már érettebb ifjúként élte át a rajtunk is átszáguldó második világháborút; ott menetelt a „fényes szellők” csapatában, a Móricz-kollégisták között, abban a hitben, hogy a szocializmus lehet az út egy új, emberibb világ felé; volt a „mord major” Gaál Gábor tanítványa, majd tanársegédje, hogy azzal együtt őreá is lesújtson a Párt Ökle; végül egy apróka akadémiai kutatóállás íróasztala mellett, s – nemsokára már családosan – az akkori idők körülményei között is legfeljebb „szerény”-nek mondható albérleti szobában állapodott meg, hogy több mint fél évszázad fegyelmezetten céltudatos munkájával lassan egy csodálatos gazdagságú könyvtárrá változó tömbházlakásban létrehozza azt az alkotóműhelyt, amelyet, az onnan kikerülő könyvei sorával, nyugodtan számon tarthatunk az erdélyi magyar „egyszemélyes intézmények” sorában. Legfeljebb annyit kell helyesbítenünk ezen a minősítésen, hogy ez a képzeletbeli „intézmény” két – majd három – személynek az otthona volt: művészettörténész feleségéé és fiáé, akinek nevéhez ma már szintén rangos könyvek, az erdélyi régészet és középkorkutatás alapművei kapcsolódnak.

Közben, ha az események sodrása úgy hozta, átmenetileg közéleti szerepet is vállalt: a Móricz Kollégiumot, amelynek alapítói közé tartozott, már említettem. Tanácsosként állt Domokos Géza mellett a Kriterion Könyvkiadó szellemi teljesítményei körüli bábáskodásban, ott volt 1989 reményekkel teli karácsonyának küszöbén a kolozsvári Hívó szót megfogalmazók között, s nem sokkal utána az Erdélyi Múzeum-Egyesület újraalakításánál, majd egy ideig a tudós testület elnökeként.

Aztán visszatért az íróasztala mellé.

Erdélyi filozófia, erdélyi történelem (ezen belül az új- és jelenkor) az a két, egymásba fonódó terület, amelynek művelésére vállalkozott, az erdélyi műszaki és gazdasági értelmiség kialakulásának idejét faggató első, Imreh Istvánnal és Csetri Elekkel közös 1956-os kötetétől Bolyai János vallomásainak egy szemet rontó irományhalmaz kibetűzésével járó elemzésén át, az épp napjainkban megjelenő legutolsóig, amelyben az erdélyi 48-nak a hivatalos román dokumentum-korpuszból kirekesztett forrásértékű iratanyagát tette közzé. Bethlen Gábor, II. Rákóczi Ferenc, Apor Péter, Bod Péter, Bölöni Farkas Sándor, Bolyai Farkas és János, Köteles Sámuel, Széchenyi István, Kemény Zsigmond, Orbán Balázs, Újfalvi Sándor, Kós Károly, Szász Pál, Bánffy Miklós, Márton Áron, Kelemen Lajos, Szabó T. Attila, Nagy Géza – csak néhány név azok közül, akiknek életét és művét munkásságának évtizedei alatt a körülmények által igencsak próbára tett kisebbségi közgondolkodásunk pillérei közé beépítette.

Évekkel ezelőtt egy interjúban, mintegy a maga számára kitűzött, soron lévő teendőit summázva, azt mondta: „...igyekszem a magam számára tisztázni és leírni az elmúlt nyolcvan esztendő legfontosabb históriai tanulságait”. És Alkalmak és szavak című kötetének előszavában ezt írta: „A szavak egymás mellé illesztésében elsősorban erkölcsi parancsnak engedelmeskedtem... Mindig boldogsággal töltött el, ha bárhol megbizonyosodtam az erkölcsi erőfeszítés diadaláról, és a magam dolgaira tekintve szívből örvendtem, ha a szavaimból összeálló monológ itt-ott visszhangra talált, vagy ha egyszer-másszor éppen dialógussá sikerült terebélyesednie.”

Legutóbbi könyvének címével (Monológ alkonyatban) mintha azt mondaná, hogy elbizonytalanodott az említett visszhangot illetően. Pedig tucatnyi könyvének sokezer példánya, szerte az országban és a nagyvilágban, a vele rokon gondokat felvállaló és az ő hitében, reménységeiben osztozó neves és névtelen ezrek könyvespolcain ellent mondanak ennek az érzésnek. Az általa is átélt nyolcvan esztendő „legfontosabb históriai tanulságai” közül még jónéhány van, amelynek megfogalmazását ebben a reánk szakadt – igazán nem szellembarát – világban is sokan tőle várjuk.

Az új 1848-as dokumentumkötet után még tartozik további kötetekkel, mert sokminden vár még elmondásra, papírra vetésre. És a következő kötetnek legyen a címe: Dialógus – az alkonyulat ellen.

Ehhez kívánunk ezen a napon is „erőt, egészséget”.