Ezt teszik művészeink is, akik jó fél évszázados hagyományt követve, mint eddig minden esztendőben, azonképpen most is megmutatkoznak a nagyközönség előtt. Műfajra, művészeti irányzatra való tekintet nélkül, a rég befutott, idős mesterektől a pályakezdőkig. Persze ezt a közös fellépést lehet kifogásolni, művészeink közül néhányan meg is teszik, távolmaradásukkal tüntetve, s a közönség soraiban is észlelhetők elmarasztaló megjegyzések. Ennek ellenére az évente ismétlődő megyei tárlat, már csak átfogó jellegénél és a téli ünnepkört megelőző voltánál fogva is, az esztendő legjelentősebb képzőművészeti rendezvényének számít. S azt hiszem, az igazi felháborodás akkor következne be, ha a képzőművészeti szövetség egy évben nem rendezné meg a komoly erőfeszítést és hozzáértést jelentő, közös fellépést. Közönségben nálunk nincs hiány, és művészetben sincs. Inkább talán az egymásra találással van baj olykor-olykor. Mert amilyen sokrétű a művészet, olyan sokrétű annak befogadója, esetleg pillanatnyi be nem fogadója, az ezerarcú közönség.

Kőmíves Andor: A memória archeológiája

Minden kor kitermeli a maga nagy mestereit, de nem ritkán, sajnos, csupán az idő, az utókor hozza meg a végérvényes döntést, egy-egy alkotó bebocsáttatását az öröklétet biztosító művészeti panteonba. A nagy művészek egy lépéssel általában megelőzték korukat, ilyenformán nem véletlen, hogy a közönség meg nem értésével találták szembe magukat. De olykor még a szakmabeliek, a hivatalos műítészek sem ismerik fel idejekorán az értékeket. A művészettörténet sem mentes az olyan ledorongoló kritikáktól, amelyeknek egykori célszemélyei manapság világhírnévnek örvendenek.

Az idei megyei seregszemle, a téli művészeti szalon, az eddigiekhez hasonlóan, csupán szűk keresztmetszetét nyújtja, mert csak azt nyújthatja, az erdélyi főváros és környéke legújabb képzőművészeti termésének. Még akkor is így lenne, ha nem kényszerülne összezsúfolódni a Művészeti Múzeum kínálta földszinti termekben. Ez a szűk keresztmetszet azonban többé-kevésbé releváns látleletként értékelhető. Olyan látványos, a szemnek, de ugyanakkor a léleknek is szóló ajándék, amellyel művészeink minden év végén megörvendeztetnek.

Szervácziusz Elena: Tájkép

S ha elsőként éppen a szobrászokat említem, azt abbeli örömöm indokolja, hogy tavalyi, szerényebb szereplésük után, most, a sokéves átlaghoz hasonlóan, ismét több kiemelkedő munkával is találkozhatunk. Emlékmű az áldást osztó kéznek – jellemezhetném Kolozsi Tibor szakrális fogantatású, sziporkázó ötletességgel és különleges műgonddal kivitelezett, szimbolikus mélységeket sejtető, érzelmi felhangoktól sem mentes, idei formai bravúrját, az Áldás című alkotást. S ugyancsak szakrális fogantatású a lélek harsonáját megszólaltató-szimbolizáló munka, Mocan Liviu Vasárnap reggel című, egekbe törő, sokat mondóan figyelemfelkeltő formakonstrukciója. Moraru Radu az anyagban rejlő lehetőségek maximális kiaknázására épít archaikus beütéseket sejtető bronzszobrával, és ötletes Iliescu Alice formajátéka, Ilas Elena anyagkombinációja valamint Procopan Nicolae Kézirat című kisszobra.

Tosa Adrian: Hangszer

Formai erényeivel, elegánsan könnyed, ötletesen egymásba olvadó szerkezeti elemeivel, míves kivitelezésével vonja magára a figyelmet Tosa Adrian Hangszer című faszobra. A tőle megszokott, igényes teljesítményt nyújtja Gocan Eugen, és Lőrincz Lehel vonatkozásában is ugyanez mondható el. Finoman megmunkált Gules Ovidiu két kisszobra, akárcsak Gergely Zoltán különleges ötletre alapozott, a realitást a geometrikusan elvont formával vegyítő, Gyűrűs új című munkája. Letűnt korok harsogóan modern, leegyszerűsített újrafogalmazása jellemzi Tănase Ionel alkotásait. A figurativitásban rejlő lehetőségeket aknázza ki különleges műgonddal, korszerűen valósághű művészi tolmácsolásban Arina Ailincăi fekvő női alakot megjelenítő, emlékezetes munkájával. Míves és ötletes Nagy Endre Meteorit 2011 című kőszobra és a tordai művészek képviseletében ezúttal sem hiányzik a tárlatról Suba László. A tavalyi installációszerű áradat idén alábbhagyott, kifejezetten csupán az ötletre – és nem is akármilyenre – építő munkával, ezúttal, mindössze Barta Ernő szerepelt, szobrászként viszont ő volt egyike a nagy hiányzóknak. Kár.

Az idei gazdag festői felhozatalból ugyancsak nehéz válogatnom. Az olyan közismert és elismert, mindig biztos teljesítményt nyújtó alkotók mellett, mint Teodor Botis, Mariana Bojan, Gavril Gavrilas, Pulbere Radu, Ioana Antoniu, Elian a felfedezés örömével hatott Roja Daniela modern formavilágú, már szinte grafikusi mívességgel, de tagadhatatlan festői erényekkel rendelkező Barcelona-megidézése valamint Lukács Éva tekintetcsalogató festménye. Munkáival évek óta találkozhattunk ugyan a megyei tárlatokon, egyértelműen pozitív irányba történő elmozdulását is észleltük, idei szereplése viszont kifejezetten figyelemfelkeltő. Lendületes ecsetkezelés, magabiztossággal párosuló, elegánsan könnyed fogalmazásmód, egyfajta jó értelemben vett festői feminizmus sugárzik a légiesen libbenő, de egyik lábával nagyon is a földön járó nőalakot megjelenítő festményéből.

A mindig igényes és komoly teljesítményt nyújtó Tosa Szilágyi Katalin ezúttal sem okozott csalódást, sőt, olyan újszerű, valóságból eredeztethető, de a művészi elmélyülés és általánosítás különböző fokozatain edzett, sajátos formai bravúrral és színhatásokkal megvalósított, kitűnő technikai tudásról és alaposságról árulkodó „virágéneket” komponált, amely, mintha vizuálisan megjelentetett zeneiségével is hatna.

Ailincăi Arina: Fekvő alak

A Farkas utcai templom, mint örök ihletforrás, két művészt is megihletett, érdekes összehasonlításra szolgáltatva tápot. Cs. Erdős Tibor klasszikusabb hangvételű, míves munkája mellett Nagy Endre festménye másfajta művészi beállítottságról tanúskodik, újszerűségével hat.

A kiállítás egyik líraian megkapó szeglete Gorcea Mihaela és Dan Vera nevéhez fűződik. Alkotásaik feszültséggel teli visszafogottságról, különleges kifinomultságról árulkodnak. Ellentételezésként pedig ott van Dobribán Emilnek az erőteljes színekkel, magával ragadó lendülettel formába öntött csendélete, a tárlat egyik kiemelkedő összetevője, valamint Dobribán Lini Enikőnek a Jelenés című, már-már férfiasan határozott, lendületes ecsetkezelésű, figuratív kompozíciója. Gally A. Katalin is a tőle megszokott biztos teljesítményt nyújtotta okkeres színvilágú, sajátosan archaizáló, de létező motívumok ihlette, dekoratívan kifejező olajképével.

Megkapó Cosman Octavian Dupla napos tél című, fölöttébb míves diptichonja, Cloşca Vasile érzékletes festői párhuzamai, Ghenescu Marius portrékonglomerátuma, Cojocaru Iurie Fája, valamint Truţa Maria, Şerban Radu, Câmpan Sorin, Angela és Simona Gocan egy-egy munkája.

Dekorativitás és kifejezőerő jellemzi ifj. Starmüller Géza vöröses festői térjátékát – bár szívesen látnánk tőle szobrot is – és Margareta Catrinu Szárnyalás című munkáját.

Dobribán Emil: Csendélet

A memoria archeológiája – sajátos stílusával, kedvesen csipkelődő, groteszkbe hajló fogalmazásmódjával, karakteres, figuratív formavilágával ismét érdemlegeset alkotott Kőmíves Andor. Kevés színnel, de ritmikusan kifejező, lendületes formaritmusaival kerít az idén is hatalmába Balog Borbála. Lao Pi gondolatgazdag, formailag sajátosan kiművelt munkái, Szervácziusz Elena légiesen könnyed festői vallomása, Cristea Alexandru látványteremtő megjelenítései, Nimigeanu Viorel égőpirosan magakellető pipacsai, Pop Vasile, Kováts Ildikó, Tarţa Rodica, Tarţa Adrian, Dora Dumitrescu, Anton Călin, Mircea Viorel munkái sikerrel egészítik ki a tárlat anyagát.